km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Megújította együttműködését az Őrségi Nemzeti Park és a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Megújította együttműködését az Őrségi Nemzeti Park és a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A megújult dokumentum aláírására július 25-én, Őriszentpéteren került sor.

A természeti értékek védelme, az abban keletkező károk megelőzése, illetve felszámolása célként jelentkezik mind az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága, mind pedig Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről. Ezen közös cél jegyében jött létre még 2013-ban az az együttműködés, amelyet csütörtökön megújítottak és további vállalásokkal töltöttek meg a felek – számolt be hivatalos oldalán a katasztrófavédelem.

A nemzeti park vállalásai között szerepelt egyebek mellett, hogy tájékoztatást nyújt a katasztrófavédelmi igazgatóság részére a szervezeti sajátosságokról, előadókat biztosít a felkészítésekre, de megállapodás született arra vonatkozóan is, hogy egy katasztrófa vagy tűzeset felszámolása során segítséget nyújt a beavatkozó állománynak úgy a vízvételezési lehetőségek biztosításában, mint a terepjáró, illetve erő- és munkagépek rendelkezésre bocsátásában.

Ugyanakkor a katasztrófavédelmi igazgató is biztosította a másik felet, hogy szükség esetén technikai eszközökkel segíti a nemzeti parkot a gyakorlati természetvédelmi feladatok ellátásában, közreműködik a környezeti kárelhárítási, kármentesítési tevékenységben, valamint a szervezet munkatársainak katasztrófavédelmi felkészítésében.

A felek kölcsönösen megállapodtak továbbá abban, hogy minden szükséges információt és segítséget megadnak egymásnak munkájuk gördülékeny elvégzéséhez, valamint együttműködnek a természetvédelmi oltalom alatt álló élőlények élőhelyének védelme, illetve a speciális állatmentések során is.

Az együttműködési megállapodást Dr. Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, valamint Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója látta el kézjegyével, illetve szervezeti pecsétjével, majd kézfogással szentesítették a benne foglaltakat.

 

Fotó: katasztrofavedelem.hu

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.