km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Kegyelmi botrány - Balog Zoltán: A kérvényt nem én nyújtottam be, de egyetértettem vele

"Tévedtem és hibáztam”, ismerte el a református püspök, Novák Katalin tanácsadója, aki támogatta a volt köztársasági elnök döntését, amellyel kegyelembe részesítette egy pedofil bűncselekmény miatt elítélt férfi bűnsegédjét. Balog, "akitől kellett vagy kell, attól bocsánatot kért vagy kér", de nem mond le az egyház zsinati elnöki poszjátról, és elutasít minden olyan törekvést, ami összemosná a református egyházat a kegyelmi üggyel. Mindezekről egy ma kora este közzétett videóban beszélt.

A Telex és a Direkt36 hétfői közös cikkében arról írt, hogy több, egymástól független kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közel álló forrás szerint is Balog Zoltán, Magyarországi Református Egyház vezetője, korábbi miniszter, Novák mentora és tanácsadója lehetett az, aki sikeresen lobbizott a jó felcsúti kapcsolatokkal is rendelkező K. Endre szabadon bocsátásáért.

Balog Orbán Viktor miniszterelnöknél az ügy kirobbanása után megpróbálta elsimítani a dolgot, de nem járt sikerrel.

A püspök, az Orbán-kormány volt emberminisztere (2012-18) a botrány kitörésekor támogatásáról biztosította Novák Katalint, majd elvonult egy osztrák kolostorba elmélkedni, a Facebookon erről azt írta: "Visszavonulni néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében. Micsoda ajándék!"

Itt érte utol hétfőn este az ügyet egyébként kirobbantó 444.hu kamerája, akiknek bár a helyszínen konkrétumot nem mondott, de megígérte, hogy kedden sajtónyilatkozatot tesz. 

Balog Zoltán püspök a Hold utcában február 5-én Fotó: Facebook/Balog Zoltán

Délelőtt Budapesten a református egyház elnökségi tanácsi gyűlésén vett részt, amit ő hívott össze. Bizalmi titkos szavazást kért maga ellen, amin a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosította. A tanács arra kérte, gondolja át közéleti szerepvállalását, mennyire egyeztethető össze mindez a zsinati elnöki szerepével. Megígérte, hogy ezt meg fogja tenni. 

Elmondta, elutasítanak minden olyan törekvést, ami összemosná az egyházat a kegyelmi üggyel, hisz ilyen ügyekkel nem is foglalkoznak.

Ami a kegyelmi ügyben játszott személyes felelősségét illeti, megerősítette, hogy "elnökasszonnyal régi munka- és jó emberi kapcsolatban vannak”, és szerinte bármilyen tanácsot ad, az csak rá tartozik akár tévedett akár nem. 

Az igazgatóhelyettes K. Endre érdekében mások fordultak az államfőhöz, „tehát a kérvényt nem én nyújtottam be, nem én terjesztettem fel.”

Viszont az előzetes vélemények és más információk alapján tanácsadóként egyetértett K. kegyelmi kérvényével. „Tévedtem és hibáztam”, ismerte el.

Akitől kellett vagy kell, attól bocsánatot kért vagy kér, a pedofíliát pedig elutasítja, mondta. 

Balog szerint nem azért kell elnézést kérnie, mert egy kegyelmet kérő mellé állt, „hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott”. Ezért minden hittársától bocsánatot kért. De hogy ennek milyen következményei legyenek az egyházban, arról szerinte „nem a média, nem az ellenzék, nem a kormány dönt”, hanem választott egyházi tisztviselők.

kapcsolódó cikkek
Kegyelmi botrány: Orbán korlátozná Novák Katalin mozgásterét, aki ezt jó szívvel megköszöni

A köztársasági elnök indoklás nélkül adott kegyelmet egy pedofil segítőjének, a Fidesz-kormány először tiszteletben tartotta Novák Katalin döntését, majd a növekvő elégedetlenség hatására csütörtökön Orbán Viktor alaptörvény-módosító javaslatot jelentett be, amely a jövőben megtiltaná, hogy kegyelemben részesülhessen az, aki kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt.
Megkezdődött a kihátrálás Novák Katalin mögül - lemond a köztársasági elnök?

Novák Katalin politikai karrierjének (ezalatt értve azt, hogy van-e politikai jövője) vége, még akkor is, ha ezt egyelőre nem veszi észre, és még akkor is, ha esetleg hivatalban marad. Erről írt a szombathelyi származású politológus, Török Gábor.
Lemondott Novák Katalin, utoljára szólt államfőként

Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.
Varga Judit is lemondott, visszavonul a közélettől

Varga Judit, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának az elnöke Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését.
Kegyelmi botrány: Novák és Varga lemondásától Magyar Péter Partizán-interjújáig - repedezik a NER?

Csak kapkodták a fejüket, valósággal beleszédültek a hírfogyasztók az elmúlt napok hazai közéleti történéseibe, szombaton lemondott a köztársasági elnök, Novák Katalin, és a volt igazságügy miniszter, Varga Judit, akinek exférje, Magyar Péter olyan interjút adott vasárnap este a Partizánnak, hogy Rogán Antalnak és propaganda-felelős stábjának biztosan túlóráznia kellett. Összefoglaltuk, hogy mi történt hétfő estig a kegyelmi botrányban.
Ezek járnak Novák Katalinnak élete végéig

Novák Katalinnak lemondása után sem lesznek megélhetési gondjai, amellett, hogy a törvény szerint élete végéig használhatja a köztársasági elnöki megnevezést, a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese jár neki havonta, ami jelenleg bruttó 4,5 millió forint.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.

tematikus oldalak
legfrissebbek
Hallay Zalán is a Haladás játékosa
Hallay Zalán 2005.11.22-én született Budapesten, egész életében Újpesten élt és focizott. Tavaly a lilák II. csapatában szerepelt, az itt nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Hali szakmai stábjának a figyelmét. A 19 esztendős futballista a védelem mindkét oldalán bevethető, de a középpálya közepén is hasznosan tud focizni, olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook-oldalán.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén, érinti a szombathelyi IC-ket is
Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben
Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata.