horváth_attila_alpolgármester_szombathely

Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.

Az NK Maribor nyerte meg a fiú U17-esek Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornáját
Az éremátadó ceremónián Szombathely Megyei Jogú Városa nevében dr. Horváth Attila alpolgármester, a Nemzeti Sportügynökséget képviselve Sárközi István és Pári Sándor, míg az Illés Akadémia részéről Halmai Gábor és Illés Béla adták át a különdíjakat, okleveleket, érmeket és serlegeket, írja az Illés Akadémia honlapja.

Vasi Vasember - Harminckilencedik alkalommal versengtek a triatlonisták
Szombat délelőtt elrajtolt a 39. Vasi Vasember triatlon verseny, amelyen mintegy négyszázhetven versenyző állt rajthoz. 35 váltó nevezett, illetve egyéniben is növekedett a tavalyi részvételi szám. Dr. Varjú Gábor szombathelyi állatorvos, triatlonos köszöntötte a rajthoz állókat. Az első futamot dr. Varjú Gábor, a másodikat és a harmadikat dr. Horváth Attila alpolgármester indította el. A férfiaknál Badar Gergő, a nőknél pedig Koronika Judit győzött.

„Szent László is remekül érezné magát Zanaton”
Ünnepi szentmisével kezdődött ma reggel a zanati Szent László nap. A szertartáson részt vett dr. Nemény András, városunk polgármestere is. Megemlékezéssel folytatódott a program a Szent László Parkban, amelyen dr. Horváth Attila alpolgármester mondott köszöntőt. Délután a közösségi háznál várják érdekes programok az érdeklődőket: a kicsikre arcfestés, ugrálóvár, bábelőadás és körhinta vár, este a felnőtteknek lesz táncház.

Megújult a Streetball pálya a 11-es Huszár úti tömbbelsőben
A „Savaria Jövőjéért közösségfejlesztés” elnevezésű projekt keretén belül ma délután adták át a 11-es Huszár úti tömbbelsőben a Streetball pályát. Az első „hivatalos” meccsen a városvezetés csapata a közterület-felügyelet legjobbjaival mérte össze tudását. A rendezvényen Bokányi Adrienn, a körzet képviselője köszöntötte az érdeklődőket.

Foci diákolimpia döntő Szombathelyen
A III-IV. korcsoportos leányok és IV. korcsoportos fiúk országos foci diákolimpiai döntőjét a vasi megyeszékhelyen tartják. A közös megnyitón dr. Horváth Attila alpolgármester, dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, valamint a Magyar Diáksport Szövetség részéről dr. Füzi Ákos köszöntötte a csapatokat a Haladás Sportkomplexumban.

Játszótérátadás és környezettudatos délelőtt Oladon
A CLLD program keretében sikerült lehívni 750 millió forintot a Savaria Jövőjéért Helyi Akciócsoport (HACS) a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiában kitűzött célokra városunknak, így több játszóteret – köztük az oladit is - teljesen felújították a közelmúltban. A múlt pénteken az Oladi Általános Iskola diákjait az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. munkatársai érdekes programokkal várták. Ma délelőtt megtörtént a játszótér hivatalos átadója is, mindkét eseményen részt vett dr. Horváth Attila alpolgármester, a körzet képviselője.

Környezettudatos délelőtt a felújított oladi játszótéren
A CLLD pályázat támogatásával tartottak ma délelőtt környezettudatos játszótéri foglalkozást a felújított oladi játszótéren. A Oladi Általános Iskola diákjait az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. munkatársai érdekes programokkal várták. Az eseményen részt vett dr. Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester, a körzet képviselője is.

Jótékony célra fordították a fizetésemelést
2022 januárjától kötelező fizetésemelést írt elő a kormány a települési polgármestereknek és alpolgármesterenek. Ezt a többletet a városvezetés jótékony célra, önkormányzati feladatok finanszírozására, illetve egyéb közcélra fordítja, olvasható a közgyűlési előterjesztésben.

Új bútorok kerültek a közösség térbe
A Vas Megyei Szakképző Centrum Oladi technikumának udvarán tartottak ünnepséget pénteken délután. Dr. Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselőjének segítségével sikerült vásárolni kerti bútorokat a kültéri közösségi térbe. Az Olad Városrészért Egyesület és a helyi nyugdíjas klub gulyásfőzéssel készült az eseményre.