km/óra
  2025.05.13., kedd  •  Szervác, Imola napja
Megkezdődött a kihátrálás Novák Katalin mögül - lemond a köztársasági elnök?

Megkezdődött a kihátrálás Novák Katalin mögül - lemond a köztársasági elnök?

Novák Katalin politikai karrierjének (ezalatt értve azt, hogy van-e politikai jövője) vége, még akkor is, ha ezt egyelőre nem veszi észre, és még akkor is, ha esetleg hivatalban marad. Erről írt a szombathelyi származású politológus, Török Gábor.

Egy selymzsinórt posztolt csütörtök este Török Gábor politológus szakmai Facebook-oldalán, arra utalva, hogy Orbán Viktor az alaptörvény módosításával azt üzente, nem áll ki a bicskei gyermekotthon pedofíliában való bűnrészesség miatt elítélt igazgatóhelyettesének indoklás nélkül kegyelmet adó köztársasági elnök, Novák Katalin mellett. 

 

 

A szombathelyi származású politológus mai bejegyzésében meg is magyarázta mire gondolt a selyemzsinóros kreatívval. "A kegyelmi ügy két közjogi főszereplője az előterjesztő-ellenjegyző Varga Judit és a kegyelemről szóló döntést meghozó Novák Katalin. Utóbbi politikai karrierjének (ezalatt értve azt, hogy van-e politikai jövője) vége, még akkor is, ha ezt egyelőre nem veszi észre, és még akkor is, ha esetleg hivatalban marad. Azt a tervezett alkotmánymódosítást üdvözli éppen, akarja "jó szívvel" aláírni, amely arról szól, hogy ne írhasson alá többet a mostanihoz hasonló kegyelmi döntéseket... Ha ezt átgondolja, világossá válik számára, hogy ennél nagyobb megalázás elnököt nem nagyon érhet az őt megválasztó és támogató politikai többség részéről. A volt igazságügyi miniszter, Varga Judit politikai kára még nem látszik ennyire világosan, de nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben ő is roncsolódik. Ha a Fidesz nem akarja, hogy az ügy hónapokra napirenden maradjon, minden bizonnyal még hátrébb kell léptetniük: nem lenne meglepő, ha végül mégsem Varga Judit állna a párt EP-listájának élén."

Török Gábor hozzáteszi, a valódi főszereplő persze, mint szinte minden ügyben egy jó ideje, a miniszterelnök. "A végső politikai felelősség nyilván az övé, és a legnagyobb politikai kockázatot is neki kell vállalnia. Számára a legnagyobb tanulság talán az lehet, hogy még egy ennyire aszimmetrikus, domináns politikai helyzetben sem teljesen mindegy, hogy kik állnak a vártán. Jó dolog, ha egy politikus tud alkalmazkodni a modern mediatizált világ körülményeihez, de még jobb, ha minden tekintetben alkalmas a feladata betöltésére. Az elnökség látszólag nem bonyolult feladat, nincsenek nagy, nehéz döntések, így sokszor úgy tűnik, hogy a legfontosabb képesség a népszerű közösségi médiás képek elkészítése. Aztán jön egy ilyen ügy és kiderül: nagyon nem mindegy, hogy a politikus mennyire felkészült, hogyan képes megszervezni, felépíteni a csapatát, milyen érzéke van a közjogi és politikai megfontolásokhoz."

 

Szerinte elképzelhetetlen lett volna, hogy Mádl Ferenc, Sólyom László vagy éppen Áder János áteged egy ilyen kegyelmi kérvényt, hogy - bármi és bárki is állt az előterjesztés hátterében - ne szólalt volna meg a vészcsengő a hivatalban. 

Török véleményét megerősíti a 444.hu értesülése, mely szerint Novák Katalin megpróbálta megmagyarázni a miniszterelnöknek a kegyelmi döntést, Orbán Viktor azonban ezt nem fogadta el. 

A miniszterelnök csütörtöki iránymutatása után megkezdődött a kifarolás Novák Katalin mögül. 

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a 24.hu-nak azt mondta, "jó lenne tudni, hogy mi állt az államfő kegyelmi döntése mögött, és érdemes is lenne erről egyszer beszélni, de az országgyűlési képviselőknek nem azzal kell foglalkozni, hogy mi volt a döntés alapja, hanem azzal, hogy ez többé ne forduljon elő. Úgy látja, hogy ennek a helyzetnek nem lett volna szabad előállnia, függetlenül attól, hogy mi volt a megfontolás."

Igaz, Kocsis párttársa, Révész Máriusz még ott tart, hogy nem is érti, miért kellene a köztársasági elnöknek lemondania. 

Csütörtökig távozott a köztársasági elnök 16 fős tanácsadói testületéből Gundel Takács Gábor és Lackfi János, ma pedig Czeizel Barbara és Toman Szabina is jelezte, hogy nem ért egyet a döntéssel, ezért befejezi a közös munkát Novák Katalinnal.

Hasonlóan tett most Szörényi Levente is, aki két nappal ezelőtt a Magyar Hang érdeklődésére - Mit tanácsol ebben a helyzetben az államfőnek, fontolja-e meg a lemondást?, Mi az ön személyes véleménye az esetről?, Tagja marad-e a testületnek? - egy vicceskedő emojival még így válaszolt: "Bocs' A Magyar Hang én vagyok! A többi nem kérdés.... 😛"  

Két nap alatt nagyot fordult a világ. 

Miközben itthon egyre nagyobb hullámokat ver az indoklás nélküli pedofil kegyelmi ügy, addig Novák Katalin Dohába utazott, ahol a vizes világbajnokságon megnézte magyar férfi válogatott Kazahsztán elleni meccsét, magyar sportolókkal találkozott, majd Husszein al-Musszalammal, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (World Aquatics) elnökével tárgyalt.   

Novák Katalin vízilabda meccset néz Katarban Fotó: Facebook/Novák Katalin

kapcsolódó cikkek
Tüntetést szervez a Momentum Novák Katalin kegyelme ellen, a DK az államfő lemondását követeli
Tüntetést szervez a Momentum Novák Katalin kegyelme ellen, a DK az államfő lemondását követeli
"Igazságot a gyermekeknek!"címmel tüntetésre hív a Momentum Mozgalom és Donáth Anna a Sándor palota elé, február 8-án. A DK lemondatná a "pedofilsimogatót".
Kegyelmi botrány: Orbán korlátozná Novák Katalin mozgásterét, aki ezt jó szívvel megköszöni
Kegyelmi botrány: Orbán korlátozná Novák Katalin mozgásterét, aki ezt jó szívvel megköszöni
A köztársasági elnök indoklás nélkül adott kegyelmet egy pedofil segítőjének, a Fidesz-kormány először tiszteletben tartotta Novák Katalin döntését, majd a növekvő elégedetlenség hatására csütörtökön Orbán Viktor alaptörvény-módosító javaslatot jelentett be, amely a jövőben megtiltaná, hogy kegyelemben részesülhessen az, aki kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt.
címkék
kapcsolódó cikkek
Tüntetést szervez a Momentum Novák Katalin kegyelme ellen, a DK az államfő lemondását követeli
Tüntetést szervez a Momentum Novák Katalin kegyelme ellen, a DK az államfő lemondását követeli
"Igazságot a gyermekeknek!"címmel tüntetésre hív a Momentum Mozgalom és Donáth Anna a Sándor palota elé, február 8-án. A DK lemondatná a "pedofilsimogatót".
Kegyelmi botrány: Orbán korlátozná Novák Katalin mozgásterét, aki ezt jó szívvel megköszöni
Kegyelmi botrány: Orbán korlátozná Novák Katalin mozgásterét, aki ezt jó szívvel megköszöni
A köztársasági elnök indoklás nélkül adott kegyelmet egy pedofil segítőjének, a Fidesz-kormány először tiszteletben tartotta Novák Katalin döntését, majd a növekvő elégedetlenség hatására csütörtökön Orbán Viktor alaptörvény-módosító javaslatot jelentett be, amely a jövőben megtiltaná, hogy kegyelemben részesülhessen az, aki kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Történelem érettségi 2025: hidegháború, Rákosi-korszak, Hunyadi Mátyás
A 2025-ös középszintű történelemérettségi első részében a Tanácsköztársaságról, Hunyadi Mátyásról, a hidegháborúról, a Rákosi-korszakról, az ókori római és görög építészetről és az iszlám vallásról is kaptak kérdéseket a diákok.
Érettségi 2025: megkezdődtek a német nyelv írásbeli vizsgák
Megkezdődtek a német nyelv írásbeli érettségi vizsgák pénteken 9 órától – közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt az MTI-vel.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Pápaválasztás 2025: vége az első szavazásnak, fekete füst szállt fel a Vatikánban
Meglehetősen hosszú volt az első szavazás, 3 órán át tartott, ennek egyik oka, hogy még soha nem szavaztak ilyen sokan konklávén: jelenleg 133 a pápaválasztó és pápává választható bíborosok száma. Ahhoz, hogy valakit pápává válasszanak, a szavazatok kétharmadát kell megszerezni.
legfrissebbek
Máhr Vi: a Virtuózokban szerepelt a bolyais diák
A Virtuózok című országos komolyzenei tehetségkutató legutóbbi adásában egy bolyais tanuló, Máhr Vi is bemutatkozott. A fiatal zongorista nemcsak iskolai közösségét nyűgözte le eddigi teljesítményével, hanem a nemzetközi versenyeken is figyelemre méltó eredményeket ért el.
Új KRESZ készül, középpontjában a közlekedésbiztonság áll
Készülőben van egy, a kerékpárosok számára is számos újítást tartalmazó új KRESZ, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonság áll - közölte Bói Loránd helyettes államtitkár a Bringázz a munkába! program keretében megrendezett Bringás reggeli V. kerületi, Kossuth téri helyszínén.
A férfi súlyemelőknél 98 helyett 94 kilogrammos lesz az új súlycsoport
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) június elsejétől új súlycsoportokat léptet életbe, de ezek közül egy kategóriát máris módosított.
Magyar-kínai gazdasági fórum Szombathelyen: hogyan kössünk üzletet?
A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMKIK), a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara és a CECZ Közép-európai Kft. együttműködésében Magyar-Kínai Gazdasági Fórumot rendeztek a szombathelyi Király Sportlétesítményben. Az eseményen, melyen Bokányi Adrienn, Szombathely önkormányzatának tanácsnoka is részt vett, a kínai piacra lépés lehetőségei mellett az üzleti kultúrák közötti különbségek áthidalása és a két ország gazdasági kapcsolatainak jövője került terítékre, de még a 2010-es évek egyik meghiúsult helyi nagy projektjéről, a Vát-porpáci repülőtérről is szó esett.
Bo Rudgaard: Élvezetes meccset láthattak a nézők
Fontos két pontot szerzett szombaton este az SZKKA az Alba ellen. A meccs után a szombathelyiek vezetőedzője értékelt.