km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Már működhet az új trafibox Szombathelyen

Már működhet az új trafibox Szombathelyen

Kint vannak a táblák, ez pedig azt jelenti, hogy már hivatalosan is be lehet üzemelni.

Szombaton kihelyezték a táblákat a Magyar Közút munkatársai a szombathelyi Muskátli utcában, ezért már annak sincs akadálya, hogy a dobozba kerüljön a sebességmérő műszer – adta hírül a 112Press.

A trafibox várhatóan a Vadász vendéglő irányába néz majd és bár nem mindig lesz benne műszer, de mire olyan közel ér, hogy meglássa, mérnek-e éppen a dobozból, addigra már jellemzően késő.

Mint a lap emlékeztet, a szabályosan közlekedőknek nem kell tartaniuk a trafiboxtól és azoknak sem, akik csak néhány kilométer/órával lépik túl a megengedett sebességet, főleg, hogy sok esetben a kocsi által jelzett 52 km/óra felel meg a valós 50 km/órás sebességnek.

Ha viszont valakinek 67 km/órát mutat a sebességmérője egy 50-es szakaszon, akkor már lehet aggódni, hogy vajon érkezik-e 39 ezer forintos büntetésről értesítés, mivel 66 km/órától „jár” a közigazgatási bírság. Ha valaki 63 km/órás valós sebességgel halad és a rendőrség éppen ott mér sebességet, akkor megállítás esetén szabálysértési bírságot kaphat, jellemzően 55 km/órás sebesség felett – magyarázza a lap.

Hamarosan Zanatra is jön trafibox

A 112Press információi szerint két héten belül elkészülhet a zanati városrészen is a trafibox. Ezt a városrészt átszelő 86-os főútra telepítik, hogy megkönnyítse a közelben lakók életét. Évtizedes probléma ugyanis az átmenő személyautó forgalom, az emberek ugyanis a jelek szerint szívesebben spórolnak pénzt, mint időt.

Az M86-os részleges útdíjmentességét nem sikerült elérni a minisztériumnál, a 30-as táblák nem segítettek, a járdasziget pedig túl drága lett volna. Az utolsó aduász a trafibox, abból is mindjárt kettő, és egy gyalogátkelő. A kisded Jézus kőkereszt mellől és a templomkertből figyelik majd a gyorshajtókat, a trafiboxok költsége bruttó 12 millió forint.

Fotó: 112Press

kapcsolódó cikkek
Trafibox és gyalogátkelő is lesz Zanaton
Trafibox és gyalogátkelő is lesz Zanaton
Zanaton lassan évtizedes probléma az átmenő személyautó forgalom. Az M86-os részleges útdíjmentességét nem sikerült elérni a minisztériumnál, a 30-as táblák nem segítettek, a járdasziget pedig túl drága lett volna - most jöhet az utolsó aduász, a trafibox, abból is mindjárt kettő, és egy gyalogátkelő. A kisded Jézus kőkereszt mellől és a templomkertből figyelik majd a gyorshajtókat.
Trafiboxot telepítenek a Muskátli és Ciklámen utcák kereszteződésébe
Trafiboxot telepítenek a Muskátli és Ciklámen utcák kereszteződésébe
A város kezdeményezte a Muskátli utcai szakaszon történt halálos és súlyos sérülésekkel járó balesetek nyomán, a rendőrség szereli majd fel kamerával és üzemeli be jövőre, most a műszaki előkészületek zajlanak.
Decemberi közgyűlés: vaddisznók, trafibox és Haladás
Decemberi közgyűlés: vaddisznók, trafibox és Haladás
Az esztendő utolsó közgyűlését tartják ma. A témák között szerepel az új településrendezési eszközök elfogadása, a közterület-felügyelet munkájáról és a háziorvosi életpályamodellről szóló beszámoló is. Meghívót kaptak a Haladás vezetői, hogy megvitassák a klub válságos helyzetét. A 9 órakor kezdődő közgyűlést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Elforgatták Szombathely legújabb traffipax házát a Muskátli utcában
Elforgatták Szombathely legújabb traffipax házát a Muskátli utcában
Az út helyett jelenleg egy buszos cég telephelye felé néz a Szombathely határában a közelmúltban felállított Trafibox. Ezt a 112Press olvasója jelezte, aki képet is küldött az elforgatott eszközről.
Kikerült a trafibox a Muskátli utcába
Kikerült a trafibox a Muskátli utcába
4,7 millió forintba került.

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.