km/óra
  2024.05.11., szombat  •  Ferenc napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Idén is indulnak vonatok a horvát tengerpartra Budapestről

Idén is indulnak vonatok a horvát tengerpartra Budapestről

Az Adria InterCity június 18-tól szeptember 30-ig heti három alkalommal közlekedik a horvát tengerpartra, Splitbe Budapestről.

Az Adria InterCity fedélzetén 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak, 2022-ben az utasszám megduplázódott, 2023-ban pedig már több mint 13 ezren jutottak el a vonattal a horvát tengerpartra.
    
A 2022-ben a The Guardian által Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott járat Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap; Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul.
    
A 789 kilométeres távon családok 4 vagy 6 ágyas fülkében, a párok és a kisebb családok 1-3 ágyas hálókocsi-fülkékben foglalhatnak helyet. A járat minden kocsija légkondicionált.
    
Az Adria InterCity járataira a jegyeket március 15-től már meg lehet vásárolni a jegypénztárakban és az Elvira felületén.
    
A MÁV-START idén is közlekedteti a Retró Istria expresszvonatot is, amely Budapest és Koper, illetve Rijeka (Fiume) között közlekedik június 28-tól augusztus 31-ig naponta, erre is rövidesen megkezdik a jegyek értékesítését.

MTI 

Fotó: MÁVCSOPORT
      
kapcsolódó cikkek
A RegioJet közvetlen vasúti járatokat indít az Adriára
A RegioJet közvetlen vasúti járatokat indít az Adriára
A RegioJet személyszállító magánvasúttársaság új, naponta közlekedő, Magyarországról is közvetlenül igénybe vehető járatokat indít Prága és Rijeka között a nyári turisztikai főszezonban.
Augusztusban számíthat rohamra az Adria
Augusztusban számíthat rohamra az Adria
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően.
MÁV: már több ezer jegyet váltottak az Adria InterCity-re
MÁV: már több ezer jegyet váltottak az Adria InterCity-re
A vonat Budapestről Splitbe keddenként, péntekenként és vasárnaponként, míg visszafelé szerdánként, szombatonként és hétfőnként jár.
címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak