km/óra
  2023.06.07., szerda  •  Róbert napja
Dacia
Hivatalos: Mátyus János a Haladás edzője - az új tréner hisz a bennmaradásban

Hivatalos: Mátyus János a Haladás edzője - az új tréner hisz a bennmaradásban

Mátyus János lett a Szombathelyi Haladás másodosztályú együttesének vezetőedzője. Séllei Árpád ügyvezető és az új tréner hétfőn sajtótájékoztatón írta alá a június 30-áig szóló, azonban a bennmaradás esetén meghosszabbítható kontraktust. 

Séllei Árpád elsőként köszönetet mondott Desits Szilárd megbízott vezetőedzőnek, akivel meglátása szerint ugyan javult a játék, de az eredmények nem jöttek. A tulajdonosi körrel egyeztetve gyorsan képbe került Mátyus János, aki néhány órás tárgyalást követően igent mondott a szombathelyiek megkeresésére. 


– Hiszek a bennmaradásban, korábban már többször oldottam meg ilyen feladatot. Azt tudni kell, hogy a kiesés elleni harc egy nagyon kemény kampány, minden héten játszol kvázi egy minidöntőt. A stábom még nem állt össze, január 2-án megyek be először az öltözőbe, addig talán már többet tudok arról is, hogy mely játékosok állnak rendelkezésemre. A felkészülést január 6-án kezdjük meg. Az nyilvánvaló, hogy erősítésekre lesz szükség, minden csapatrészben – fogalmazott Mátyus János. 


Séllei Árpád kérdésünkre elmondta: noha nem rózsás a klub gazdasági helyzete, de azon dolgoznak, hogy mielőbb szponzorokat szerezzenek a csapat mellé. „Minden rendben lesz a Haladásnál” – tette hozzá végül az ügyvezető, majd a felek aláírták a szerződést.   


 

 


Mátyus Jánosról ezt írta a Haladás hivatalos oldala:

A 45 éves győri születésű Mátyus János játékosként idehaza a Honvédban, az FTC-ben, Győrött és Tatabányán futballozott, külföldön pedig a német Cottbust, a skót Hiberniant és az osztrák Admira Wackert erősítette. Az NB I-ben 175 bajnokin 22 gólt szerzett a kemény kötésű bal oldali védő. A válogatottban 34 alkalommal szerepelt, három gólt szerzett. Edzői pályafutását a REAC-nál kezdte, majd 2014 nyarán Pápára került. Azonban csak néhány meccsen vezette a Lombardot, mert összeveszett Bíró Péterrel és távozott. Nem sokkal később már a Nyíregyházát irányította. A piros-kékekkel ugyan a 16 csapatos NB I. 12. helyén végzett, de tartozások miatt az MLSZ a harmadosztályba száműzte a szabolcsi gárdát. Mátyus maradt, csapata egyből feljutott az NB II-be – ám szezon közben szerződést bontottak vele. Aztán 2018-ban és 2019-ben az BLASZ I-ben szereplő REAC klubigazgatója volt – ám mivel nem jutott fel a csapat, többek között Mátyusnak is távoznia kellett.


Fotó: ulloi129.hu

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
legfrissebbek
A kalapácsvető Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
Hatalmas eső zúdult rövid idő alatt Acsádra
Ma sem kímélte az időjárás megyénket, több helyen kiadós záporok, zivatarok alakultak ki. Olyan mennyiségű csapadék hullott rövid idő alatt Acsádra, hogy a víz lett az úr. Salköveskútra is sok csapadék zúdult.
Földrengés volt Románia nyugati részén, a magyar határ közelében
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében – közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (INFP).
Asztalos bizonyítványt hamisíttatott magának egy sárvári férfi
A Sárvári Járási Ügyészség felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Íme, a legfrissebb anyakönyvi hírek városunkból.