km/óra
  2024.05.27., hétfő  •  Hella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Fogadj örökbe egy előadást: támogatási programot indít a Mesebolt Bábszínház

Fogadj örökbe egy előadást: támogatási programot indít a Mesebolt Bábszínház

Hat bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Mesebolt Bábszínház, ebből három Lázár Ervin-mese lesz, hangzott el az évadnyitó társulati ülésen. Nincs könnyű helyzetben a bábszínház, az új produkciók kizárólag sikeres pályázatokból valósulhatnak meg, ezért támogatási programot hirdetnek cégek és magánszemélyek részére.

Az egyik új előadás, a Manógyár díszletei között tartották az évadnyitó sajtótájékoztatót hétfőn a Mesebolt Bábszínházban. Lázár Ervin meséjének október 8-án lesz a bemutatója. A népszerű szerzőtől még két másik történetet – Szegény Dzsoni és Árnika, Hapci király – is színpadra állítanak. Így szeretnék közelebb hozni a közönséghez Lázár Ervin különleges mesevilágát.

Dániel András Megették az ovit! című darabja ősbemutató lesz. Az ABC – Animációs játék a betűkkel a zalaegerszegi Griff Bábszínházzal együttműködésben készül, Baka István A kisfiú és a vámpírok című ifjúsági művét pedig a Kőszegi Várszínházzal és a szekszárdi német színházzal közösen állítják színpadra, ismertette Kovács Géza igazgató. Az óvodás és kisiskolás bérletben négy-négy, a vasi mesebérletben három előadást kínálnak. Több kedvelt darabot felújítanak és műsoron tartanak.

Horváth Soma alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat megállapodást kötött az MMIK-t üzemeltető alapítvánnyal, így a bábszínháznak három évig biztos helye van, az állammal pedig jövő év végéig él a támogatási szerződés. A bábszínház ugyanis közös fenntartású művészeti intézmény. – Az elmúlt három évben az önkormányzat folyamatosan próbált hozzátenni a bábszínház támogatásához. Ami viszont probléma, hogy az állam csökkentette a rá eső összeget. Jelenleg ott tartunk, hogy az önkormányzat 1-2 millió forinttal többet ad a bábszínház működéséhez. Amit tudunk, továbbra is megteszünk – ígérte az alpolgármester.

A bábszínház erre az évadra egy újfajta támogatási program ötletével áll elő. – A Fogadj örökbe egy előadást! kampányunk magánszemélyeknek, cégeknek, vállalkozásoknak szól. Beszállhatnak egy-egy előadás finanszírozásába, mint örökbefogadó szülők, hasonlóan, ahogy az állatkertben. Nem elsősorban a bábszínházat, hanem a gyerekek kultúrához való hozzáférését segíthetik ezzel – szögezte le az igazgató.
kzs

Fotó:Mesebolt Bábszínház

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Nagyot küzdött, de kikapott a Hali több száz szurkolója előtt
A Merkantil Bank liga zárófordulójában a vasi zöld-fehérek Gyirmóton szerepeltek. Hétszáz vasi szurkoló végig buzdította a gárdát, amely vezetett, de végül 2-1-re kikapott. A lefújás után a drukkerek hosszú percekig éltették a gárdát, amelynek bizonytalan a jövője.
Gáztűzhelyen felejtett olaj okozott riadalmat egy Rohonci úti társasházban
Egy hatodik emeleti lakásban történt az eset, a meggyulladó olajra vizet öntött a lakó és a szétfröccsenő folyadék kisebb kárt okozott a konyhabútorban, de a tűz nem terjedt tovább.
A béke olyan csoda, amit akkor veszünk észre, hogy mekkora kincs, ha éppen hiányzik
A magyar hősökre emlékezett Szombathely május utolsó vasárnapján. Beszédet mondott Tóth Kálmán, Szombathely déli városrészének önkormányzati képviselője, fellépett Szombathely Város Koncert Fúvószenekara és a Paragvári Utcai Általános Iskola diákjai, végül megkoszorúzták az első világháborús hősi emlékművet.
Nem valószínű, hogy év vége előtt felépül Fico
Ezt Ján Richter, a kormánypárti Smer parlamenti képviselője mondta a szlovák miniszterelnökről, akire egy nyitrabányai kihelyezett kormányülés után lőtt rá Juraj Cintula. A politikusra ötször lőttek rá, gyomor és végtagsérüléseket szenvedett, azóta is a besztercebányai kórházban ápolják.
Koczka Tibor: Hiszek a szakmai együttműködésben!
Konzervatív-polgári értékeket valló várospolitikusként dolgozik együtt a városvezetéssel, hangsúlyozottan szakmai és nem pártpolitikai alapokon. Így történhetett meg, hogy előkelő helyet kapott az Éljen Szombathely választási kompenzációs listáján, így minden esélye megvan a folytatásra. A közgyűlés egyik legaktívabb tagja, szinte nincs olyan ügy, amihez ne szólt volna hozzá az elmúlt négy és fél évben. Ciklusértékelő beszélgetés Koczka Tiborral (Pro Savaria).