km/óra
  2023.09.28., csütörtök  •  Vencel napja

Kultúra

Isis istennő kultusza a középpontban: megnyílt a TeTT sorozat harmadik kiállítása az Iseumban
Isis istennő kultusza a középpontban: megnyílt a TeTT sorozat harmadik kiállítása az Iseumban
Megnyílt a TeTT sorozat harmadik, egyben utolsó kiállítása az Iseumban. A Genius Savariae című tárlat Isis istennő kultuszának római- és modern kori vetületeit mutatja be, illetve fókuszba helyezi Szentléleky Tihamér régész alakját, aki feltárta a savariai Iseumot, és elsőként ismerte fel a lelet jelentőségét.
Huszárok, a bátorság megtestesítői – Könyvbemutató és kiállításmegnyitó (képgaléria)
Huszárok, a bátorság megtestesítői – Könyvbemutató és kiállításmegnyitó (képgaléria)
Huszárok, határok, családok. A franciaországi magyar katonai emigráció az ancien regime korában (1692–1789) címmel jelet meg könyv, amelynek szerzője Tóth Ferenc történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója. A kiadványt pénteken délután az Aréna utca 5. alatti Katonatörténeti kiállításon ajánlották az érdeklődők figyelmébe. Horváth Soma, városunk kultúráért is felelős alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, a rendezvényen Takács Zoltán turkológus a Sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum Igazgatója és Tóth Ferenc történész Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a kötet szerzője beszélgettek a könyvről. Az eseményen részt vett többek között Bokányi Adrienn tanácsnok is.
Időutazás a fényképezőgépek segítségével
Időutazás a fényképezőgépek segítségével
Régi fényképezőgépek Magyar Zoltán gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás a Magyar Fotográfia Napja alkalmából csütörtökön délután a Berzsenyi Dániel Könyvtár első emeleti hírlapolvasójában. A fényképészeti ritkaságokat szeptember 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
A Képtár szívében adták át az impozáns Dr. Gonda György Termet
A Képtár szívében adták át az impozáns Dr. Gonda György Termet
A száz éve született dr. Gonda Györgyről, aki 1957-től 1978-ig állt a megyei tanács élén, neveztek el termet szerdán a Képtárban, ami a kivételes politikus, lokálpatrióta „sok édes gyermeke” közül talán a legfontosabb volt a számára.
Szemétszedés a Derkón: Gyorsan teltek a zsákok
Szemétszedés a Derkón: Gyorsan teltek a zsákok
A Derkovits Városrészért Egyesület és a városrész képviselői közös szemétszedést szerveztek a Derkovitson a „Vigyázzunk Együtt Szombathelyre!” köztisztasági program keretében. Ma délután 5 órakor a Bem József utcai játszótér mögött volt a találkozó. Egy óra alatt tucatnyi zsák szemetet szedtek össze a civilek.
Hamarosan kipróbálhatók az időseket segítő okos eszközök
Hamarosan kipróbálhatók az időseket segítő okos eszközök
Igazán izgalmas újdonság készülődik Szombathely városa és a Pannon Business Network, illetve az At.home együttműködésében, írja a város hivatalos Facebook-oldala.
Petró János előtt tiszteleg a Savaria Szimfonikus Zenekar 50. évada
Petró János előtt tiszteleg a Savaria Szimfonikus Zenekar 50. évada
A néhai főzeneigazgató, alapító karnagy, Petró János előtt tiszteleg a Savaria Szimfonikus Zenekar 50. évada. A 2023/2024-es szezonban 16 koncertet hallhat a közönség. Kiváló szólisták, karmesterek lépnek színpadra, a bőséges repertoárban kortárs és klasszikus darabok, énekkar és pantomim is szerepel. A jubileumi évad méltó lesz a zenekar múltjához és változatosan mutatja be a jelent.
Nagy sikert aratott a pénteki teraszkoncert
Nagy sikert aratott a pénteki teraszkoncert
A 2023-as Nyitott Városháza ingyenes teraszkoncert programsorozatának keretein belül augusztus 11-én a Városháza első emeleti teraszán adott koncertet a Paris Gitano, majd a Blues MD Gotthárd Misivel és Szebényi Dániellel, írja a város hivatalos Facebook-oldala.
Zenés Kertmozi az Emlékműdombon: Újabb időpontváltozás
Zenés Kertmozi az Emlékműdombon: Újabb időpontváltozás
Sajnálattal értesítjük a közönséget, hogy elmarad a szerdára és csütörtökre tervezett Zenés Kertmozi az Emlékmű-dombon, írja közleményében az AGORA.
Közeledik a karnevál - Közérdekű információkról tartottak sajtótájékoztatót
Közeledik a karnevál - Közérdekű információkról tartottak sajtótájékoztatót
Nagyjából 160 millió forintból szervezik meg idén a Savaria Történelmi Karnevált. Ennek közel felét finanszírozza az önkormányzat, 9,5 milliót sikerült nyerni a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, a többi saját bevételekből és támogatói hozzájárulásokból jön össze. Augusztus utolsó hétvégéjén négy napra ismét római ruhát ölt a város: a múzeumok és partnerintézmények programjait, valamint közérdekű információkat ismertették a szervezők az Iseumban megtartott sajtótájékoztatón.
Zenés Kertmozi az Emlékmű-dombon: Időpontváltozás!
Zenés Kertmozi az Emlékmű-dombon: Időpontváltozás!
A rossz idő miatt a szervezők elhalasztották a hétvégi vetítéseket.
Utcaművészeti nap: belvárosi helyszíneken várták a street art szerelmeseit
Utcaművészeti nap: belvárosi helyszíneken várták a street art szerelmeseit
Július 29-én, immáron negyedik alkalommal hívták életre az utcaművészeti napot Szombathelyen: a Nyitott Városháza és az Érezd Szombathelyt! programsorozaton belül a rendezvényt hagyomány szerint belvárosi helyszíneken rendezték meg. Több helyszínen mutatkoztak be a helyi profi és amatőr alkotók. Volt festészet, kerámiaművészet, zene, tánc és irodalom is. Bár az eső közbeszólt, a hangulatra nem lehetett panasz.
Kiss Mari mindhalálig szombathelyi (is)
Kiss Mari mindhalálig szombathelyi (is)
Kiss Marit, a WSSZ friss örökös tagját, amikor anno Máli nénivé lényegült (Füst Milán darabjában, rendező Koltai Róbert), ekként méltattuk: „Megmutatja, hogyan lehet, szabad, kell védekezni, azaz ’védőpáncélt hegeszteni’ a pökhendiség, a gőg, a felsőbbrendűség, a megaláztatás, a kiszolgáltatottság, a nyomor(úság) ellen. Ironikusan, fanyarul, érdesen tudjunk reagálni, mesterien-művészien, mosolyogva rögtönözni, tehát fifikásan improvizálni. Hogy menthessük, akik-amik (még) mentésre, védelemre szorulnak… Miképpen is vészelhetjük át e mai tébolydát? Amely – bizonyos szempontból – hasonlatos ama múlt század harmincas évek végire, amikor is a fanatizmus (akkor, a sátán, Németországból masírozva) pokoli gaztettek sorával pusztított a korábbi nagy világválságtól amúgy is megkínzott kékbolygón-vizesblokkon.”
Lamantin: egy hétig szólt a dzsessz
Lamantin: egy hétig szólt a dzsessz
A június utolsó hete Szombathelyen mindig a dzsesszé: ekkor gyűlnek itt össze az ország minden részéből a műfaj rajongói, tanárai és azok, akik avatott tanároktól akarják ellesni a dzsessz minden csínját-bínját. A 23. Lamantin fesztivál és a 19. tábor a növendékek koncertjével zárult.
Elhunyt Milan Kundera cseh születésű író
Elhunyt Milan Kundera cseh születésű író
Elhunyt 94 éves korában Milan Kundera cseh születésű regényíró, drámaíró - erősítette meg szerdán Anna Márazková, a brnói Morva Tartományi Könyvtár szóvivője a CTK cseh hírügynökség értesülését.
Kiss Mari a második örökös tag
Kiss Mari a második örökös tag
A teátrumi évad legnívósabb produkciójával – pazar díjátadó gálával – rukkolt elő a Weöres Sándor Színház társulata a múlt szombaton, a Határvonalak Színházi Fesztivál zárásaként. Holdbeli csónakban röpülhetett a publikum (is).
Alkotótábor a Herényiek Házában
Alkotótábor a Herényiek Házában
Július 2-9 között immáron kilencedik alkalommal rendezték meg a Herényiek Háza Alkotótáborát, amelyet a Fáklya Vivők Egyesülete és a Herényi Kulturális és Sportegyesület szervezett közösen. A bentlakásos tábor fő támogatója Szombathely önkormányzata. Az idei tematika Petőfi 200. születésnapja volt, az itt készült alkotásokból szombaton délután 5 órakor kiállítás nyílik.
Weöres Sándor: gonosztevők kíméljenek!
Weöres Sándor: gonosztevők kíméljenek!
Érzelemdús, gondolatélesztő – emlékező irodalmi – konferenciát rendezett Weöres Sándor 110. születésnapján, június 22-én, a nevét viselő teátrumunk, Szabó Tibor direktorral/házigazdával az élen. A Határvonalak Színházi Fesztivál nyitányaként.
A denevér: slágerekben bővelkedő muzsikával zárja az évadot a Savaria Szimfonikus Zenekar
A denevér: slágerekben bővelkedő muzsikával zárja az évadot a Savaria Szimfonikus Zenekar
Július 8-án, szombaton az AGORA-MSH-ban hangzik el ifj. Johann Strauss legnépszerűbb, háromfelvonásos operettje, A denevér. A Savaria Szimfonikus Zenekar kíséretében fellépnek az Operaház énekművészei, vezényel Vajda Gergely vezető karmester. A bérletes közönség számára az előadás ingyenes, olvasható a zenekar közleményében.
Múzeumok éjszakája: Az ötvös - állandó kiállításon látható Berger és a Németh család történelmi öröksége
Múzeumok éjszakája: Az ötvös - állandó kiállításon látható Berger és a Németh család történelmi öröksége
Az ötvös – A szombathelyi Berger és Németh család öröksége című tárlat megnyitójával kezdődött meg Múzeumok éjszakája programsorozata Szombathelyen. A megszokott és az új helyszíneken számos program várta az érdeklődőket. 
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Meghalt idősebb Koman Vladimir
Ma hajnalban, 59 éves korában elhunyt idősebb Koman Vladimir, Voli bácsi, ahogy megyeszerte mindenki ismerte.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
programajánló
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>