km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Közgyűlési értékelők - Nemény András: Büszkék lehetünk a költségvetésre!

Közgyűlési értékelők - Nemény András: Büszkék lehetünk a költségvetésre!

Elfogadta a közgyűlés a város idei költségvetését. Ebben szerepel többek között az út- és járdafelújítási program folytatása, a 16 éven aluliak ingyenes közlekedése és a nyugdíjasok tízezer forintos támogatása is. Erről, illetve az SZKKA támogatásáról és a kegyelmi botrány szombathelyi fejezetéről esett a legtöbb szó az ülést követő sajtótájékoztatókon.

Polgármester: büszkék lehetünk erre a költségvetésre!

Sok olyan elemet tartalmaz a most elfogadott költségvetés, amire büszkék lehetünk - kezdte a tájékoztatót dr. Nemény András. A működés stabil, elvenni sehonnan sem kellett, sőt új tételek kerültek be. Ilyen a nyugdíjasok és egészségkárosodás miatt juttatásra jogosultak egyszeri, tízezer forintos támogatása, valamint a 16 éven aluliak ingyenes helyi járatos utazása. Útfelújításra 800 millió, járdafenntartásra 130 millió forintot szánnak, 30 millió forint jut a piaci utalványokra, de támogatják a szén-monoxid-érzékelők beszerzését, és kibővült az 1000 fa program is. Az ellenzék nem szavazta meg a büdzsét - ahogy az lenni szokott -, de egyes elemeit támogatta - emelte ki a polgármester. Arról is beszélt, hogy az SZKKA támogatását megnövelték 30-ról 40 millióra. A kifizetés feltétele a klub teljeskörű átvilágítása. A tavalyról fennmaradt 15 millió forintot azonban már akkor elutalják, ha megalakul a felügyelő bizottság, amit Pődör Zoltán tavaly megígért. Dr. Nemény András aláhúzta: közpénzt csak oda lehet adni, ahol tiszta viszonyok vannak. Felajánlotta, ha a klub szurkolói ankétot szervez, szívesen részt vesz rajta. A polgármester javaslatára határozatban ítélte el a közgyűlés a pedofíliát, a gyerekekkel szembeni bűncselekményt elkövető, az őket segítő és a velük egyetértő embereket. Ezek a személyek méltatlanok rá, hogy közszereplők legyenek, a jelölő-szervezeteknek ezt meg kell fontolniuk - utalt a polgármester a kegyelmi botrány szombathelyi szálára. Zárt ülésen jóváhagyta a közgyűlés az AGORA pályázatát a körmendi mozi üzemeltetésére.  

Dr. László Győző alpolgármester elmondta, egyhangúlag támogatták Koncz Gabriella, megbízott városi rendőrkapitány kinevezését. Növelték a jövedelemhatárt, így többen juthatnak felújítandó önkormányzati bérlakáshoz. A Fürdő utcai hídtól a Bartók Béla körútig húzódó Perint-parti sétányt Szabó Éva teniszezőről nevezik el.

A városvezetés, balról Horváth Soma alpolgármester, középen dr. Nemény András polgármester, jobb oldalon dr. László Győző alpolgármester

90 millió forintból épülnek parkolók a város több pontján, kerékpárutakra 25 milliót, kátyúzásra 143 milliót különítettek el, és többet költenek parkfenntartásra - sorolta a költségvetési tételeket Horváth Soma. Folytatódik az Érezd Szombathelyt!, a Nyitott Városháza és az Aktív Időskor programsorozat, támogatja a város a Lamantin Jazz Fesztivált, és idén háromnapos lesz a Bloomsday. Plusz forrást kap a színház és a múzeum, a civil szervezeteknek 54,6 millió forint jut, ősszel pedig 12 millió forint értékben írják ki a Kulturális és Civil Alap pályázatot.

A helyi Fidesz sem támogatja akkumulátorgyár városba telepítését

Elfogadta a Fidesz-KDNP frakció a 16 éven aluliak ingyenes közlekedéséről szóló határozatot, bár ők 18 éves korig javasolták a kedvezmény bevezetését, ami 35,5 millió forinttal került volna többe a városnak. Illés Károly frakcióvezető úgy fogalmazott: nem értik a Savaria Fórum-kampányt, óriásplakátokon hirdetik az ingyenes önkormányzati lapot, ez szerinte a közpénz elherdálása, amit a buszközlekedésre is lehetett volna fordítani. Megszavazták a nyugdíjasok támogatását, de Illés Károly felhívta a figyelmet arra, hogy a valódi segítség a kormánytól érkezett a 13. havi nyugdíj visszavezetésével, az inflációkövető nyugdíjemeléssel és a nyugdíjprémiummal. A közgyűlésen kinyilatkoztatták a jobboldali képviselők, hogy nem támogatták és nem is fogják soha, hogy akkumulátorgyár-épüljön Szombathelyen. A kegyelmi ügyre utalva azt mondta, a városvezetés gyurcsányi politikát folytat. Sérelmezte, hogy a költségvetés kapcsán nem történt egyeztetés, a jobboldali képviselők javaslataiból semmi nem került be a büdzsébe. Az SZKKA kapcsán a frakcióvezető úgy fogalmazott: szeretnének átlátható viszonyokat, tavaly ők is elfogadták az átvilágításról szóló határozatot, ám szerinte a városvezetés akadályozza a klub támogatását.

Illés Károly, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Horváth Gábor kegyelmi üggyel kapcsolatos posztja és reakciói gyalázatosak, méltatlanok, egy képviselő ilyesmit nem tehet meg - kezdte mondandóját Németh Ákos (Éljen Szombathely!). A tanácsnok szerint az akkumulátorgyár-építés a legnagyobb veszély, ami jelenleg Szombathelyre leselkedik. Mindenki tudja, hogy a döntés Budapesten születik, a helyi Fidesznek nincs beleszólása. Emlékeztetett arra, hogy a párt képviselői korábban nem szavazták meg a korábbi elutasító határozatot. Németh Ákos büszkén beszélt a Klímabarát település díjról.

Koncz Gabriella és a Szabó Éva sétány

Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!) szerint Horváth Gábornak két lehetősége van: vagy felvállalja a véleményét és lemond, vagy bocsánatot kér az abuzált gyerekektől. A képviselő gratulált Koncz Gabriella rendőrkapitány kinevezéséhez, és elmondta, az elmúlt négy hónapban jó együttműködést sikerült kialakítani. A rendőr ezredes a bűnmegelőzési bizottság minden ülésén beszámol majd a rendőrség eredményeiről. Tavasszal folyósítják postai úton a nyugdíjasok és egészségkárosodásban szenvedők tízezer forintos támogatását, ami alanyi jogon jár, nem kell külön igényelni. A képviselő nagy örömnek nevezte, hogy javaslatára közterületet neveznek el Szabó Éváról. Kelemen Krisztián kiemelte: az idei költségvetés egy gondoskodó, szolgáltató várost mutat. A legtöbb helyen 14 éves korig ingyenes a közösségi közlekedés, Szombathelyen a 16 éven aluliaknak jár a teljes kedvezmény.

Bal oldalt Németh Ákos tanácsnok, mellette Kelemen Krisztán képviselő, mindketten az Éljen Szombathely! színeiben

A közgyűlésnek állást kellett foglalnia a pedofíliával kapcsolatban, ez meg is történt. Ne mérgezze a közéletet, aki mentegeti az elkövetőket - jelentette ki Koczka Tibor. A Pro Savaria képviselője az SZKKA kapcsán arról beszélt, hogy bár Pődör Zoltán megígérte, nem jött létre a felügyelőbizottság, a klub tavaly október óta meg sem kereste az önkormányzatot. Koczka Tibor ismertette, hogy a kézilabda kft. 2022. évi saját tőkéje mínusz 33 millió, míg az egyesületé mínusz 121 millió forint volt. A képviselő üdvözölte az önkormányzati dolgozók 15 százalékos béremelését, a közlekedési kedvezményről szóló döntést és a nyugdíjasok támogatását is. Azt kérte, legyen a Szabó Éva sétányon egy tábla, ami a nagyszerű sportoló életútját és fotóját közreadja.

És Koczka Tibor, a Pro Savariától

Szöveg: Krizsán Zsuzsanna

Fotók: Bonyhádi Zoltán 
 
kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
Már 461 szénmonoxid-érzékelő után igényeltek támogatást a szombathelyiek
Már 461 szénmonoxid-érzékelő után igényeltek támogatást a szombathelyiek
Erre az adatra Szombathely Megyei Jogú Város Szociális és Lakás Bizottságának egyik előterjesztésében bukkantunk, azzal összefüggésben, hogy az eddigi tapasztalatok alapján tovább egyszerűsíthetik a szénmonoxid-érzékelők igénylésének menetét.
Koncz Gabriellát javasolják továbbra is a szombathelyi rendőrség élére
Koncz Gabriellát javasolják továbbra is a szombathelyi rendőrség élére
Véleményezhetik a képviselők a csütörtöki közgyűlésen a Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetőjének kinevezését.
16 éves korig lesz ingyenes a tömegközlekedés Szombathelyen, ez évi 176 millióba kerül majd
16 éves korig lesz ingyenes a tömegközlekedés Szombathelyen, ez évi 176 millióba kerül majd
A szombathelyi önkormányzat ingyenessé teszi a 16 éven aluliak tömegközlekedését. Mindez 176 millió forintba kerül majd. Ha a közgyűlés is rábólint, április 1-től vezetik be az új rendszert.
Kegyelmi ügy: bizottsági ülésen szólították fel lemondásra a K. Endre bejegyzését megosztó szombathelyi fideszes képviselőt (Frissítve)
Kegyelmi ügy: bizottsági ülésen szólították fel lemondásra a K. Endre bejegyzését megosztó szombathelyi fideszes képviselőt (Frissítve)
A szombathelyi közgyűlés gazdasági és jogi bizottságának ülésén is téma volt a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének posztját megosztó Horváth Gábor ügye: a fideszes képviselőt Koczka Tibor szólította fel lemondásra.
Időseknek és fogyatékkal élőknek segít 10 ezer forinttal az önkormányzat
Időseknek és fogyatékkal élőknek segít 10 ezer forinttal az önkormányzat
Valamennyi nyugdíjasnak és valamennyi egészségkárosodás okán ellátásban részesülőnek tízezer forintos segítséget nyújt idén az önkormányzat Szombathelyen. Erről is tárgyalnak a képviselők a közgyűlésen.
Februári közgyűlés: költségvetés, ingyenes utazás és támogatások
Februári közgyűlés: költségvetés, ingyenes utazás és támogatások
Megalkotják a város idei költségvetését, várhatóan elfogadják a 16 éven aluli szombathelyiek ingyenes utazásáról szóló javaslatot, továbbá az egyszeri, tízezer forintos támogatást is. A februári közgyűlésen 11 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak a képviselők. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Díjazta a minisztérium a város klímastratégiáját
Díjazta a minisztérium a város klímastratégiáját
Zöldinfrastruktúra kategóriában Klímabarát-díjat vehetett át a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumtól a szombathelyi önkormányzat.
Megszavazták, idén is igényelhető a piaci utalvány
Megszavazták, idén is igényelhető a piaci utalvány
Rászorulók kaphatják 2024-ben is, április 1-től lehet rá jelentkezni, az összege 30.000 forint lesz.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.