km/óra
  2025.05.17., szombat  •  Paszkál napja
Arany minősítést kaptak a Weöres Sándor Színház diákszínjátszói

Arany minősítést kaptak a Weöres Sándor Színház diákszínjátszói

A szombathelyi színház JátsszMa diákstúdiójának mindkét csoportja arany minősítést kapott a Nyugat-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozón.

Nemrég tartották Győrben a Nyugat-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozót, melyen a szombathelyi Weöres Sándor Színház három éve működő diákstúdiójának mindkét csoportja részt vett.

Mint hivatalos oldalán írja a színház, Szabó Róbert Endre és Ostyola Zsuzsanna diákjai az FHD című (FONTOS DOLGOK HALMA), Janne Teller Semmi című regénye alapján készült előadással neveztek a fesztiválra, produkciójukat pedig arany minősítéssel jutalmazta a zsűri, és továbbjuttatta a május végi Országos Diákszínjátszó Találkozóra.

A Németh Gyöngyi vezette csoport pedig Az egy tojásból minden lehet című Örkény István egyperceseiből összeállított előadással indult a fesztiválon, előadásukért pedig szintén arany minősítést kaptak, ráadásul „az egyedi színészi alakítások összjátékáért" különdíjban is részesültek.

A Weöres Sándor Színház közölte: a diákelőadásokat átviszik a következő évadra és nagyközönség előtt is játszani fogják. Szeptembertől mennek tovább a haladó csoportok és egy kezdő színjátszó csoport is indul.

Fotó: Mezősi Kristóf

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak