km/óra
  2025.07.20., vasárnap  •  Illés napja
Az idegenben lőtt gól átka: nyert, de mégis kiesett a kupából a Haladás a Honvéd ellen

Az idegenben lőtt gól átka: nyert, de mégis kiesett a kupából a Haladás a Honvéd ellen

Hosszabbítás után 2–1-re nyert a Haladás a Kispest ellen szerda este Magyar Kupa nyolcaddöntő mérkőzés visszavágón. A rendes játékidő – csakúgy, mint egy hete a fővárosban – 1–0 volt, a kétszer 15 perces ráadásban pedig mindkét gárda betalált. 

A hazaiak a Gyurján – Tóth D., Schimmer, Devecseri, Németh M. – Holdampf, Kiss B., Illés, Bosnjak – Szalay – Jancsó tizeneggyel kezdtek, és bizony meglepték a piros-feketéket. Mátyus János vezetőedző váratlant húzott Jancsó centerként való szerepeltetésével, és „támadónk” góllal hálálta meg a bizalmat. A második játékrészben mindkét alakulat betalálhatott volna, de a csatárok rendre rosszul döntöttek a kapuk előtt. 


Jött a hosszabbítás, és a 93. percben a csereként pályára lépő Tóth Barna 23 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot – 2–0-lal a Hali állt továbbjutásra. Aztán a 100. minutumban egy jobboldali kispesti szöglet után nem tudtak felszabadítani Devecseriék, Lovric balról kilőtte a hosszú sarkot. A hátralévő időben már igazi ziccer nem alakult egyik kapu előtt sem. Maradt a 2–1, a Haladás nagyszerűen küzdött, közel állt a továbbjutáshoz. 
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.