km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Pápalátogatás: ismertették az esemény jelmondatát

Pápalátogatás: ismertették az esemény jelmondatát

Bemutatták Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának logóját és jelmondatát szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A Vatikán hétfőn jelentette be, hogy a pápa április 28-30. között Magyarországra látogat.

 

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ismertette: a logón a Lánchíd rajza látható. A főváros jelképe Ferenc pápa gondolatára is utal, hogy a keresztények sajátos feladata hidakká válni a világban. A hidat bal oldalról a vatikáni színek, a sárga és a fehér, jobbról a nemzeti trikolór színei keretezik. Mögötte egy kör látható, amely egyrészt jelenti az Eucharisztiát, a "köztünk élő Krisztust", de a földkerekséget is. A kereszt a glóbuszon jelzi, hogy Krisztus az egész világot megváltotta - mondta Veres András. A látogatás jelmondata: Krisztus a jövőnk.


Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek reményét fejezte ki, hogy Ferenc pápa útja "lelki ösztönzést" és "új indítást" fog adni az egész magyar népnek. A bíboros felidézte: Ferenc pápa már a 2021-es Nemzetközi Eucharsztikus Kongresszus budapesti miséje után a repülőtérre menet jelezte, hogy szívesen visszatérne Magyarországra. Ezúttal nem egy nemzetközi rendezvényre jön, áprilisi útja a magyar közösségnek szóló lelkipásztori látogatás.


Kitért arra: természetesen egy ilyen látogatásnak része a világi vezetőkkel való találkozás is, ahogy ez mindjárt itt tartózkodása első délelőttjén, pénteken  megtörténik majd. A pápa látogatásának további programjai szimbolikusak, egy-egy közösségnek szólnak.


Péntek délután a Szent István-bazilikában találkozik a magyar püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, diakónusokkal, hitoktatókkal, kifejezve összetartozását a magyar katolikus közösséggel. A találkozót a téren kivetítőről lehet majd követni - jegyezte meg. Erdő Péter különösen szimbolikusnak nevezte a találkozó helyszínét, hiszen a bazilikában őrizzük a Szent Jobbot, annak a királyunknak az ereklyéjét, aki a történelmi hagyomány szerint elsőként felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának.  


Erdő Péter kiemelte: Ferenc pápa szombat délelőtti látogatása a vak és mozgássérült fiatalokat gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban jelzi a Szentatya szeretetét és szolidaritását e fiatalok iránt. A Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban a szegényekkel, hajléktalanokkal, menekültekkel akar találkozni. Ez a találkozó is követhető lesz kivetítőről a templom előtti térről.


Az egyházfő szombat este a Papp László Sportarénában fiatalokkal találkozik. Ferenc pápa háromnegyed-egy órát tölt majd a fiatalokkal, de a programnak része lesz koncert és közös imádság is - tette hozzá a bíboros.


A vasárnapi szentmisére a Kossuth téren várnak mindenkit határon innen és túlról, és a Szentatya várja a testvéregyházak képviselőit is.


A repülőtérre menet Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóival és a tudományos és kulturális élet képviselőivel találkozik - mondta Erdő Péter.


Michael Wallace Banach apostoli nuncius a sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország az első, ahova Ferenc pápa kétszer is ellátogat. Apostoli útja nemcsak tovább erősíti a Szentszék és Magyarország kapcsolatát, hanem tanúságtétel is arról, hogy a kereszténységet tovább lehet adni a következő nemzedékeknek.


Ferenc pápa áprilisi látogatása a 41. nemzetközi útja lesz.

 

Fotó: MTI/Soós Lajos


 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Nyerges vontatóval ütközött egy Fiat Ausztiában, meghalt a magyar sofőr
Egy 32 éves magyar férfi szenvedett halálos autóbalesetet Tirolban a Brenner autópályán Matrei am Brenner közelében kedd este. A férfi egy nyerges vontatóval ütközött. Az ütközés következtében a személygépkocsi a nyerges vontató alá szorult, olvasható az ORF magyaroknak szóló cikkében.
Mutatjuk az Otthon Start Program feltételeit
Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt. Azért is érdemes időben lépni, mert nem tudni, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Kisebb lett? Itt bármikor ellenőrizheti!
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak azokról a termékekről, amelyek kiszerelése csökkent, abból az adatbázisból, amelynek elindítását közleményében jelentette be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Még mindig folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a viharok miatt
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről - tájékoztat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Ismét jönnek a zivatarok: elsőfokú riasztást adtak ki Vas megyére is
Csütörtökön szórványosan lehet zivatarokra számítani az országban (kisebb eséllyel a középső területeken), melyeket elsősorban intenzív csapadék (15-25 mm), kisebb méretű jég (1 cm) kísérhet, írja a HungaroMet Nonprofit Zrt.