km/óra
  2024.05.12., vasárnap  •  Pongrác napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Az illékony valóság pillanatai: bemutatták Garas Kálmán fotóművész könyvét

Az illékony valóság pillanatai: bemutatták Garas Kálmán fotóművész könyvét

Péntek délután mutatták be a Garas Kálmán új könyvét: a fotóművésszel, Bonyhádi Károly grafikusművésszel és Tóth Csaba festőművésszel dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész beszélgetett. 

Szó szerint könyvbemutatón vehettünk részt pénteken a Képtárban: míg Tóth Csaba, Bonyhádi Károly, Fűzfa Balázs és Garas Kálmán művészetről, életről, fotózásról beszélgettek, levetítették a "Személyiségnek lenni a legtöbb" című könyv teljes fotóanyagát. Fekete-fehér portrépárok váltották egymást, Szombathelyhez, Vas megyéhez kötődő irodalmárok, képzőművészek, zenészek arcképei, bizonyítván – hangsúlyozta Tóth Csaba –, hogy Szombathely a nyugat királynője – a kultúra területén biztosan.

A könyvbemutatón a portrékat is levetítették

A könyvet Garas Kálmán számvetésnek nevezte:megannyi fotójából 263-at választottak ki, a szerkesztés Tóth Csaba és Bonyhádi Károly, a Savaria University Press-nél megjelent könyv tervezője, valamint Fűzfa Balázs alkotó, baráti munkáját is dicséri. Ha az ember egyedül válogat, tette hozzá a fotóművész, és az érzéseit adja a képekhez, megtévedhet: ezért is volt fontos a közreműködés – tette hozzá a rá jellemző szerénységgel Garas, aki fotóin, főként a jellemző testbeszéd rögzítésével,  a személyiséget, s az emberi történetet ragadta meg.

Horváth Soma alpolgármester mondott köszöntőt

Esterházy Péter, Gregor József, Kalló Zsolt, Bokányi Péter, Lőrinczy Huba, Weöres Sándor, Gazdag Erzsi és a többiek portréja kinyílik, elidőzésre hív – történetet mesél. S nemcsak azokról teszi ezt, kiket a befogadó ismert, ismer, s érzelmek fűzik hozzá, de azokról is, kiket talán most lát először. S azért fekete-fehérben, mert (bár a felvételek nagy része színesben készült), a színek a gesztusoktól, az arctól, a személytől vennék el a hangsúlyt, vagy ahogy Garas Kálmán tartja: az a "klasszikus", amivel fontos dolgokat lehet elmondani egy emberről, és fekete-fehérben a fény-árnyék viszonyok is jobban működnek  – a könyv tipográfiájában viszont megjelennek a színek.

Garas Kálmán fotóművész dedikál

A portrépárok, oldalpárok nemcsak vizuális, de tematikus egységet is alkotnak, s előfordul, hogy véletlenszerű elrendezést hoznak játékba az egyes gesztusok, arcok, akár a humor forrásaként működve. Horváth Soma alpolgármester a portréfényképezést csukott ajtók nyitogatásához hasonlította, ami, ha sikerül, a lélek tárul föl, akárcsak Garas Kálmán fotói esetében, melyek emberi pillanatokat, érzelmeket rögzítve egyedi történeteket mesélnek: az emberi lélek különleges árnyalatait is képes megörökíteni.

Benkő Sándor fotóriporter is ott volt a bemutatón

Tóth Csaba képes krónikának nevezte az albumot, melyben, azon túl, hogy a kor szellemi pezsgését bizonyítja, az is fantasztikus, hogy szerzője, Garas Kálmán személyesen volt tanúja ennek. S a szerző nemcsak krónikása az időnek, Vas megye kulturális életének, de elbeszélője is, hiszen a fotós eszközeivel értelmezi is a látottakat – tette hozzá Fűzfa Balázs. A kötet interjúkat, értékeléseket és ajánlásokat is tartalmaz, s névmutatót, ami könnyebbé teszi a böngészést anyagában. A bemutató végszava Garas Kálmáné volt, aki Nenri Cartier-Bressontól idézett:


„Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsunk. A fényképezés az élet egyik formája.” 


Az eseményen közreműködtek a Capella Savaria művészei: Bertalan Andrea (fuvola), Rácné Szőke Beáta (hegedű) és Pálkövi Ágnes (cselló). 

 

 

Tp
Fotó: Nagy Jácint

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Kispál és a Borz és a Halott Pénz is a SopronFesten (X)
A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg a SopronFest idején. Május 11. és 19. között városszerte 75 helyszínen 300 program várja a fesztiválozókat, többek között fellép a Kispál és a Borz, Halott Pénz, Azahriah, Kruder & Dorfmeister és Alle Farben is. A példátlan zenei kínálat mellett gasztronómia, podcast-beszélgetések, közel harminc kiállítás, túrák, irodalom, mozi, borkóstolók és sörnapok is szerepelnek a SopronFest étlapján. 
Vármegyei I. osztály: A Király SE és a Sárvár is nyert, továbbra is óriási a harc a dobogós helyekért
A Körmend a második játékrészben döntött a Rábapaty ellen, a Szentgotthárd a Nádasd bánatára szakította meg nyeretlenségi sorozatát.
Kosárlabda: nagyon bekezdett és magabiztosan nyerte meg a Szolnok elleni bajnoki döntő első mérkőzését a Falco
A címvédő sárga-feketék 83-59-es sikerrel a hátuk mögött utazhatnak Szolnokra a keddi, második találkozóra.
Valaki sokat kaszált az ötös lottón
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Rangadót nyert az SZKKA
Az NB/I B-s kézibajnokság 28. fordulójában rangadót rendeztek a Haladás Sportkomplexumban. A bajnok vasi együttes az Érdet is legyőzte - 28/28-as a szombathelyiek mérlege.