Kultúra

Boldog születésnapot, Kern András!
Ma ünnepli 75. születésnapját Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, író, énekes, humorista, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Novák Katalin köztársasági elnök is köszöntötte a művészt hivatalos Facebook-oldalán a tegnapi előadását követően.
.jpg)
Himnusz 200: válogatott kapus, erdélyi színész, irodalmár, kalapácsvető és diák vallanak Kölcsey művéről
200 éve írta meg Kölcsey Ferenc Csekén a magyar irodalom legismertebb versét. Művének a Hymnus címet adta, nem sejtve, hogy az olyan emblémájává válik nemzetünknek, melyet majd milliók szavalnak, s énekelnek Erkel megzenésítésében. Megkértünk néhány szombathelyi, a város kulturális és sportéletében kiemelkedő személyt, beszéljenek a Himnuszhoz fűződő személyes érzelmeikről, gondolataikról.

A gyűjtés lelki szükséglet: interjú Nagy Ádám numizmatikussal, himnuszgyűjtővel
Dr. Nagy Ádám a szegedi Móra Ferenc Múzeum nyugalmazott numizmatikusa, a Magyar Numizmatikai Társulat és a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének tagja. Ahogy ő fogalmaz, életmódja a gyűjtés: 1965 óta gyűjti a Himnusszal kapcsolatos tárgyi emlékeket.

Filmvetítés, majd beszélgetés a Batthyány család tagjaival
Január 23-án, hétfőn 17 órakor a Boldog Salkaházi Sára Technikumban (Szombathely, Petőfi Sándor utca 6.) vetítik Az orvosok hercege - Boldog Batthyány-Strattmann László élete című dokumentumfilmet, írja a Szombathelyi Egyházmegye hivatalos Facebook-oldala.

A Savaria Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertje: az igazgató és a dirigens fia közösen muzsikált
A maga nemében szenzáció, ha egy szimfonikus zenekar igazgatójának és vezető dirigensének a fia együtt lép fel a „csapattal”. A Savaria Szimfonikus Zenekar (SSZZ) karácsonyi koncertjén ez történt. De nem „csak” ettől volt családiasan bensőséges az ünnepi hangverseny az Agora – Művelődési és Sportházban szerdán (december 21-én) este.
.jpg)
Gazdag Erzsi kiteljesedő gazdagsága
„Ne mondjátok, hogy jó vagyok, / nem ismertek ti engem. / Ne mondjátok, hogy rossz vagyok, / nem ismertek ti engem.” A száztíz évvel ezelőtt született Gazdag Erzsiről (Budapest, 1912. november 14. – Szombathely, 1987. február 7.) eddig szinte csak kapiskáltunk. Jobb későn…

Több mint 15 ezren látták a Sisi kiállítást
Rendkívüli sikerrel zárult a Sisi - Királyné feketén fehéren című kiállítás a Savaria Múzeumban. Márciusban rendezték be a dísztermet Erzsébet személyes tárgyaival, naplóbejegyzéseivel, ruháinak rekonstrukcióival, több mint 70 eredeti műtárgyat lehetett megtekinteni. A kiállításban pénteken délután tartottak záró tárlatvezetést.
.jpg)
Müller Péter Sziámi: Úgy vágyunk rád, szabadság!
„Mint egy madár fönn a dróton, / részeg kórus az utcasarkon, / én is úgy vágytam rád; szabadság.” Leonard Cohen (1934-2016; énekes, költő, regényíró) szívszaggatóan aktuális verssorai. A lengyel-litván eredetű középosztálybeli zsidó családban született kanadai énekes dalaiból/verseiből összeállított műsorát mutatta be a Bartók Teremben Müller Péter Sziámi (1951) a barátaival. Amiként nevezi: AndFriends. Ez így, egybeírva az összeforrottságukat is jelöli, valamint azt, hogy bennünket, nézőket a társaikká, a barátaikká kívántak fogadni. És lám, megtörtént: együtt voltunk otthon, közösségé váltunk itthon.

Az emberségnél nincs fontosabb a világon
Az emberséget tartja a legfontosabbnak Vajda Gergely (1973) Bartók Béla–Pásztory Ditta- és Artisjus-díjas karmester, zeneszerző, klarinétművész, a Savaria Szimfonikus Zenekar új vezető dirigense. Azt is vallja: aki egy helyben áll, és nem mozdul valamerre, az visszafele megy.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
programajánló