km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Diák Képfesztivál: fókuszban az újrahasznosítás és dizájn

Diák Képfesztivál: fókuszban az újrahasznosítás és dizájn

Ez volt a központi témája a Kanizsai Dorottya Gimnázium hagyományos Diák Képfesztiváljának, melyre 8 Vas megyei középiskolából 152 pályamunkával neveztek diákok, a legjobb alkotásokat pedig díjazták is a Savaria Mozi aulájában.

Idén is meghirdette hagyományos megyei képzőművészeti pályázatát és projektnapját a Kanizsai Dorottya Gimnázium, előbbit 42 éve, utóbbit 7 éve rendezik. A Diák Képfesztivál központi témája ezúttal az újrahasznosítás és dizájn volt, 8 Vas megyei középiskolából összesen 152 pályamunkát küldtek be diákok.

Nagy Tamás vizuáliskultúra-tanár elmondta, nagyon színvonalas alkotások születtek, így nehéz volt a zsűri dolga. Végül 79 pályaművet állítottak ki a Savaria Mozi aulájában, 16-ot díjaztak, közülük pedig 5 kiemelt díjat is érdemelt.

Oroszy Csaba festőművész köszönetet mondott, hogy már sok éve részt vehet a projektben és bár mindig áhítattal nézte az alkotásokat, idén hihetetlenül emelkedett a színvonal. Szíve szerint mindet díjazná, mert fantasztikus útra lépnek a fiatalok: veszik a bátorságot, az erőt, a szenvedélyt ebben a nehéz világban, hogy kifejezzék magukat, hogy valami többet, jobbat, szebbet adjanak a közösséghez.

„Emelem mindenki előtt a nem látható kalapomat, köszönöm, hogy ilyen élményhez juttattak. Becsüljük meg egymást, mert ez egy ritka és fantasztikus pillanat” – hangsúlyozta.

Az eseményen beszédet mondott Bokányi Adrienn tanácsnok, képviselő: nagyon fontosnak tartja az ilyen típusú kezdeményezéseket, rendezvényeket, alkotóműhelyeket, pályázatokat, ugyanis szerinte ezek biztosítanak lehetőséget a fiatal tehetségek számára, hogy igazán megmutassák magukat, hogy ne csak bontogassák, hanem ki is tudják terjeszteni a szárnyaikat.

„Azért is érzem jól magam az ilyen jellegű kiállításmegnyitókon, mert bár talán még mindig nem mindenki tudja rólam, de nekem is vannak képzőművészeti gyökereim: Rónaszéki Linda tanárnőhöz jártam rajzfakultációra, és abból érettségiztem is. Ez akkor a Bolyai Gimnáziumban úgy nézett ki, hogy bemutattuk az oktatóinknak, az igazgatónak, igazgatóhelyettesnek az alkotási folyamatot, és interpretáltuk, hogy mit is jelentenek számunkra ezek a művek, milyen folyamatok zajlottak le bennünk. A kétéves fakultációs időszak során készült alkotásaink közül pedig a legjobbakat kiállították. Mindmáig életem egyik legkellemesebb élménye volt azon az érettségi kiállításon bemutatni az alkotásaimat, melyek közül később többet is beküldtem különböző versenyekre és kiállításokon is szerepeltek. Arra tudok biztatni mindnyájatokat, hogy mutassátok meg a tehetségeteket minél többször, ragadjátok meg az alkalmat, a lehetőséget, hogy tudjatok tovább fejlődni. A város nagyon büszke rátok, csak így tovább, haladjatok tovább ezen a megkezdett úton” – mondta.

A kiállítás június 30-ig ingyenesen megtekinthető a Savaria Mozi nyitvatartási idejében.

CzB

Fotó: Bonyhádi Zoltán

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.