km/óra
  2024.05.12., vasárnap  •  Pongrác napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Zidane távozhat a Real Madridtól

Zidane távozhat a Real Madridtól

Sajtóhírek szerint a a játékosaival már közölte, hogy a következő szezonban nem ő irányítja a gárdát.

 

Az Onda Cero úgy tudja, hogy a Chelsea-vel szembeni Bajnokok Ligája-búcsú után és a Sevilla elleni bajnoki rangadó előtt beszélt a játékosaival Zidane, ezért kezdődött később az aznapi sajtótájékoztató. A Marca információja szerint is a Sevilla elleni bajnoki előtti napon, május 8-án került sor a vezetőedző bejelentésére.

 

A Nemzeti Sport szemléje szerint Zidane állítólag elmondta, nehéz döntést kellett meghoznia, sokat gondolkodott rajta, de az elhatározása végleges. Úgy látja, az ő ideje véget ért a Real Madridnál, ezért elérkezett a pillanat a távozására. A francia szakember másodszor hagyhatja el a királyiakat, igaz, ez alkalommal kevésbé lenne meglepő a lépése, mint 2018-ban.

 

„Vannak idők, amikor ott kell lenned, és vannak, amikor mindenki érdekében távoznod kell” – hangzott egy sejtelmes megjegyzés Zidane-tól a Bilbao elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón. Az idézett mondat a fejlemények tükrében már jobban érthetővé válik.

 

Zidane eddig 11 trófeát nyert a Real Madriddal, és a La Liga utolsó két fordulójának eredményeitől függően akár meglehet még a 12. is. Csak Miguel Munoz hozott több dicsőséget a klubnak, vele 14 trófeát gyűjtött be a csapat. Ha Zidane valóban távozik, nehéz lesz őt pótolnia a Realnak. A Marca szerint a klub korábbi legendás játékosának, Raúlnak van a legjobb esélye, de Massimiliano Allegri és Joachim Löw is a jelöltek között szerepel.

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak