km/óra
  2025.07.19., szombat  •  Emília napja
Edzésbe állt a Haladás: érkezők és távozók is lehetnek még a keretben

Edzésbe állt a Haladás: érkezők és távozók is lehetnek még a keretben

Sportorvosi vizsgálatokkal, majd pörgős edzéssel kezdte meg a felkészülést a 2020/2021-es idényre a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapata a múlt szerdán az Illés Akadémián. A zöld-fehéreknél a gárda gerince maradt, a héten még érkeznek próbajátékosok, viszont elképzelhető, hogy lesznek távozók is.

 

Amint arról az elmúlt hetekben beszámoltunk, Séllei Árpád ügyvezető sorra egyezett meg a játékosokkal. A zöld-fehérek csapata több focistával is meghosszabbította a hónap végén lejáró szerződését. Így Verpecz István, Rózsa Dániel, Tóth Dávid, Devecseri Szilárd, Németh Milán, Jancsó András, Kiss Bence, Farkas Balázs, Rácz Ferenc és Tóth Barna továbbra is a Haladást erősíti. Az ügyvezető elsőként a szakmai stábbal állapodott meg: Mátyus János és segítője, Felipe Matos már hetekkel ezelőtt ugyancsak meghosszabbította szombathelyi kontraktusát. A múlt szerdai edzésen a többiekkel együtt készült a korábban az NB III-as Lipótban szereplő, szombathelyi nevelésű Kovalovszki Máté is. Szintén teljes értékű munkát végzett a korábban sérüléssel bajlódó Németh Márió-Rózsa Dániel páros is. 


A héten több próbajátékos is érkezett Szombathelyre. Mátyus János vezetőedző invitálására jöttek a futballisták, sorsukról a szakmai stábbal egyeztetve dönt majd az ügyvezetés. Séllei Árpád szerint minden bizonnyal a jövő hétre lesz végleges a Szombathelyi Haladás kerete. 


– Biztosan lesznek érkezők, és elképzelhető, hogy lesz olyan focista, aki máshol folytatja. Konkrétumokról nem tudok beszámolni, ugyanis javában zajlanak még a tárgyalások – az is elképzelhető, hogy végül mindenki marad azok közül, akik jelenleg hezitálnak. Új focista csak akkor érkezik, ha azt a szakmai stáb javasolja. A héten még akár lehet konkrét bejelentés is, de ebben az időszakban nagyon gyorsan pörögnek az események. Szerény módon, ugyanakkor komoly tervekkel vágunk neki a másodosztályú pontvadászatnak – fogalmazott Séllei Árpád. 


Mátyus János örömmel tért vissza Szombathelyre, mint fogalmazott, óriásit változott a hangulat fél év alatt. Télen még kishitű, szomorú, önbizalomhiányos társaság várta az öltözőben, most viszont csupa pozitív visszajelzés érte a trénert. 


– Amikor a múlt szerdai foglalkozás előtt beléptem az öltözőbe, nagyszerű hangulat fogadott, látni, érezni lehetett, hogy a játékosok alig várják már, hogy edzhessenek. Mondanom sem kell, ez remek visszajelzés a vezetőedzőnek és a szakmai stáb valamennyi tagjának. Mivel egyelőre nem ismert a bajnoki menetrend, így nem tudok sok konkrétumot mondani a felkészüléssel kapcsolatban. Mi mindenesetre úgy készülünk, hogy augusztus elején elrajtol a bajnokság – ha nem így lesz, utána már bajnoki ritmusban dolgozunk. Ami a játékoskeretet illeti, korábban azt kértem a tulajdonosoktól, hogy tartsuk egyben a csapat gerincét. Ez eddig nagyjából teljesült, vannak, akik még nem döntötték el, hogy elfogadják-e a klub ajánlatát. Ha őszinte akarok lenni, akkor egyedül a kapusposzton vagyunk meg, egyébként valamennyi csapatrészbe kellene igazolnunk. Ami biztató, hogy nyugodtan hozhatok fel fiatalokat az Illés Akadémiáról. Jelenleg is velünk tréningezik Debreceni Zalán, Auer Ákos és Kállai Kevin is, valamennyien tehetséges futballisták, hosszútávon lehet velük kalkulálni – fogalmazott Mátyus János, aki később a jövőbeli tervekről is beszélt. 


– December legvégén érkeztem, aztán tudjuk, hogyan alakult a tavasz: ilyenre még nem volt példa. Ugyanakkor a minimális célt teljesítettük, meghosszabbítottuk NB II-es tagságunkat. Most ami fontos: a stabilitás, minden szinten. Tavasszal hét bajnokin maradtunk veretlenek, nyilván, szeretnénk ezt a sorozatot folytatni. Amit látok, a védelmünkkel nem lesz gond, elől pedig vannak olyan focistáink, akik képesek gólt szerezni. Konkrét helyezést nem mondanék, én úgy vélem, hogy a közvetlen élmezőny mögött végezhetünk – tette hozzá végezetül Mátyus János. 

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.