km/óra
  2025.04.28., hétfő  •  Valéria napja
Az év felelős foglalkoztatója lett az AGORA

Az év felelős foglalkoztatója lett az AGORA

A legmagasabb színtű, arany minősítést kapta az AGORA Savaria Nonprofit Kft. az Év Felelős Foglalkoztatója pályázaton. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) tanúsítványát a szombathelyi intézmény nevében Horváth Zoltán ügyvezető Budapesten vehette át.

A pályázat összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, amelyek kiemelkedő és iránymutató tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén. A minősített szervezetek számára elérhető a Felelős Foglalkoztatói Uniós tagság lehetősége, ami egy tanulásra, tapasztalatcserére, együttműködések kialakítására létrehozott online munkáltatói közösség.

A Felelős Foglalkoztató Tanácsadói Teszt 9 dimenzióban vizsgálta a szervezet felelős foglalkoztatás területén mutatkozó erősségeit, fejlődési lehetőségeit.

Idén januárban a helyszíni audit során az OFA szakértője ellenőrizte, hogy az AGORA miként törekszik az emberi erőforrásba való befektetésre, a munkahelyi jóllét megteremtésére, és a foglalkoztatásban az egyensúlyi állapot megtartására.

A vizsgálat és a teszt együttes értékelését követően presztízsértékű, a legmagasabb szintű, arany minősítést ítélte oda a szervezet az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft.-nek.

A tanúsítványt kedden Budapesten Almási Erzsébet, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője adta át Horváth Zoltánnak, a szombathelyi intézmény ügyvezetőjének.

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Putyin fegyverszünetet hirdetett ki
A világháborús győzelem 80. évfordulójára.
Két vasi diák is bejutott a Savaria országos történelem tanulmányi verseny döntőjébe
Mindkét kategóriában sikeresnek bizonyultak a vasi diákok.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Nemény András a 444.hu-nak: A Tisza Párt eddig senkit sem keresett meg
A város és a kormány viszonyáról, a Tisza Pártról, Vámos Zoltánról a Fidesz-KDNP leendő parlamenti képviselőjelöltjéről és az eddigi képviselő Hende Csabáról is kérdezte a portál Szombathely polgármesterét, de szóba kerültek a HVSE és a Haladás focicsapatának aktualitásai is.
Aki a középiskolában nem tesz nyelvvizsgát, az nagy valószínűséggel később sem fog
Az Oktatási Hivatal Nyelvi Akkreditációs Osztályának adatai alapján jelentős visszaesés tapasztalható az egyetemi hallgatók és a 30 év felettiek nyelvvizsgázási hajlandóságában, a statisztikák szerint aki középiskolásként nem tesz sikeres nyelvvizsgát, nagy valószínűséggel később sem próbálja meg újra.