km/óra
  2023.06.07., szerda  •  Róbert napja
Bloomsdayre fel! Kétnapos fesztivállal ünnepli Szombathely az Ulyssest
Bloomsdayre fel! Kétnapos fesztivállal ünnepli Szombathely az Ulyssest
kiemelt
30. alkalommal ünnepeljük június 16-17-én Szombathelyen a Bloomsdayt, abból az apropóból, hogy James Joyce Ulysses című regényének főhősét, Leopold Bloomot városunk szülötteként alkotta meg. A sajtótájékoztatón az idén kétnapos fesztivál programjairól esett szó. 
Aranyat ért a hosszú menetelés
Aranyat ért a hosszú menetelés
kiemelt
Keller Ákos, csapatunk centere természetesen felettébb boldog volt, hogy sikerült megvédenie a Falcónak a bajnoki címét, behúzni a kupagyőzelmet. Mellette Sövegjártó Ábelt és Kovács Benedeket is megkérdeztük a szezonról és a döntőről.
Kitüntetéssel ismerték el idén is a pedagógusok munkáját
Kitüntetéssel ismerték el idén is a pedagógusok munkáját
kiemelt
A 2023-as évi pedagógus napi kitüntetéseket ma délután a Bartók Teremben adta át dr. László Győző alpolgármester és Putz Attila, a Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság elnöke.
Az volt a legfontosabb, hogy összezártunk a nehéz helyzetekben
Az volt a legfontosabb, hogy összezártunk a nehéz helyzetekben
kiemelt
Perl Zoltán saját nevelésű játékosként zsinórban negyedik alkalommal ünnepelhetett aranyérmet a Falcóval, melynek ebben az idényben már csapatkapitánya is volt. Kimagasló, kiegyensúlyozott teljesítményével mérkőzéseket tudott eldönteni, emellett pedig sokszor a legváratlanabb helyzetekből is a gyűrűbe talált. A döntő legjobbjának, valamint a 2022-es esztendő kosárlabdázójának megválasztott klasszissal is visszatekintettünk az elmúlt idényre, és összegeztük a történéseket.
A boldog és büszke győztes hadvezér
A boldog és büszke győztes hadvezér
kiemelt
A 2022-es idény után az idei esztendőben is aranyéremig vezette Falcót a bajnokságban, ráadásul ezúttal a duplázás is összejött, hiszen áprilisban a Magyar Kupát is megnyerte a gárda. Milos Konakov nagyon büszke a csapatra, és hogy az előzmények, nehézségek tükrében ezúttal is maradandót tudtak alkotni.
Folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása
Folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása
kiemelt
Menetrend szerint folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása. A gázművek június 5. hétfőtől várhatóan június 20-ig a Vörösmarty utca északi végén található gázvezeték rekonstrukcióját végzik.
Futsal: a harmadik mérkőzésen már nem volt kérdés, kiütéses győzelemmel 2023-ban is magyar bajnok a Haladás!
Futsal: a harmadik mérkőzésen már nem volt kérdés, kiütéses győzelemmel 2023-ban is magyar bajnok a Haladás!
kiemelt
A szombathelyiek 7-1-re verték a Berettyóújfalut és zsinórban harmadik alkalommal szerezték meg a bajnoki címet.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
kiemelt
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
Meghaltak, hogy mások élhessenek: Magyar Hősök Emlékünnepe Szombathelyen
Meghaltak, hogy mások élhessenek: Magyar Hősök Emlékünnepe Szombathelyen
kiemelt
Vasárnap délelőtt a Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából városi megemlékezést tartottak a Március 15. téren. A műsorban Koczka Tibor önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet: az elmúlt ezer év magyar történelmének hősei mellett a hétköznapok hőseiről is szólt.
Relax az arborétumban: ÖkoPlusz Fesztivál másodszor
Relax az arborétumban: ÖkoPlusz Fesztivál másodszor
kiemelt
Második alkalommal rendezték meg a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában és a Kámoni Fiókkönyvtárban az ÖkoPlusz Fesztivált: a pénteken kezdődő fesztivál kiemelt napján, szombaton látogattunk ki az arborétumba – a környezettudatosság, a testi-lelki egészség köré épülő programok tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a növénykert harmonikus környezetében.
Napsugárt vetnek, mosolyt aratnak: megnyílt az ELTE Vizuális Művészeti Tanszék végzőseinek kiállítása 
Napsugárt vetnek, mosolyt aratnak: megnyílt az ELTE Vizuális Művészeti Tanszék végzőseinek kiállítása 
kiemelt
Péntek délután nyílt meg az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Vizuális Művészeti Tanszék végzős képalkotás szakos hallgatóinak diplomakiállítása It is what it is címmel. Idén 15 hallgató kap diplomát a tanszéken, az ő munkáikból nyílt tárlat az Új Irokéz Galériában.
Májusi közgyűlés: béremelés, közbiztonság és izzócsere
Májusi közgyűlés: béremelés, közbiztonság és izzócsere
kiemelt
Folytatódik a LED-izzócsere program, béremelést hajtanak végre a hivatali és szociális szférában, tárgyalják az önkormányzati cégek tavalyi beszámolóját, és pályázati önrészről is döntenek. Ma tartja májusi rendes ülését a közgyűlés: 11 napirendi pontot nyilvánosan, egyet zárt ülésen vitatnak meg a képviselők. A 9 órakor kezdődő közgyűlést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Hétfőn megkezdik a terelőszigetek átépítését a Jégpince utcánál
Hétfőn megkezdik a terelőszigetek átépítését a Jégpince utcánál
kiemelt
Kérik a lakosságot, hogy az Emlékmű alatti parkolóba ne parkoljanak május 22-e hétfő 7 órától, illetve addig hagyják el gépjárműveikkel a parkolót!
Idén is: Ébredj Szombathely!
Idén is: Ébredj Szombathely!
kiemelt
Szerdán a Víztoronyban tartottak sajtótájékoztatót az Ébredj Szombathely! programjairól, melyek a hagyomány és az újítás jegyében idén is megmozgatják Szombathely városát. A bevált rendezvények mellet két új program is debütál.
Érezd Szombathelyt! 
Érezd Szombathelyt! 
kiemelt
Élménycunamit hoz a nyár - bemutatták az Érezd Szombathelyt! sorozat idei programkínálatát. Kertmozi, piknikkoncertek, bábszínházi találkozó, gasztromóniai élmények, retro party, gyermeknap.
Bár a kormány törölte a projekteket, Hende mégis bizakodó
Bár a kormány törölte a projekteket, Hende mégis bizakodó
kiemelt
Mint tegnap megírtuk, a kormány rendelettel törölt el több felfüggesztett projektet, többek között a szombathelyi északkeleti elkerülő, a Szombathely - Kőszeg közötti gyorsforgalmi út és a Megyeháza felújításának megvalósítását. Hende Csaba tegnap este ennek ellenére Facebook-posztban közölte, a kormány változatlanul elkötelezett az utak megépítése iránt.
Végleg törölte a kormány a szombathelyi északkeleti elkerülőút és a kőszegi gyorsforgalmi út megépítését
Végleg törölte a kormány a szombathelyi északkeleti elkerülőút és a kőszegi gyorsforgalmi út megépítését
kiemelt
A kormány most rendelettel törli el az összes szerződést, amelyek még reményt adhattak az érintetteknek, hogy a beruházás nem végleg veszett el. Egyedül Lázár János építési és közlekedési miniszter tehet kivételt - írja a HVG. A törölt projektek között szerepel a szombathelyi északkeleti elkerülő, a Szombathely - Kőszeg közötti gyorsforgalmi út és a Megyeháza felújítása is.
Értékes programok és új műtárgy a Savaria Múzeum kínálatában
Értékes programok és új műtárgy a Savaria Múzeum kínálatában
kiemelt
Hétfő délután sajtótájékotzatót tartottak a Savaria Múzeumban: az elmúlt évek összegzése és a jövőbeli tervek mellett a múzeum gyűjteményébe nemrég bekerült műtárgyat, Blau Márta memoárját is bemutatták.
Korponay Zsófi: Most nem a nyolckert, hanem a pálmafákat nézem az ablakból
Korponay Zsófi: Most nem a nyolckert, hanem a pálmafákat nézem az ablakból
kiemelt
Korponay Zsófit először a zsidó udvarban hallottam Nina Simone-dalokat énekelni, zseniálisan. És mielőtt énekesnőként könyveltem volna el, színpadi szerepekben is feltűnt a Weöres Sándor, majd a József Attila Színházban. Idén az OkosMese csapatának tagjaként jelent meg a TV-képernyőn a Cápák között című műsorban. Ki ez a lány? – tettem fel a kérdést (gyorsan elhessegetve a nyomában azonnal megjelenő ismert dallamot). A válaszokért Zsófit Mallorcán értük el.
Elutasított pályázat: 65 év után végkiárusítás a Siker Könyvtárban
Elutasított pályázat: 65 év után végkiárusítás a Siker Könyvtárban
kiemelt
1958 óta működik a szombathelyi Siker Könyvtár. A 65 éves Ady téri könyvtár pályázatát idén először elutasították: ahhoz, hogy az alkalmazottak megkapják a bérüket, mindent kiárusítanak – könyveket, bútorokat. Minden eladó.  
Elképesztő izgalmak után, hosszabbításos mérkőzésen győzte le a ZTE-t és idén is bajnoki döntős a Falco!
Elképesztő izgalmak után, hosszabbításos mérkőzésen győzte le a ZTE-t és idén is bajnoki döntős a Falco!
kiemelt
A sárga-feketék egy végletekig kiélezett mérkőzésen 95-94-re nyertek és 3-0-s összesítéssel jutottak a fináléba.
Projektzáró a Városligeti Bölcsődében
Projektzáró a Városligeti Bölcsődében
kiemelt
A Városligeti Bölcsőde április 17-én nyitotta meg kapuit a családok előtt a volt városi strand területén. A projektzáróra ma került sor Dr. Nemény András polgármester, dr. László Győző alpolgármester és dr. Kopcsándi József, a városrész képviselője jelenlétében.
Dühös vagyok és elszánt: Dobrev Klára Szombathelyen
Dühös vagyok és elszánt: Dobrev Klára Szombathelyen
kiemelt
Politikai fórumot tartott Szombathelyen Dobrev Klára a DK politikusa. A Sportházat megtöltő közönség előtt helyzetelemzés mellett iránymutatással is igyekezett szolgálni.
Ma magyar nyelv és irodalom írásbelivel folytatódik az érettségi
Ma magyar nyelv és irodalom írásbelivel folytatódik az érettségi
kiemelt
Ma reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló ad számot tudásáról.
Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és programokkal Szombathelyre érkezik a Richter Egészségváros
Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és programokkal Szombathelyre érkezik a Richter Egészségváros
kiemelt
Május 14-én, vasárnap a szombathelyi Fő térre érkezik a Richter Egészségváros. Az egészségtudatosságot és betegségmegelőzést népszerűsítő programon ingyen, előzetes időpont egyeztetése nélkül vehetnek részt a lakosok egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon. A részvétellel nemcsak a saját egészségükért tesznek, de a Markusovszky kórházat is támogatják. 
Megnyílt a Szakrális képvilág a roma képzőművészetben tárlat
Megnyílt a Szakrális képvilág a roma képzőművészetben tárlat
kiemelt
Csütörtök délután nyitották meg a Sportházban a Szakrális képvilág a roma képzőművészetben című kiállítást Boldog Ceferino, a romák patrónusának napján. A lassan hagyománnyá váló tárlaton hat festőművész és grafikus művei tekinthetők meg.
Benkő Sándor Arany Kamera-díja: négy évtized lélekfotói
Benkő Sándor Arany Kamera-díja: négy évtized lélekfotói
kiemelt
A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya Arany Kamera-díjjal ismerte el Benkő Sándor fotóriporter életművét. A sárvári születésű fotós 1983-tól harminc éven dolgozott a Vas Népénél. 2004-ben, a körmendi cipőgyár bezárásakor készült az Utolsó nap a tűzősoron képsorozatával Magyar Sajtófotó nagydíjat nyert. A szombathelyi Médiaközpontban majd a városi kabinetben töltötte 2018-as nyugdíjazása előtti éveit, az Üzemen kívül című kötetét tavaly mutatták be. Az egykori kollégával otthonában beszélgettünk.
Örökölt sors: letenni az ősök csomagját (Orvos-Tóth Noémi előadása)
Örökölt sors: letenni az ősök csomagját (Orvos-Tóth Noémi előadása)
kiemelt
Telt ház előtt tartott több mint másfél órás előadást a múlt héten a Sportházban Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, az Örökölt sors és a Szabad akarat könyvek szerzője. A népszerű szerző a mindenkit foglalkoztató alapkérdés (ki vagyok én – plusz a bónusz: mi ez az egész itt körülöttem) mellett arról beszélt, mindannyian őseink sejtszinten átadott traumáit hordozzuk, de meg tudunk szabadulni a béklyóktól.
Lomtalanítás Szombathelyen: itt vannak a májusi időpontok
Lomtalanítás Szombathelyen: itt vannak a májusi időpontok
kiemelt
A SZOMHULL Nonprofit Kft. és alvállalkozója, a SZOVA Nonprofit Zrt. 2023-ban is meghirdette a lomtalanítást, a tavalyi évhez hasonlóan a város egyes részein úgynevezett bejelentéses rendszerben, házhoz menő módon végzi el a hulladék elszállítását. Mutatjuk a májusi időpontokat.
Dacia
A kalapácsvető Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban
2023. június 06.
A kalapácsvető Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban
Hatalmas eső zúdult rövid idő alatt Acsádra
2023. június 06.
Hatalmas eső zúdult rövid idő alatt Acsádra
Földrengés volt Románia nyugati részén, a magyar határ közelében
2023. június 06.
Földrengés volt Románia nyugati részén, a magyar határ közelében
Asztalos bizonyítványt hamisíttatott magának egy sárvári férfi
2023. június 06.
Asztalos bizonyítványt hamisíttatott magának egy sárvári férfi
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
2023. június 06.
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Ittasan lövöldözött egy férfi forgópisztollyal Sárváron sörösdobozra, felfüggesztett börtönt kapott
2023. június 06.
Ittasan lövöldözött egy férfi forgópisztollyal Sárváron sörösdobozra, felfüggesztett börtönt kapott
Civilek: rózsanap, huszártalálkozó és éjszakai túra
2023. június 06.
Civilek: rózsanap, huszártalálkozó és éjszakai túra
Baleset történt az M86-oson, egy sávon halad a forgalom
2023. június 06.
Baleset történt az M86-oson, egy sávon halad a forgalom
Szent Kvirin vértanúságára emlékeztek
2023. június 06.
Szent Kvirin vértanúságára emlékeztek
Pénzbüntetést kapott a férfi, aki hamis bejelentést tett egy rábapatyi állatkínzásról
2023. június 06.
Pénzbüntetést kapott a férfi, aki hamis bejelentést tett egy rábapatyi állatkínzásról
Projektzáró: Szombathely, a közösségek városa
2023. június 06.
Projektzáró: Szombathely, a közösségek városa
18 család vetélkedett a rendőrségi ügyességi pályán
2023. június 06.
18 család vetélkedett a rendőrségi ügyességi pályán
Megemeli a kormány a benzin és a gázolaj adóját
2023. június 06.
Megemeli a kormány a benzin és a gázolaj adóját
Találkozó: a tűzoltókra mindig számítani lehet a bajban
2023. június 06.
Találkozó: a tűzoltókra mindig számítani lehet a bajban
193-mal előzött
2023. június 06.
193-mal előzött
Elkezdődött a kereszteződés építése a Verseny és az Élmunkás utcáknál
2023. június 06.
Elkezdődött a kereszteződés építése a Verseny és az Élmunkás utcáknál
Elvégezték a 12.000. szervátültetést hazánkban
2023. június 06.
Elvégezték a 12.000. szervátültetést hazánkban
Földrengés volt Horvátországban, Eszék közelében
2023. június 06.
Földrengés volt Horvátországban, Eszék közelében
Nincs gyógyíthatatlan! Előadás Bruno Gröning életéről a könyvtárban
2023. június 06.
Nincs gyógyíthatatlan! Előadás Bruno Gröning életéről a könyvtárban
Művészeti Projektnap a Savaria moziban
2023. június 06.
Művészeti Projektnap a Savaria moziban
„Csendestárs”: cigarettacsempészeket buktatott le a NAV
2023. június 06.
„Csendestárs”: cigarettacsempészeket buktatott le a NAV
Országszerte zivatarokra figyelmeztetnek
2023. június 06.
Országszerte zivatarokra figyelmeztetnek
Olasz operaslágerekkel lép fel Güssingben a Vox Savariae
2023. június 06.
Olasz operaslágerekkel lép fel Güssingben a Vox Savariae
Megyei II. osztály, északi csoport: a Kemenesmagasi és a Gencs is nyolcgólos összecsapáson tudott nyerni
2023. június 05.
Megyei II. osztály, északi csoport: a Kemenesmagasi és a Gencs is nyolcgólos összecsapáson tudott nyerni
Martinus Orgonafesztivál a Székesegyházban
2023. június 05.
Martinus Orgonafesztivál a Székesegyházban
Több száz hektáron pusztít erdőtűz Berlin mellett
2023. június 05.
Több száz hektáron pusztít erdőtűz Berlin mellett
Nagy-Britanniában kísérletképpen bevezetik az alapjövedelmet
2023. június 05.
Nagy-Britanniában kísérletképpen bevezetik az alapjövedelmet
A János kórház gyereksebésze a Facebookon fakadt ki, mivel 163 gyerek járt nála egy nap alatt
2023. június 05.
A János kórház gyereksebésze a Facebookon fakadt ki, mivel 163 gyerek járt nála egy nap alatt
Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának menesztését követeli a DK
2023. június 05.
Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának menesztését követeli a DK
Félmillió forintra büntették a játékvezetőt inzultáló olasz szurkolót
2023. június 05.
Félmillió forintra büntették a játékvezetőt inzultáló olasz szurkolót
Hot Jazz Band koncertre várják a 60 év feletti nyugdíjasokat
2023. június 05.
Hot Jazz Band koncertre várják a 60 év feletti nyugdíjasokat
Közösen fedezték fel a múzeum élővilágát
2023. június 05.
Közösen fedezték fel a múzeum élővilágát
Egy órán belül kétszer is lebukott Szombathelyen az ittas sofőr
2023. június 05.
Egy órán belül kétszer is lebukott Szombathelyen az ittas sofőr
Félmillió liter hamis tisztítószert foglalt le a NAV Budapesten
2023. június 05.
Félmillió liter hamis tisztítószert foglalt le a NAV Budapesten
Zenei és nyelvi utazások a sportházban
2023. június 05.
Zenei és nyelvi utazások a sportházban
Jelzőtáblának, majd villanyoszlopnak csapódott egy ittas vasi sofőr
2023. június 05.
Jelzőtáblának, majd villanyoszlopnak csapódott egy ittas vasi sofőr
Kötelezők másképp...
2023. június 05.
Kötelezők másképp...
Zivatar miatt adtak ki mára elsőfokú riasztást
2023. június 05.
Zivatar miatt adtak ki mára elsőfokú riasztást
Devizapiac: vegyesen változott a forint árfolyama hétfő reggelre
2023. június 05.
Devizapiac: vegyesen változott a forint árfolyama hétfő reggelre
Meghalt egy idős férfi az éjszakai bajánsenyei háztűzben
2023. június 05.
Meghalt egy idős férfi az éjszakai bajánsenyei háztűzben
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
2023. június 05.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
2023. június 05.
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
2023. június 04.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
2023. június 04.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
2023. június 04.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
2023. június 04.
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
Pedagógusnap: köszönet az oktatásban dolgozóknak
2023. június 04.
Pedagógusnap: köszönet az oktatásban dolgozóknak
Tűz ütött ki egy szombathelyi társasházban a Március 15. téren
2023. június 04.
Tűz ütött ki egy szombathelyi társasházban a Március 15. téren
A főváros és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget pünkösdkor
2023. június 04.
A főváros és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget pünkösdkor
Zabarban mindössze 0,9 Celsius-fok volt vasárnap hajnalban
2023. június 04.
Zabarban mindössze 0,9 Celsius-fok volt vasárnap hajnalban
Családi nap: 10 éves az Állatvédők Vasi Egyesülete
2023. június 04.
Családi nap: 10 éves az Állatvédők Vasi Egyesülete
Késő délután érkezhetnek a viharok a megyébe
2023. június 04.
Késő délután érkezhetnek a viharok a megyébe
Elkészült a Belvárosi Levendulás
2023. június 04.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Szalagkorlátnak ütközött egy motor, mentőhelikopter szállította kórházba a motorost
2023. június 04.
Szalagkorlátnak ütközött egy motor, mentőhelikopter szállította kórházba a motorost
61 csapat mérette meg magát a streetball bajnokságon a Fő téren
2023. június 03.
61 csapat mérette meg magát a streetball bajnokságon a Fő téren
Nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap az ország nagy részén
2023. június 03.
Nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap az ország nagy részén
Több készítmény eltűnhet a gyógyszertárak polcairól a kormány új rendelete miatt
2023. június 03.
Több készítmény eltűnhet a gyógyszertárak polcairól a kormány új rendelete miatt
Újabb kerékpárutak épülhetnek a megyében
2023. június 03.
Újabb kerékpárutak épülhetnek a megyében
Női Vonal – egy keramikusművész életútja
2023. június 03.
Női Vonal – egy keramikusművész életútja
Megemlékezést tartanak a Nemzeti Összetartozás Napján
2023. június 03.
Megemlékezést tartanak a Nemzeti Összetartozás Napján
Vasárnapig lehet jelentkezni a Magyar Közút országos szemétgyűjtési akciójára
2023. június 03.
Vasárnapig lehet jelentkezni a Magyar Közút országos szemétgyűjtési akciójára
Megváltozik az ellenőrzés rendje a röszkei autópálya-határátkelőhelyen
2023. június 03.
Megváltozik az ellenőrzés rendje a röszkei autópálya-határátkelőhelyen
Júliustól a szennyező fizeti a hulladékkezelési költségét
2023. június 03.
Júliustól a szennyező fizeti a hulladékkezelési költségét
Vasi tűzoltótalálkozó Körmenden: a kastélyparkban gyűlnek össze a megye lánglovagjai
2023. június 03.
Vasi tűzoltótalálkozó Körmenden: a kastélyparkban gyűlnek össze a megye lánglovagjai
Programajánló: streetball, kutyás családi nap és Egyszál Feszt
2023. június 03.
Programajánló: streetball, kutyás családi nap és Egyszál Feszt
Összevesztek a nyaraláson, majd a sárvári férfi követelte, hogy fizesse vissza a nő a rá költött pénzt
2023. június 02.
Összevesztek a nyaraláson, majd a sárvári férfi követelte, hogy fizesse vissza a nő a rá költött pénzt
Hétvégén elstartol az Egyszál Feszt
2023. június 02.
Hétvégén elstartol az Egyszál Feszt
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai program
2023. június 02.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai program
Füstölt a 11-es Huszár úton egy autó műszerfala
2023. június 02.
Füstölt a 11-es Huszár úton egy autó műszerfala
20 éves a Király Sportlétesítmény: újabb fejlesztést adtak át pénteken
2023. június 02.
20 éves a Király Sportlétesítmény: újabb fejlesztést adtak át pénteken
Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból
2023. június 02.
Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból
Jelentős összeget kell fizetni a Bajnokok Ligája-meccsek közvetítési jogáért
2023. június 02.
Jelentős összeget kell fizetni a Bajnokok Ligája-meccsek közvetítési jogáért
Három autó ütközött össze Szombathely és Ják között
2023. június 02.
Három autó ütközött össze Szombathely és Ják között
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
2023. június 02.
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
Gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre egy 43 éves férfi
2023. június 02.
Gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre egy 43 éves férfi
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
2023. június 02.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
Szexet ajánlott egy apácának és egy kiskorúnak Budaörsön
2023. június 02.
Szexet ajánlott egy apácának és egy kiskorúnak Budaörsön
Továbbra is gőzerővel dolgozik az út menti területek kaszálásán a Magyar Közút, fokozott figyelmet kérnek
2023. június 02.
Továbbra is gőzerővel dolgozik az út menti területek kaszálásán a Magyar Közút, fokozott figyelmet kérnek
Orbán Viktor: ha tűzszünet lenne, akkor az infláció is gyorsabban csökkenne
2023. június 02.
Orbán Viktor: ha tűzszünet lenne, akkor az infláció is gyorsabban csökkenne
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre
2023. június 02.
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre
Gyalogátkelőhelyen ütött el egy rolleres fiút egy Renault
2023. június 02.
Gyalogátkelőhelyen ütött el egy rolleres fiút egy Renault
Ma is marad a nyárias meleg, zivatarokra figyelmeztetnek
2023. június 02.
Ma is marad a nyárias meleg, zivatarokra figyelmeztetnek
Ha ilyen tallért vett a Lidlben, vigye vissza!
2023. június 01.
Ha ilyen tallért vett a Lidlben, vigye vissza!
Van az úgy, hogy nem lehet mit tenni: tüntetés az oktatás szabadságáért
2023. június 01.
Van az úgy, hogy nem lehet mit tenni: tüntetés az oktatás szabadságáért
Szerzők ingujjban: indul a 94. Ünnepi Könyvhét
2023. június 01.
Szerzők ingujjban: indul a 94. Ünnepi Könyvhét
A Szombathely és Kaufbeuren között 30 éve fennálló testvérvárosi kapcsolatot ünnepelték
2023. június 01.
A Szombathely és Kaufbeuren között 30 éve fennálló testvérvárosi kapcsolatot ünnepelték
Lionel Messi távozik a PSG-től
2023. június 01.
Lionel Messi távozik a PSG-től
Vas vármegyében szerdán és csütörtökön permeteznek
2023. június 01.
Vas vármegyében szerdán és csütörtökön permeteznek
Test és lélek a Habsburgok árnyékában
2023. június 01.
Test és lélek a Habsburgok árnyékában
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
2023. június 01.
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
Nyár közepétől Celldömölkhöz tartozik a szombathelyi kórház 40 elfekvő ágya
2023. június 01.
Nyár közepétől Celldömölkhöz tartozik a szombathelyi kórház 40 elfekvő ágya
Ittas és engedély nélkül vezetőkkel szemben intézkedtek Vas vármegyében
2023. június 01.
Ittas és engedély nélkül vezetőkkel szemben intézkedtek Vas vármegyében
Kim Cattrall újra Samantha lesz, visszatér a Szex és New York folytatásában
2023. június 01.
Kim Cattrall újra Samantha lesz, visszatér a Szex és New York folytatásában
Koncz Zsuzsa bakelit lemezzel jelentkezik
2023. június 01.
Koncz Zsuzsa bakelit lemezzel jelentkezik
Az állatkertben lesz Lang Györgyi búcsúztatója
2023. június 01.
Az állatkertben lesz Lang Györgyi búcsúztatója
Kanyarodó Opel ütközött a szemből érkező Aprilia segédmotorral Náraiban
2023. június 01.
Kanyarodó Opel ütközött a szemből érkező Aprilia segédmotorral Náraiban
Műszaki hibára hivatkozott a sofőr - Kanyarban sodródott Fiatnak egy Ford Vasasszonyfa közelében
2023. június 01.
Műszaki hibára hivatkozott a sofőr - Kanyarban sodródott Fiatnak egy Ford Vasasszonyfa közelében
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
2023. május 31.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
Finisben a lomtalanítás Szombathelyen
2023. május 31.
Finisben a lomtalanítás Szombathelyen
Látványos égi jelenség figyelhető meg szombaton éjszaka
2023. május 31.
Látványos égi jelenség figyelhető meg szombaton éjszaka
közélet
Mentőautó összefogásból, madaraknak - Támogatók segítségével vásárolták meg a madármentő járművet
2022. szeptember 13.
Mentőautó összefogásból, madaraknak - Támogatók segítségével vásárolták meg a madármentő járművet
Czeglédy: a visszalépésével Karácsony elárulta az ellenzéket
Hosszú Facebook-posztban elemezte Czeglédy Csaba az ellenzék számára katasztrofális kimenetelű választási eredményt.
Márki-Zay győzött Hódmezővásárhelyen
A határon túli levélszavazatok, valamint a külképviseleteken leadott szavazatok összesítésével megszületett az egyéni választókerületek végeredménye, ami egy kis vigaszt jelenthet a vereséget elszenvedett Márki-Zay Péternek.
OECD: 31 éves csúcson az infláció
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan 7,7 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés februárban a januári 7,2 százalék után – írja az MTI.
Orbán: Ukrajna megtámadása agresszió
A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart három nappal a választások után.
Választások 2022: dr. Czeglédy Csaba köszönetet mondott
Az ellenzéki összefogás jelöltje dr. Nemény András polgármesterrel és az Éljen Szombathely!-frakció tagjaival tartott sajtótájékoztatót hétfőn a városháza előtt. 
sport
Megyei I. osztály: két magabiztos siker született a vasárnapi napon
2023. április 30.
Megyei I. osztály: két magabiztos siker született a vasárnapi napon
SZKKA: Szoros meccsen vereség Debrecenben
Az NB/I B-s női kézilabda-bajnokság 25. fordulójában a szombathelyi együttes Debrecenben lépett pályára. A mieink az első játékrészben hátrányba kerültek, és nem tudtak fordítani a szünet után sem.
Megyei I. osztály: a Király SE nyerte a Répcelak elleni rangadót, borsot tört a Haladás orra alá a Szentgotthárd
A Vép nyolc gólig jutott a Bük vendégeként, a Vasvár és a Celldömölk is egygólos hazai sikert aratott, a Jánosháza és a Csepreg megosztozott a pontokon.
Haladás: Gyenge játék és vereség a tartalékos Budafoktól
A Merkantil Bank Liga 35. fordulójában a zöld-fehérek Budafokon léptek pályára. A mieink gyenge napot fogtak ki, pont nélkül távoztak a kupadöntős piros-feketék otthonából.
Megyei II. osztály, északi csoport: gólzáporos pecöli győzelem a Lukácsháza ellen, a Boba és a Kemenesalja is nyerni tudott
Az Újperint, a Gérce, valamint a Gencsapáti is idegenből távozott három ponttal, nem született gól az Uraiújfalu-Sé összecsapáson.
Hátrányból fordítva nyert a Szombathelyi Haladás
A Merkantil Bank Liga 34. fordulójában a zöld-fehérek a kiesés elől menekülő Békéscsabát látták vendégül. Bár a vendégek szerezték meg a vezetést, a végén a házigazda ünnepelhetett. Végeredmény: 2-1.
helyi
SZKKA: Szoros meccsen vereség Debrecenben
2023. április 30.
SZKKA: Szoros meccsen vereség Debrecenben
Ittasan hajtott neki édesanyja autójával a sárvári Rába-híd tartóoszlopának
A Sárvári Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 2022 júliusában, Sárvár lakott területén édesanyja személygépkocsiját közepes fokban ittasan vezette, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményben.
Pörögtek a filmek Vépen a vásznon
19. alkalommal rendezték meg a Vas Film, a Vas Megyei Függetlenfilm Fesztivált Vépen a művelődési házban. A programok szombat délelőtt kezdődtek, vasárnap délután pedig győzteseket is hirdettek a különböző kategóriákban.
Országos döntő volt Szombathelyen
Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban tartották a 7-8. évfolyamos tanulók jubileumi, XXX. országos történelem tantárgyi versenyének döntőjét.
Pincerekeszből ömlött a sűrű füst egy szombathelyi társasházban
Minden lakónak el kellett hagynia a lakását egy Kisfaludy Sándor utcai társasház egyik lépcsőházában Szombathelyen. A pincéből és lépcsőházból sűrű füst ömlött az utcára.
Árokba borult egy autó a 8-ason, Molnaszecsődnél
országos
Május elsejével eltörlik a maszkviselési kötelezettséget Magyarországon
2023. április 30.
Május elsejével eltörlik a maszkviselési kötelezettséget Magyarországon
Mávinform: vasárnap éjszaka szünetel a vasúti jegyértékesítés
A rendszer karbantartása miatt nem működik a vasúti jegyértékesítés vasárnap 22 órától hétfő hajnali 3 óráig a menetrendi tervezőben (Elvira), a MÁV-applikációban, az automatákon, a vonatokon (jegyvizsgálóknál) és a jegypénztáraknál - közölte a Mávinform a honlapján.
Ferenc pápa: legyetek nyitott kapuk!
Legyetek nyitott kapuk! - kérte Ferenc pápa a híveket a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatott szentmisén vasárnap.
Hétfőtől megfeleződnek több tízezer mikro- és kisvállalkozás energiadíjai
A korábbi bejelentésnek megfelelően májustól a lakossági piaci ár szintjére, 165 forintról 70 forintra csökken az egyetemes szolgáltatásban ellátott mikrovállalkozások sávhatár feletti áramára - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
Vak gyerekekkel, menekültekkel, szegényekkel és fiatalokkal találkozik Ferenc pápa
Ma délelőtt vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján.
Váratlanul meghalt Vágó István
Váratlanul meghalt Vágó István – adta hírül közleményben pártja, a Demokratikus Koalíció.
kultúra
Fahidi Éva példája: nincs lehetetlen!
2023. április 26.
Fahidi Éva példája: nincs lehetetlen!
Újra temetői séta a Szombathelyi Szépítő Egyesület szervezésében
Május 5-én, pénteken délután négy órától a Szombathelyi Szépítő Egyesület ismét temetői sétát tervez, amelyet ezúttal is Orbán Róbert vezet majd, írja a civil szervezet Facebook-oldala.
Kutyabaj: élet a fiatalkorúak börtönében
Újabb ősbemutatóra készül a Weöres Sándor Színház. Samuel Bailey Kutyabaj című művét Horváth János Antal állítja színpadra. A történet a fiatalkorúak börtönében játszódik - három fiú életébe, tragédiájába tekinthetünk be. A darabot pénteken 19 órakor mutatják be először a Márkus Emília teremben.
Lovakon, nyergekben: hiteles kép a honfoglaló magyarok hadművészetéről
Bemutatták a Lovakon, nyergekben című ismeretterjesztő filmet szerdán este a Savaria moziban. A közel félórás film régészek, történészek és hagyományőrzők közös vállalkozása, amely a régészet eredményei, illetve történeti források alapján, hitelesen mutatja be a honfoglaló magyarok hadművészetét. A vetítést követően az érdeklődők beszélgetést hallhattak az alkotókkal.
Málta: Egy sziget a hódítások középpontjában
Várnainé Balogh Beáta régésztechnikus, történelemtanár ezúttal Máltáról mesélt a Világjárók előadás-sorozat legutóbbi részeként kedden este az Agora Savaria Filmszínházban. Kik lakták eleinte a szigetet? Kik próbálták meghódítani? Mit kell tudni a Johannita rendről? Meddig maradtak az angol felszabadítók? Minden kérdésre választ kaptak a szép számmal megjelent érdeklődők.
Lovakon, nyergekben: filmbemutató és közönségtalálkozó
Az elmúlt időszak legtöbbek által méltatott magyar történelmi ismeretterjesztő filmjének közönségtalálkozóval egybekötött bemutatóját rendezik április 19-én 18 órakor az AGORA–Savaria Filmszínházban.
határon túl
37 éve robbant fel a csernobili atomerőmű reaktora
2023. április 26.
37 éve robbant fel a csernobili atomerőmű reaktora
Róma városa 2776. születésnapját ünnepli
Gladiátorjátékok és ingyen látogatható múzeumok várják Róma lakosait és a városban tartózkodó turistákat április 21-én, Rómát az ókori hagyomány szerint ugyanis ezen a napon alapítottak Krisztus előtt 753-ban.
Közösségi kerteket alakítanak ki a bécsi temetőkben
Két bécsi temetőben is közösségi kertet alakítanak ki az egyelőre nem használt területeken. A parcellák bérlőit szakértők segítik a biozöldségek termesztésében. A projekt célja, hogy hasznosítsák az értékes zöldterületeket és hozzájáruljanak a biodiverzitáshoz, számolt be róla az orf.at.
Jelen lesz Harry herceg III. Károly király koronázásán
Harry herceg jelen lesz édesapja, III. Károly király koronázásán - jelentette be szerdán a Buckingham-palota. Harry felesége, Meghan hercegnő ugyanakkor nem utazik férjével a londoni ceremóniára.
100 ezer forintra nő a külhoni magyar gyermekek oktatási-nevelési támogatása
Megjelentek a nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföldön magyarul programjának idei felhívásai, amelyek értelmében az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása - jelentette be Potápi Árpád János kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Donald Trumpot vád alá helyezték, de ártatlannak vallotta magát
Ártatlannak mondta magát az ellene felhozott vádakban Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke a New York-i bíróság előtt, miután kedden hivatalosan is vád alá helyezték az ügyész kezdeményezésére.
színes
Isten éltesse, Shirley MacLaine!
2023. április 24.
Isten éltesse, Shirley MacLaine!
Világsztárok lépnek fel a brit uralkodó koronázási koncertjén
Világsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel a Take That és Andrea Bocelli neve is.
Isten éltesse, Reviczky Gábor!
Ma 74 esztendős. 1949. március 28-án született Reviczky Gábor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, írja a Paprikablog Facebook-oldala.
Isten éltesse, Bruce Willlis!
Ma 68 esztendős. 1955. március 19-én született Bruce Willis (Walter Bruce Willis) Golden Globe-díjas és Emmy-díjas, német-amerikai színész és énekes, írja a paprika blog Facebook-oldala.
Boldog szülinapot, Chuck Norris!
Ma 83 éves. 1940. március 10-én született Chuck Norris (Carlos Ray Norris) amerikai harcművész, színész, producer és forgatókönyvíró, írja a paprikablog.
Új Gyűrűk Ura-film készül
Új filmeket készít J.R.R. Tolkien angol író világhírű regényei, A  Gyűrűk ura és A hobbit alapján az amerikai Warner Bros. médiakonglomerátum tulajdonában álló New Line Cinema filmstúdió.
életmód
Ilyen hatással van az antitestekre az mRNS-vakcina
2022. február 20.
Ilyen hatással van az antitestekre az mRNS-vakcina
Kutatás: a Covid felgyorsíthatja az öregedést
Egy amerikai kutatás több mint 130 ezer idős, koronavíruson átesett amerikai felnőtt egészségbiztosítási adatait vetette össze olyanokéval, akik más alsólégúti betegséget szenvedtek el.
Egy kutatás szerint ilyen gyorsan jelentkeznek a koronavírus-fertőzés tünetei
A tudósok szerint eddig nem helyesen tudtuk, hogy mennyi idő a koronavírus lappangási ideje, és azt sem, hogy hol mutatkozik elsőként a betegség.
Kutatás: a felnőttek kétharmada túlsúlyos
Összességében tartják a testsúlyukat a magyarok, de nem sikerült lefogyni a karanténkilókat, tovább nőtt az elhízás: a felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos, derül ki a PeakShop.hu reprezentatív kutatásából.
Önmagukat zárták karanténba a fővárosiak
A Google mobilitási indexe szerint a fővárosi lakosság óvatosabbá vált januárban az erősödő járvány miatt. Emiatt Budapesten több területen is visszaesett az emberek életmódjára és viselkedésére vonatkozó aktivitás.
A járvány alatt megugrott a kutyások száma
2021 nyarára minden második magyar háztartás kutyatartóvá vált, így hazánkban jócskán meghaladhatja a kutyák száma a 3 milliót – áll abban a friss tudományos publikációban, amely egy kutyatartást vizsgáló 2021-es országos reprezentatív felmérés eredményeit ismerteti az Állatorvostudományi Egyetem kutatóinak tollából. Mostanáig nem állt rendelkezésre arra vonatkozó releváns adat, hogy miként módosultak a magyar kutyatartási szokások a COVID-19 járvány időszakában.
küzdőtér
A Moderna-vezér szerint eddig fog tartani a járvány
2021. szeptember 24.
A Moderna-vezér szerint eddig fog tartani a járvány
Szombathely 2030: a kormány asztalára kerültek a tervek
Dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője és dr. Nemény András polgármester, valamint Bokányi Adrienn tanácsnok csütörtökön bemutatták a Szombathely 2030 gazdaság- és városfejlesztési programot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek Budapesten. A megbeszélésen egyértelműsítették, hogy az útfejlesztések határozzák meg a város jövőjét. A kormány e tekintetben teljes támogatásáról biztosította a szombathelyi delegációt.
A DK közleménye Hende Csabáról és csapatáról
A DK közleménye Hende Csabáról és csapatáról, a hatalom megtartásáról.
A Fidesz sajtóközleménye Koczka Tibor jelöltségéről
A Fidesz sajtóközleménye Koczka Tibor jelöltségéről
Az Éljen Szombathely! Egyesület közleménye a nyugat.hu Balázsy-interjújáról
Az Éljen Szombathely! Egyesület közleménye a nyugat.hu Balázsy-interjújáról.
Balázsy Péter Facebook-közleménye a polgármesterjelölti vitáról
Balázsy Péter Facebook-közleménye a polgármesterjelölti vitáról.
fiatalok
Energiacsúcs összehívását követelik Orbántól az ellenzéki polgármesterek: megengedhetetlen, hogy fázzanak a gyerekek
2022. október 09.
Energiacsúcs összehívását követelik Orbántól az ellenzéki polgármesterek: megengedhetetlen, hogy fázzanak a gyerekek
Justin Bieber újra felfüggesztette a turnéját
Justin Bieber, aki pár hete a Sziget Fesztiválon nagy sikerű koncertet adott, most bejelentette, hogy újra felfüggeszti a turnéját, hogy az egészségére tudjon koncentrálni.
A távoktatásra vásárolnak be a magyar családok
Jól fogynak a laptopok a webáruházakban.
Álláspiac: nagy a kereslet a diákmunkások iránt
Az idén január és augusztus között csaknem négyszer annyi, diákokat toborzó álláshirdetés jelent meg a Profession.hu oldalán, mint 2020-ban.
ELTE SEK: nagyon várják már a nyüzsgést
A magyar felsőoktatás térképén helye van a vidéki intézményeknek, kifejezetten, ha olyan márkanév áll mögöttük, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). Lenkai Nórával, a Savaria Egyetemi Központ (SEK) rektori biztosával beszélgettünk – a remélhetőleg rendes kerékvágású – új tanév kapujában.
Lekapcsolják a kínai gamer gyerekeket
Tovább szigorítja a fiatalok által online játékokkal tölthető időt Kína, az új szabályok értelmében hétköznap egyáltalán nem, hétvégente is csak napi 1 órát tölthetnek ilyesmivel a 18 éven aluliak.
Látványos fotók az idei Nádasdy Történelmi Fesztiválról
2019. július 15.
Látványos fotók az idei Nádasdy Történelmi Fesztiválról
Gálameccsekkel ünnepelte a Rum a 10 évvel ezelőtti győzelmét
2019. június 08.
Gálameccsekkel ünnepelte a Rum a 10 évvel ezelőtti győzelmét
Repülőnap Tarcsafürdőn
2019. június 08.
Repülőnap Tarcsafürdőn
Mentők és hősök a szombathelyi Fő téren
2019. június 07.
Mentők és hősök a szombathelyi Fő téren
HáyComeBeck
2019. június 06.
HáyComeBeck
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
programajánló