km/óra
  2024.05.12., vasárnap  •  Pongrác napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
A Székesegyház orgonájánál: Lakner-Bognár András (interjú)

A Székesegyház orgonájánál: Lakner-Bognár András (interjú)

Péntek esténként orgonaszó szűrődik ki a Sarlós Boldogasszony Székesegyház hűvöséből: már javában tart a Martinus Orgonafesztivál. A hazai és külföldi orgonistákat bemutató program ötletgazdája Lakner-Bognár András – a Szombathelyi Egyházmegye zeneigazgatójával a székesegyházban beszélgettünk.

Gyermekkorában, Jákon, a templomi kórus tagjaként találkozott egy életre meghatározóan az orgonával: Sabján Edit karnagy játéka lenyűgözte. Aztán eljött a pillanat, mikor a zenetanárnő feltette a kérdést, ki szeretne orgonálni: Lakner-Bognár András pedig válaszolt, s a döntést remekül igazolja, hogy tizenévesen már miséken helyettesítette tanárnőjét, ma pedig a Sarlós Boldogasszony Székesegyház orgonistájaként varázsol el minket játékával.

 Korábbi interjúnkban felesége (Lakner-Bognár Nóra, a Vox Savariae Vegyeskar és a Güssingi Városi Kórus karnagya, szerk.) magányos szakmának nevezte az orgonálást. – Valóban, viszonylag magányos műfaj, még most is minimum három órát gyakorlok naponta, az egyetemi években ez sokszor hat, hét óra is volt. De a hangszíngazdagság, az orgona végtelen irodalma azzal kiegészülve, mikor az ember saját improvizációkra ragadtatja magát – ez kimeríthetetlen. Ugyanakkor nagyon szeretek kórust vezetni, szeretem a jó társaságot, de a templom csendje, az orgona hangja éppannyira fontos számomra, és ez már nem változik – vallja Lakner-Bognár András, aki 2016-tól a Szombathelyi Egyházmegye zeneigazgatója.

Adódik a kérdés, mennyire tűnt nehéz küldetésnek ez egy 29 éves fiatalember számára, aki bécsi zeneakadémista évei alatt kereste meg Dr. Veres Andrást, az akkori megyéspüspököt, hogy lenne-e lehetősége néha-néha játszani a székesegyház orgonáján: – Ő ajánlotta fel, kössem ide magam ezzel a pozícióval, így részt vettem egy zárt meghívásos pályázaton. Először féltem a feladattól, és nagy is volt a kabát, de apránként, feleségemmel együtt, megtanultuk menedzselni: a kórust közösen vezetjük, ha én orgonálok, ő vezényel, de fordítva is előfordul – nagyon szerencsés kooperáció ez. 

Arra a kérdésemre, mennyi kreativitást enged meg a – főként egyházi szertartásokhoz kapcsolódó – kántori munkakör, elmondja, hogy a "mindennapi rutinon" (a szentmisékől a temetéseken át az esküvőkig) túl a székesegyház az egyházmegye főtemplomaként rengeteg ünnepi alkalomnak ad helyet: ez a kórussal és orgonistaként is nagy mozgásteret jelent. Különleges a sorban az ezekben a hetekben zajló Martinus Orgonafesztivál, melyen minden alkalommal neves hazai és külföldi művészek szólaltatják meg a nagytemplom Aquincum orgonáját. Perger Gyula atyával, a látogatóközpont igazgatójával határozták el 2017-ben, hogy zenei fesztivált hoznak létre az egyházmegye központjában: ez lett a Martinus Exclusive, orgonahangversenyekkel a templomban, és kamarahangversenyekkel a Püspöki Palota dísztermében.

– A Martinus Exclusive a Covidig nagyon jól működött, aztán a járvány miatt megtorpant, a díszterem pedig jelenleg is felújítás alatt áll: de az orgonafesztivál tovább ment, többek között Császár István atyának, a Szombathelyi Székesegyházért Alapítványnak és elnökének, Koltay Ferencnek köszönhetően. Belső igényem is egy ilyen fesztivál: melyik orgonát mutassuk be a közönségnek, ha nem ezt? A Sarlós Boldogasszonyé az ún. univerzál orgonák közé tartozik, azaz, a historizáló hangszerekkel szemben nem csak egy-egy korszak zeneműveinek előadására alkalmas – a fesztivál egyik célja pedig népszerűsíteni azokat a vallási tartalmú, liturgikus vagy a templom atmoszférája által ihletett műveket, melyek kis orgonán nem, vagy nem úgy játszhatók el, mint a székesegyház orgonáján. A meghívott vendégek pedig mindig örömmel zenélnek rajta – hangsúlyozza. 

Az évek tapasztalata az, hogy a közönség is igényli ezt a programot: nagy számban érkeznek rá évről évre, annak ellenére, hogy az orgonahangversenyek Magyarországon (még) nem tartoznak a populáris vonalba. A szervezőnek és orgonistának pedig nagy inspiráció az, amikor a meghívott művészek játékát hallja: – A fesztivál művészei sok olyan darabot is hoznak, melyet addig nem ismertem vagy nem tanultam, s olyan szenzációs előadásokat hallgathatok meg, melyek a további fejlődésre motiválnak. 
A koncertsorozat kapcsolatépítés szempontjából is fontos az orgonistatársadalomban, mondja el: augusztusban Székesfehérváron, szeptemberben a Budavári Evangélikus Templomban, októberben Ausztriában lesz orgonafesztivál, és még számtalan vasárnap, esküvő és liturgikus alkalom következik nagy ünnepekkel, ahol orgonaszót hallhatnak az érdeklődők. Jövőre izgalmas újítással készülnek a szombathelyi fesztiválon is: nyitányként Louis Vierne nagyszabású ünnepi miséjét hallhatja majd a közönség a kórus előadásában. 

A beszélgetés után az jut eszembe, találkozásunkkor először a templom karzatához vezető ódon lépcső mellé támasztott rollerén akadt meg a szemem. Az a benyomásom, hogy Lakner-Bognár András pontosan így illeszkedik közegébe: frissességgel és természetes lendülettel, mégis végtelenül magától értetődően. Azt még elárulta, az improvizálás nem annyira az ő terepe, viszont számtalan liturgikus ihletésű orgonadarabot írt – talán valamikor saját szerzeményeit is bemutatja a hallgatóságnak.

(E hét pénteken folytatódik a Martinus Orgonafesztivál Willem Harold Boog holland művész bemutatkozásával, 28-án, a program zárásaként pedig Lakner-Bognár Andrást hallhatják az érdeklődők este nyolc órai kezdettel a Sarlós Boldogasszony Székesegyházban.)

 

Tar Patrícia
Fotó: Nagy Jácint

Lakner-Bognár András Szombathelyen született 1987-ben. Zenei tanulmányait Sabján Edit karvezető és orgonista kezei alatt kezdte, emellett párhuzamosan rendszeres szolgálatot teljesített Jákon a templomi énekkarban.

A gimnáziummal egy időben kántorképzőt végzett, ezt követően a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Ének- Zenetanár -Egyházzene szakán Virágh András orgonaművész növendékeként 2009-ben szerzett diplomát. Ezután felvételt nyert a Bécsi Zeneakadémia orgona- előadóművész szakára, ahol Prof. Wolfgang Capek növendékeként 2017-ben kitüntetéses diplomát szerzett.

2016 májusától dr. Veres András püspök megbízásából a Szombathelyi Székesegyház karnagya és a szombathelyi Egyházmegye Zeneigazgatója, 2017-től a Székesegyház orgonista tisztségét is betölti. 

Magyarországon kívül Ausztriában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, Szlovákiában, legutóbb Dániában lépett már fel szólistaként, rendszeresen kísér kórusokat, szólistákat, közreműködője zenekari hangversenyeknek. Rendszeresen vesz részt nyári mesterkurzusokon többek között Spányi Miklós, Ludger Lohmann, Michael Radulescu kurzusain, illetve nemzetközi orgonaversenyeken. 

 

 

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
Tudunk egy irányba haladni - interjú Lakner-Bognár Nórával
Tudunk egy irányba haladni - interjú Lakner-Bognár Nórával
Kilenc évesen már orgonált egy istentiszteleten, később a karvezetés felé fordult. A szombathelyi Vox Savariae Ökumenikus Vegyeskar és a Güssingi Városi Kórus karnagya, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség korábbi kántora, emellett tanít a Paragvári Utcai Általános Iskola zenei tagozatos osztályaiban. Lakner-Bognár Nórával zenéről, tanításról, családról és a közeledő Requiem-koncertről beszélgettünk.
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
kapcsolódó cikkek
Tudunk egy irányba haladni - interjú Lakner-Bognár Nórával
Tudunk egy irányba haladni - interjú Lakner-Bognár Nórával
Kilenc évesen már orgonált egy istentiszteleten, később a karvezetés felé fordult. A szombathelyi Vox Savariae Ökumenikus Vegyeskar és a Güssingi Városi Kórus karnagya, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség korábbi kántora, emellett tanít a Paragvári Utcai Általános Iskola zenei tagozatos osztályaiban. Lakner-Bognár Nórával zenéről, tanításról, családról és a közeledő Requiem-koncertről beszélgettünk.
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak