horváth_soma_alpolgármester_szombathely

Postaládák díszítik a buszmegálló hátulját
Postaládák díszítik a Szűrcsapó utca 24. előtti buszváró hátsó részét. Kiss Virág Petra, az ELTE-SEK Vizuális Művészeti Tanszék végzős hallgatója azonban újragondolta a ládikák elnevezését. Ma délután Horváth Soma alpolgármester, a körzet képviselője is méltatta az alkotást.

Farsang helyett szülinapi köszöntő a Váci 22-ben
Minden bizonnyal alig akad olyan összetartó lakóközösség ma Magyarországon, mint amilyen a Váci Mihály utca 22-ben van. Az 1990-es évek elejétől szerveztek évről-évre farsangot a félemeleten. Az idén úgy döntöttek, hogy a mulatság helyett születésnapi bulit rendeznek. Lukács Zoltánné, Gizi néni a minap töltötte be 90. születésnapját – őt ünnepelték ma az itt élők, valamint Horváth Soma, a körzet képviselője.

129 éve született Derkovits Gyula - Koszorúzás és megemlékezés
Születésének 129. évfordulóján a Rohonci úton lévő, Varga Imre által 1977-ben készített Derkovits-szobornál rövid megemlékezést és koszorúzást tartottak az önkormányzat, a művészről elnevezett iskola vezetése és diákönkormányzata, a múzeum és a városrész egyesületének képviselői ma délelőtt.

Zöldebb lett a Derkó is - Folytatódott a faültetési program
A Derkovits lakótelep 69 fával gazdagodik az önkormányzat közösségi faültetési akciójának keretén belül. Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester, a körzet képviselője ma délután a Váci Mihály utcában két helyszínen is részt vett az Európai Unió által támogatott programban.

Jövő péntektől Húsvéti vásár a Fő téren - sok meglepetéssel
Március 31-étől április 10-éig ismét húsvéti vásár lesz Szombathely Fő terén. A részletekről pénteken délelőtt sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés és a szervezők. Minden korosztály megtalálja majd a számára kedves szórakozási lehetőséget: a kicsiket játszópark várja, de lesz sok koncert, emellett főszerepet kap a gasztronómia is.

A haza örök: így ünnepelte Szombathely a forradalom és szabadságharc 175. évfordulóját
Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásával vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat. A Március 15. téren felvonták az országzászlót, a múzeumkertben ünnepi műsorral emlékezett Szombathely városa a jeles évfordulóra.

Innováció a városüzemeltetésben és a kultúrában
A járványhelyzet illetve az energiaválság is komolyan „eltalálta” az ágazatot, ám így is számos kulturális beruházás indult és fejeződött be, új fesztivál alapjait is letette Szombathely városvezetése. A városüzemeltetés pedig kicsit olyan, mint a futball, mindenki ért hozzá, de legalábbis véleménye van róla – Horváth Soma alpolgármester foglalta össze, hogy mit hozott a ciklus első három éve az általa felügyelt területeken.

Göncz Árpádra emlékeztek
Dr. László Győző és Horváth Soma, Szombathely alpolgármesterei is részt vettek a Göncz Árpád Centenárium zárórendezvényén a múlt pénteken a fővárosban, az Óbudai Társaskörben. Dr. László Győző arról is beszélt, hogy külön kiemelték városunkat, ahol egy közteret neveztek el az egykori köztársasági elnökről.

Mi vagyunk a lámpafény: díjátadó gála és ünnepi műsor a magyar kultúra napján
Január 21-én hagyományosan az Agorában került sor a kultúra napi díjátadó gálára, ahol a városunk kulturális életében kiemelkedő munkát végző szakembereket ismerték el. Köszöntőt mondott Horváth Soma, Szombathely MJV alpolgármestere. A díjátadót ünnepi műsor követte.

Idén sem feledkeztek meg a nehéz helyzetben lévőkről
"Karácsony közeledtével még fontosabb, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akiknek valamilyen okból nélkülözniük kell, vagy nehéz helyzetben vannak, így az elmúlt évekhez hasonlóan idén is élelmiszercsomaggal próbáltuk szebbé tenni az Ő karácsonyukat a Derkovitson", írja Horváth Soma alpolgármester, önkormányzati képviselő közösségi oldalán.

Adni és ajándékozni jó!
Karácsony közeledtének apropójából a városvezetés minden évben ellátogat a szombathelyi szociális és köznevelési intézményekbe, hogy az év végén is meglepetéssel, hasznos műszaki cikkekkel támogassa az intézményeket, írja közösségi oldalán Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester.
.jpg)
Horváth Soma: komoly fejlődési pályán a Derkovits
A Fogadóóra soron következő részében a 4. számú választókörzet képviselőjével, Horváth Soma alpolgármesterrel beszélgettünk egy újonnan épült játszótéren a Derkovits-lakótelep fejlesztéseiről, a jövőbeli tervekről és arról, hogy milyen egy képviselői munka a mindennapokban.
.jpg)
A Bolyai nyerte a Gólyaavatót
A szombathelyi Városi Diákönkormányzat (VDÖK) kedden rendezte meg a városi Gólyaavatót: az Agora Művelődési és Sportházban kilenc iskola diákjai vetélkedtek egymással. A jó hangulatú programot Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester nyitotta meg. A versenyen végül a Bolyai csapata végzett az első helyen.