km/óra
  2023.09.28., csütörtök  •  Vencel napja

haladás_foci

Edzésbe állt a Haladás: érkezők és távozók is lehetnek még a keretben
Edzésbe állt a Haladás: érkezők és távozók is lehetnek még a keretben
Sportorvosi vizsgálatokkal, majd pörgős edzéssel kezdte meg a felkészülést a 2020/2021-es idényre a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapata a múlt szerdán az Illés Akadémián. A zöld-fehéreknél a gárda gerince maradt, a héten még érkeznek próbajátékosok, viszont elképzelhető, hogy lesznek távozók is.
Negatív tesztek a focistáknál
Negatív tesztek a focistáknál
Újra edzenek a Haladás és az Illés Akadémia futballistái, miután a múlt pénteken valamennyien negatív koronavírus-tesztet produkáltak. A bajnokságokat lezárták, a folytatás még bizonytalan.
Kenesei visszavonult, de visszatérhet Szombathelyre
Kenesei visszavonult, de visszatérhet Szombathelyre
Negyvenhárom évesen befejezte profi pályafutását a Szombathelyi Haladás egykori gólvágója, Kenesei Krisztián. A 30-szoros magyar válogatott csatár – aki az NB III-as Komáromból vonult vissza – örökre beírta magát a Hali történelemkönyvébe, hiszen 13 góljával kulcsszerepet vállalt abban, hogy a zöld-fehérek 2009-ben bronzérmet nyertek az NB I-ben, és indulhattak az Európa Liga selejtezőiben.
Az idegenben lőtt gól átka: nyert, de mégis kiesett a kupából a Haladás a Honvéd ellen
Az idegenben lőtt gól átka: nyert, de mégis kiesett a kupából a Haladás a Honvéd ellen
Hosszabbítás után 2–1-re nyert a Haladás a Kispest ellen szerda este Magyar Kupa nyolcaddöntő mérkőzés visszavágón. A rendes játékidő – csakúgy, mint egy hete a fővárosban – 1–0 volt, a kétszer 15 perces ráadásban pedig mindkét gárda betalált. 
Haladás: három gól és három pont a Csákvár ellen
Haladás: három gól és három pont a Csákvár ellen
Teljesen megérdemelt, 3–0 arányú győzelmet aratott a Haladás vasárnap délután a Csákvár ellen a Rohonci úton. 
Helyzetek nélküli meccsen, 400 néző előtt ikszelt a Haladás Szolnokon
Helyzetek nélküli meccsen, 400 néző előtt ikszelt a Haladás Szolnokon
Nem született gól a Haladás szolnoki vendégjátékán. A zöld-fehérek továbbra is kieső helyen állnak az NB II-ben.
Haladás: döntetlen a Szeged ellen a szezonnyitón 
Haladás: döntetlen a Szeged ellen a szezonnyitón 
Gól nélküli döntetlent játszott a Szombathelyi Haladás a Szegeddel vasárnap délután. A zöld-fehéreknél ezen a mérkőzésen mutatkozott be a kispadon Mátyus János, a decemberben kinevezett új vezetőedző.
Kész a háborúra a Haladás: a Szegedet fogadják a zöld-fehérek a nyitányon
Kész a háborúra a Haladás: a Szegedet fogadják a zöld-fehérek a nyitányon
1–1-es döntetlent játszott utolsó felkészülési mérkőzésén a múlt pénteken délután a Szombathelyi Haladás az osztrák második ligás Lafnitz ellen a Rohonci úti stadionban. A találkozó után szurkolói ankétot tartott a klub. A felkészülés hajrájában még egy csatárt igazolt a Hali: Tóth Barna Nyíregyházáról érkezett a vasi megyeszékhelyre. 
A sikerért meg kell dolgozni: beszélgetés Mátyus Jánossal, a Haladás vezetőedzőjével
A sikerért meg kell dolgozni: beszélgetés Mátyus Jánossal, a Haladás vezetőedzőjével
Mátyus János irányítja a Haladás NB II-es labdarúgócsapatának szakmai munkáját január elejétől. A trénernek vegyes benyomásai vannak az első néhány nap után. Mint fogalmazott: elsősorban mentálisan kell rendbe hozni a társulatot.    
Haladás: négy játékos érkezett eddig - győzelem a Siófok ellen az első edzőmeccsen
Haladás: négy játékos érkezett eddig - győzelem a Siófok ellen az első edzőmeccsen
Schimmer Szabolcs, Devecseri Szilárd, Rácz Ferenc és Verpecz István is megállapodott a Haladás NB II-es futballcsapatával - valamennyien aláírták szerződésüket. A csapat szombaton lejátszotta első 2020-as edzőmeccsét: Hévízen 2-0-ra verték a Siófokot.
Megkezdte a Haladás futballcsapata a felkészülést, visszatérők a keretben
Megkezdte a Haladás futballcsapata a felkészülést, visszatérők a keretben
Felmérésekkel, majd kétkapus játékkal kezdte meg a felkészülést a labdarúgó NB II. tavaszi idényére a Szombathelyi Haladás. A zöld-fehérek az első edzőmeccsüket Hévízen a Siófok ellen vívják Hévízen, január 11-én, 11 órakor írja a haladas.hu.
Hivatalos: Mátyus János a Haladás edzője - az új tréner hisz a bennmaradásban
Hivatalos: Mátyus János a Haladás edzője - az új tréner hisz a bennmaradásban
Mátyus János lett a Szombathelyi Haladás másodosztályú együttesének vezetőedzője. Séllei Árpád ügyvezető és az új tréner hétfőn sajtótájékoztatón írta alá a június 30-áig szóló, azonban a bennmaradás esetén meghosszabbítható kontraktust. 
Mátyus János lehet a Haladás új edzője
Mátyus János lehet a Haladás új edzője
Mátyus János lehet a Haladás NB II-es futballcsapatának az új edzője, adta hírül a Nemzeti Sport.  A klub ügyvezetője nem kívánta megerősíteni hírt, annyit mondott, hétfőn jelentik be az új tréner személyét. 
Pontozással győzött a Haladás, de amúgy 2-0-ra kikapott Siófokon
Pontozással győzött a Haladás, de amúgy 2-0-ra kikapott Siófokon
Az NB II. utolsó fordulójában Siófokra látogatott a Haladás futballcsapata és edzője szerint játékban és a helyzetek számában ellenfele fölé nőtt, azonban az udvariatlan házigazda lőtt gólt, így a szombathelyi csapat maradt a kiesőhelyen a másodosztályban a téli szünetre.
Lejtmenetben a Haladás: elvitte a három pontot a Rohonci útról a Gyirmót
Lejtmenetben a Haladás: elvitte a három pontot a Rohonci útról a Gyirmót
Egy hónap után lépett pályára hazai pályán a bajnokságban a Haladás együttese. Desits Szilárdék a 20. fordulóban a Gyirmót együttesét fogadták. A hétközi Budafok elleni kupasiker után a bajnokságban is ráfért volna a győzelem a zöld-fehérekre, de ez ezúttal sikerült. A vendégek Szarka Ákos első félidei góljával elvitték a három pontot a Rohonci útról. 
A régi spílerek emlékezete: a Haladás labdarúgóiról nyílt kiállítás a könyvtárban
A régi spílerek emlékezete: a Haladás labdarúgóiról nyílt kiállítás a könyvtárban
A Szombathelyi Haladás Sportegyesület centenáriuma alkalmából Haladás 100 címmel sorozat indult 2019. április 4-én a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A széria negyedik darabja a labdarúgó szakosztály történetét eleveníti fel a megalakulástól az 1990-es évek közepéig.