km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Művészeti programokkal ünnepli a Váci iskola a névadó költő születésének 100. évfordulóját

Művészeti programokkal ünnepli a Váci iskola a névadó költő születésének 100. évfordulóját

Kedden versmondó versennyel és képzőművészeti kiállítással emlékeztek meg a Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a névadó költő születésének 100. évfordulójára.

A Váci iskola aulájában elsőként Németh Gábor igazgató szólt az iskola diákjaihoz, tanáraihoz és a vendégekhez: elmondta, hogy több mint 40 éves hagyomány a névadó költőre emlékező program, aki idén lenne 100 éves. Országos képzőművészeti kiállítás nyílik ezúttal a Váciban, mondta el, a beküldött művek díjazásának eredményhirdetése után versmondó versenyre kerül sor.

Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester Váci Mihály verséből idézett, majd a dupla jubileum kapcsán hangsúlyozta, hogy a költő életműve érzékenységet, bölcsességet hordoz, amit meg kell őriznünk, s tovább kell adnunk a generációknak, hogy üzenete, öröksége megmaradhasson – mondta el az alpolgármester, aki 150 ezer forinttal járult hozzá a jubileumi programhoz.

Fodor István tankerületi vezető üdvözölte, hogy két művészeti témakör találkozik ma a Váci programjában: a szavak művészete, a költészet és az univerzális nyelvet használó képzőművészet. Az iskola évtizedek óta zászlóshajója a helyi művészeti oktatásnak, mondta el Fodor István, hála az elhivatott pedagógusoknak.

A köszöntők után az aulában, Váci Mihály domborművénél az emlékezés virágait helyezték el az osztályok képviselői, majd Bodorkós András festő, az iskola tanára beszélt az országos képzőművészeti versenyről, mely méltó emléket állít Váci Mihálynak. Idén az általános iskolák felső évfolyamainak írták ki a pályázatot, a feladat a költő verseinek vizualizálása volt: „A csend zöld béka”-sor idén is sokakat megihletett. A zsűri 10 intézmény közel 100 alkotásából válogatott az iskola aulájában most megnyílt tárlathoz.

Az eredmények ismertetése után kezdődött a Váci Mihály Versmondó Verseny, a zsűri elnöke hagyományosan Prikazovics Ferenc, a Mesebolt Bábszínház igazgatóhelyettese volt.


Fotó: Lutor Katalin

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hallay Zalán is a Haladás játékosa
Hallay Zalán 2005.11.22-én született Budapesten, egész életében Újpesten élt és focizott. Tavaly a lilák II. csapatában szerepelt, az itt nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Hali szakmai stábjának a figyelmét. A 19 esztendős futballista a védelem mindkét oldalán bevethető, de a középpálya közepén is hasznosan tud focizni, olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook-oldalán.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén, érinti a szombathelyi IC-ket is
Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben
Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata.