km/óra
  2024.06.16., vasárnap  •  Jusztin napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Nagy Ervin, Bing nyuszi, Quadrille, Nox, Falusi Mariann és Halász Judit – Indul az AGORA tavaszi programdömpingje

Nagy Ervin, Bing nyuszi, Quadrille, Nox, Falusi Mariann és Halász Judit – Indul az AGORA tavaszi programdömpingje

Minden korosztály megtalálja majd a következő időszakban a kedvére valót az AGORA programjai között – mondta Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester a programokat felvonultató sajtótájékoztatón.

Az AGORA Savaria Nonprofit Kft. tavaszi programjairól tartott sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a sportház nagytermében Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester és Horváth Zoltán, az AGORA Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetője.

„Egy iszonyatosan nagy programdömpinggel vág bele az AGORA a tavaszi időszakba. Azt hiszem, minden korosztály megtalálja majd a következő időszakban a kedvére valót az AGORA programjai között” – kezdte Horváth Soma, majd arról beszélt, hogy a cégnek az elmúlt fél évben nem kevés elismerést sikerült bezsebelnie: január 22-én a Kulturális Államtitkárság Minősített Közművelődési Intézmény címben részesítette az AGORA-t, nem sokkal később innovatív közművelődési megoldásaival Látópont Címet nyert a Magyar Közösségépítők Értékszövetségétől, megkapta a pénzügyileg legstabilabb cégek tanúsítványát (Dun&Bradstreet AAA Highest Creditworthiness), a Családbarát Munkahely Tanúsító Védjegyet és a Családbarát Szolgáltatóhely Tanúsító Védjegyet is, legutóbb pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik intézménye, az Országos Foglalkoztatási Alap az év felelős foglalkoztatójának ítélte a céget és az aranyfokozat mellett az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat Low-Budget különdíjat is megnyerte.

Kitért arra is az alpolgármester, hogy a közgyűlés és az AGORA közös döntése alapján várhatóan májusban újranyit a Víztorony kávézója, egy sokkal barátságosabb, gyermekközpontú büfé és kávézó fogja várni a szombathelyieket a megújult KRESZ parkban. Illetve emlékeztetett, hogy az AGORA nyerte a nemrég felújított körmendi mozi üzemeltetésére kiírt pályázatot is.

„Az elkövetkezendő időszak két jelszava lesz a 'minden, ami kultúra' és a 'mindenki szombathelyi'. Talán mindenki számára ismert, hogy a szombathelyi közgyűlés egyhangúlag elfogadott egy olyan elképzelést, mely szerint a város indít egy helyi identitást erősítő kampányt. Ez el is kezdődött és az AGORA közreműködésével valósul meg, biztosan látták már a városban lévő buszokon és plakátokon a 'Mindenki szombathelyi' feliratot. Az volt a célunk, hogy egy kicsit erősítsük az itt élők identitását és azokét is, akik elszármaztak a városból, de visszajárnak, hátha aztán kedvet kapnak, hogy ismét több időt töltsenek a szülővárosukban. Ez a kampány folytatódni fog az AGORA részvételével, így a tavaszi programokkal is. Én azt kívánom, minél többen vegyenek részt ezeken, nem csak a városban, hanem a megyében élők is, és szép élményeket kívánok a következő negyedévhez, a tavaszi időszakhoz” – mondta az alpolgármester.

Horváth Zoltán ügyvezető először is köszönetet mondott a kollégáknak, az ő munkájuk nélkül ugyanis nem kaphatta volna meg az AGORA ezt a temérdek elismerést, illetve még egyel kibővítette a sort, bár ez „csak” szóbeli dicséret volt: a minap egy stratégiai konferencián a Nemzeti Művelődési Intézet központjában külön kiemelték az AGORA-t, mivel a legtöbb saját bevételt hozó közművelődési intézmény volt a tavalyi évben.

Majd áttértünk a programokra, elsőként a városi nagy rendezvényekről, ünnepségekről és több tucat rendezvényről rántotta le a leplet az ügyvezető, de hangsúlyozta, ez még nem a teljes program.

„Nagyon-nagyon sok midenen vagyunk már túl a tavaszi programok tekintetében, és lesznek még olyan tavaszi programok, melyek nem kerültek bele a mostani sajtótájékoztató anyagába. Például 15 perccel ezelőtt írtam alá egy újabb tavaszi program szerződését és van egy-két olyan meglepetésünk is, amit majd később külön szeretnénk sajtótájékoztató keretében közölni” – árulta el.

2024. TAVASZI PROGRAMOK

Városi nagyrendezvények, ünnepségek

  • 04.11. A magyar költészet napja – Flashmob Nagy Ervin színésszel
  • 04.20. Táncsport Szövetség – Magyar bajnokság
  • 04.27. A tánc világnapja a Csónakázó-tó szigeten 
  • 05.11. Gaming Expo
  • 05.17. Quadrille – Táncos flashmob – Fő tér
  • 05.26. A magyar hősök emléknapja
  • 05.26. Városi gyermeknapi forgatag
  • 06.04. A nemzeti összetartozás napja

Színházi előadások

  • 03.23. Válótársas
  • 03.24. Veres 1 Színház: Szép nyári nap
  • 03.26. Kalliopé Kistérségi Színházi Társulás: Európa Express
  • 04.11. Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-six
  • 04.13. Pannon Várszínház: A padlás
  • 04.14. Pom pom meséi – gyermekszínház 
  • 04.28. Veres 1 Színház: Ne most, drágám!
  • 05.02. Lovas Rozi, Lengyel Tamás Molnár Áron: Árvák
  • 05.14. A Vöröslámpás Ház
  • 05.23. Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Koncertek

  • 03.22. Nox koncert
  • 03.29. Bing nyuszi gyermekkoncert
  • 04.07. Isis Big Band koncert
  • 04.14. Marica grófnő – operett est
  • 04.17. Falusi Mariann és Sárik Péter trió
  • 05.03. Dolhai Attila koncert
  • 05.05. Halász Judit gyermekkoncert
  • 05.10. Operett gála – Sohasem ér véget a dínom-dánom
  • 05.13. Aktív időskor program: Slágermúzeum

AGORA – Savaria Filmszínház programok

  • 03.21. Aradi-Varga Show
  • 03.26. Világjárók: Nepál
  • 04.16. Világjárók: India, Andamán szigetvilág
  • 04.24. Könyvbemutató: Pokoli főnökök – Modla Zsuzsa, Nyáry Krisztián
  • 04-05. hó AGORA – Savaria Filmszínház filmklub és közművelődési tevékenysége (NKA pályázat)
  • A művészet templomai filmklub, Kapcsolataink hálójában – A Vas Megyei Családterápiás Egyesülettel közös program, Frankofón Filmnapok
  • 05.14. Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté koncert
  • 05.21. Világjárók: Törökország, antik görög városok
  • 05.08. Ziránó Színház: Napraforgó – gyermek kamaraszínházi sorozat
  • 05.22. Csipi-csupi Bábszínház – Szamóca Színház jubileumi előadása
  • 05.22. Csernus-est

Alapszolgáltatási programok, pályázati tevékenység

  • 03.21. Könyvbemutató – Tóthárpád Ferenc: Ki vagyok én?
  • 03.29. Húsvéti kézműves játszóház
  • 04.10., 05.15. Savaria Slam poetry
  • 04.19. Elemlámpás toronylátogatás a Föld napja alkalmából – Víztorony 
  • 04.23-24. Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivál – előadóművészet, NKA pályázat
  • 05.30. Robotika verseny
  • 04. és 05. hó Kézműves kuckó
  • 04. és 05. hó Robotoljunk együtt! Ismeretterjesztő előadások – NKA pályázat
  • 04.25. – 05.03. Anyák napi kézműves foglalkozássorozat
  • 05.15.  Turisztikai előadás: savarai turizmus nonprofit kft.
  • 05. és 06. hó Táncgálák: Sissone, Lorigo SE, Ritmikus Gimnasztika Gála, Energy Dance Team

Szakkörök, tanfolyamok, egyéb

Folyamatosan működnek május végéig:

  • Roboklub,
  • Kis agyagműves,
  • Repülőmodellező szakkör,
  • Tűzzománc szakkör kezdőknek és haladóknak,
  • Sugár/érintők,
  • Ritmikus gimnasztika tanfolyam,
  • Aszakkörök: gyöngyfűző, bútorfestő, mézeskalács, tojásfestő

Új, induló csoport: Acapella kórus

Kiállítások

  • 03.28. – 04.12. Tudom, hogy van jogom – ellátottsági alkotópályázat vándorkiállítása, Víztorony
  • 03.01-24. Lukács-Bíró Dorottya képzőművészeti kiállítása, AGORA – Savaria Filmszínház
  • 04.02. Kiállítás az Autizmus világnapja alkalmából
  • 03.26. – 04.11. DÖK kiállítás: Paragvári Utcai Általános Iskola, AGORA – Savaria Filmszínház
  • 04.08-30. Óperenciás meseillusztrációs rajzpályázat kiállítása, AGORA – MSH 
  • 05.03-22. Szakrális roma képzőművészeti kiállítás, AGORA – MSH
  • 05.30. – 06.27. Tóth Csaba: Küldetés – képzőművészeti kiállítás, AGORA – MSH
  • 06.17-30. Középiskolás Képzőművészeti Szemle, AGORA – Savaria Filmszínház


Ízelítőként pedig néhány nyári rendezvényt is említettek: június 8-án például ismét lesz Kicsi Gesztenye Klub, 21. és 22. között pedig jön az elmaradhatatlan Szentivánéji Vigasságok, melyen már biztosan fellép az R-GO, az Irigy Hónaljmirigy és az Ocho Macho.

A sajtótájékoztató elején és végén egy kezdő, fiatalokból álló banda, az Xcuse zenélt. A hat bolyais gimnazista alig egy évvel ezelőtt alapította a zenekart, most egy LGT és egy Beatles slágert hallhattunk tőlük. Balasa Tibor ült a doboknál, Bognár Barna basszusgitározott, Hergovics Adél énekelt, Orosz Regő billentyűzött, Orsai Jázmin a ritmusgitár, Tuboly Zsombor pedig a szólógitár húrjait tépte.

CzB

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
Innovatív közművelődési megoldásaival Látópont Címet nyert az AGORA
Innovatív közművelődési megoldásaival Látópont Címet nyert az AGORA
Látópont címet nyert az AGORA a 2023-as Látópont Pályázaton, a jó hírről a napokban kapott értesítést az intézmény.
Elismerés: Látópont lett az AGORA
Elismerés: Látópont lett az AGORA
A kitüntető címet igazoló oklevelet és plakettet ünnepélyes keretek között vehette át ma Dabason Horváth Zoltán, az AGORA Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetője, olvasható az AGORA közleményében.
Az év felelős foglalkoztatója lett az AGORA
Az év felelős foglalkoztatója lett az AGORA
A legmagasabb színtű, arany minősítést kapta az AGORA Savaria Nonprofit Kft. az Év Felelős Foglalkoztatója pályázaton. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) tanúsítványát a szombathelyi intézmény nevében Horváth Zoltán ügyvezető Budapesten vehette át.
Az AGORA üzemelteti a körmendi mozit
Az AGORA üzemelteti a körmendi mozit
Egyhangúlag megszavazta a körmendi közgyűlés, hogy az AGORA Savaria Kulturális- és Médiaközpont üzemeltetheti a körmendi mozit egy éven át. A szerződés 2 évvel meghosszabbítható. A kiírásra három pályázat érkezett, közülük az AGORA beadványát látták legjobbnak. A Rába-parti város filmszínháza 12 éve zárt be, 1,1 milliárd forintból újjáépítették, modernizálták, már az első vetítéseket is megtartották.
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
kapcsolódó cikkek
Innovatív közművelődési megoldásaival Látópont Címet nyert az AGORA
Innovatív közművelődési megoldásaival Látópont Címet nyert az AGORA
Látópont címet nyert az AGORA a 2023-as Látópont Pályázaton, a jó hírről a napokban kapott értesítést az intézmény.
Elismerés: Látópont lett az AGORA
Elismerés: Látópont lett az AGORA
A kitüntető címet igazoló oklevelet és plakettet ünnepélyes keretek között vehette át ma Dabason Horváth Zoltán, az AGORA Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetője, olvasható az AGORA közleményében.
Az év felelős foglalkoztatója lett az AGORA
Az év felelős foglalkoztatója lett az AGORA
A legmagasabb színtű, arany minősítést kapta az AGORA Savaria Nonprofit Kft. az Év Felelős Foglalkoztatója pályázaton. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) tanúsítványát a szombathelyi intézmény nevében Horváth Zoltán ügyvezető Budapesten vehette át.
Az AGORA üzemelteti a körmendi mozit
Az AGORA üzemelteti a körmendi mozit
Egyhangúlag megszavazta a körmendi közgyűlés, hogy az AGORA Savaria Kulturális- és Médiaközpont üzemeltetheti a körmendi mozit egy éven át. A szerződés 2 évvel meghosszabbítható. A kiírásra három pályázat érkezett, közülük az AGORA beadványát látták legjobbnak. A Rába-parti város filmszínháza 12 éve zárt be, 1,1 milliárd forintból újjáépítették, modernizálták, már az első vetítéseket is megtartották.
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Rengeteg utat lezártak az áradás miatt a megyében
Az árvíz miatt egyre tovább bővül a lezárt utak listája a megyében.
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)
Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.
A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, a Rába tetőzött már
A vártnál alacsonyabb szinten tetőzött a Rába: az előre jelzett 530 helyett hétfőn este 9 órakor 477 centiméteres csúcsot mértek Körmendnél. A belvárosi hidat tegnap lezárták, ma reggel pedig újra megnyitották. A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, felső folyásán elkezdődött az apadás, az alsó szakaszon még árad. A védekezési munkák zajlanak, nagy az összefogás a falvakban. Továbbra is több út járhatatlan a vármegyében.
A Rába és a Pinka áradása miatt ezek az utak továbbra sem járhatóak Vas vármegyében
A Rába és a Pinka kiöntése miatt összesen nyolc, belvíz okán pedig egy alacsonyabb rendű összekötő út járhatatlan az Útinform kedd kora reggeli tájékoztatása szerint. Mutatjuk, melyek ezek.
Választási eredmények 2024: árad a Rába, kiderül, ki vezetheti Szombathelyt
Miközben rekordközeli áradat érkezik a Rábán, harmadfokú készültség van a Pinkán, eldől, hogyan szerepeltek a pártok, polgármester- és képviselőjelöltek a városban, a vármegyében és az országban. Árad-e a Tisza is, meglesz a Fidesz-KDNP 50 százaléka, ki esik az ötszázalékos küszöb alá a kis pártok közül? Élő hírfolyamunk a 2024-es önkormányzati és EP-választási eredményekről.