km/óra
  2025.02.12., szerda  •  Lívia, Lídia napja
Nagy meglepetéseket tartogathat még idén az ingatlanpiac

Nagy meglepetéseket tartogathat még idén az ingatlanpiac

Tovább erősödött az ingatlanpiac márciusban, az első negyedévben összesen 30 154 tranzakcióval, a tavalyi év első negyedévéhez képest 10 ezerrel több adásvétellel zárt a hazai piac, amely 52 százalékos növekedést mutat – közölte a Duna House szombaton.

A társaság közleménye szerint az első negyedév utolsó hónapjában a Duna House által becsült 11 046 tranzakcióval az eddigi legerősebb hónapot zárta az ingatlanpiac. Hozzátették: az első negyedéves eredmények megerősítik a Duna House éves várakozását, mely szerint idén, a jóval aktívabb ingatlanpiacon, éves szinten 110-130 ezer közötti adásvételre lehet számítani.

A csökkenő kamatszintek és az új otthonteremtési támogatások meghozták a fellendülést a hitelpiacon is – írták, hozzátéve: a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipassnak a magyarországi adatai alapján idén márciusban már 90 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, így az első negyedévben az összes hitelkihelyezés meghaladta a 240 milliárd forintot. Az előző év adataihoz képest így havi és negyedéves szinten is több mint duplájára nőtt a jelzálogcélú hitel.

A Duna House adatai szerint folyamatosan erősödő érdeklődés tapasztalható az ügyfelek részéről a megújult otthonteremtési támogatási rendszer kedvezményei iránt is. Az ország egészét vizsgálva, az idei év első negyedévében, a Credipass szakértői által közvetített hitelügyletek között 16,7 százalékos arányban az ügyfelek a CSOK Plusz által kínált kedvezményes konstrukciókat igényelték.

Az országon belül a kelet-magyarországi területen élő ügyfelek éltek a legmagasabb arányban a kedvezmények adta lehetőségekkel. A fővárosi ügyfelek 14,4 százalékában vettek fel ilyen kedvezményes hitelt. A fővárosi átlagos hitelnagyság az előző negyedévhez képest tovább emelkedett, meghaladta a 26 millió forintot. A vidéki területeken is látható növekedés, a keleti országrészben 19,1 millió forintra, míg a nyugati területeken 18,4 millió forintra nőtt a hitelek átlagos összege.

A Duna House adata szerint az év első negyedévében ismét 7 ezer feletti újépítésű lakás érhető el a csúcstartó XIII. kerületben, ahol csaknem kétszer annyi lakást kínáltak a fejlesztők, mint a rangsorban másodiknak számító Újbudán. Ezúttal három, az I., a II. és a XII. kerületben haladta meg az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára a 2 millió forintot, a fővárosi újépítésűek átlagos négyzetméterára így már csaknem elérte az 1,4 millió forintot.

Márciusban 19,7 százalékos aránnyal vezette a keresleti népszerűségi listát a fővárosban a XIII. kerület. A második helyen az újépítésű ingatlanokat keresők körében is vonzó XI. kerület állt, míg a sorban következő két helyet ismét a befektetők által preferált belvárosi kerületek, Erzsébetváros és Terézváros foglalták el.

A Duna House értékesítési adatai alapján, az előző év azonos időszakához képest, csaknem megduplázódott idén márciusban az első lakásukat vásárlók aránya Budapesten, míg a befektetési célú vásárlások aránya 12 százalékponttal csökkent tavaly márciushoz képest.

Vidéken a legfőbb vásárlási ok a nagyobb ingatlanba költözés volt, a vevők 26 százaléka első lakását vásárolta, a vevők közel negyede, 23 százaléka pedig befektetési céllal szerződött.

A vezető eladási ok mind a fővárosban (38 százalék), mind vidéken (28 százalék) a korábbi ingatlanbefektetés értékesítése volt – közölték.

 

(MTI)

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.
Egészségügyi dolgozókat díjaz a város, várják a javaslatokat
Három kategóriában adományoznak elismeréseket az egészségügyi szektorban kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozóknak.
A nyolcéves kislány végignézhette, ahogy anyja a kistestvérével a vonat elé lépett Győr közelében
A nő az autóban hagyta a nagyobbik gyermekét. A mozdonyvezető sokkot kapott a péntek este történtektől.
A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel a magyar turisztika új irányairól beszélt
A szakmai szervezetek széles összefogására van szükség a turizmus további fejlesztéséhez, szerencsés lenne például egy éves rendezvénykalendárium összeállítása - mondta Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója csütörtökön az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetésén, melyet a hazai turizmus kilátásairól rendeztek.