km/óra
  2021.04.21., szerda  •  Konrád napja
A Markusovszky kórház 83 dolgozója nem írta alá az új munkaszerződést

A Markusovszky kórház 83 dolgozója nem írta alá az új munkaszerződést

Válaszok első kézből című videofórumával jelentkezett csütörtök este dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, melyben többek között az egészségügyi dolgozók új munkaszerződéséről is szó volt. Mint kiderült, a Markusovszky kórházban 83 dolgozó nem írt alá az új szerződést.

 

Dr. Hende Csaba az új szerződésekkel kapcsolatban elmondta, a Markusovszky kórházban a jövőben is stabilan, megbízhatóan működik az egészségügyi ellátás. A 2083 dolgozó közül 83-man vannak, akik különféle okokból a távozás mellett döntöttek. Ez megfelel az országos 4 százalékos átlagnak. Köszönetet mondott a távozó orvosoknak, nővéreknek az eddigi munkáért, és sok sikert kívánt a következő életpályáján. 


Elmondta még, az érintettek közül 14 orvos van, nagy részük rezidens, akik nem kötődnek a városhoz, de vannak köztük nagynevű, tapasztalt főorvosok is, akik korábban műtéteket végeztek, emellett magánpraxist üzemeltettek. Ők az új rendszerben elesnének a hálapénztől. Szerinte a pótlásuk megoldható, a távozók létszáma nagyjából megfelel az éves fluktuációnak. 

 


Információink szerint több osztályvezető főorvos is távozik.

Savaria Fórum 30. évfolyam 14. szám - 2021.04.17.
Savaria Fórum 30. évfolyam 14. szám - 2021.04.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szinte a teljes répcelaki tantestület otthon maradt, fegyelmit kapnak
A répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola alsós tanárai közül egyetlen kivétellel senki nem ment ma be az intézménybe tanítani - értesült a Népszava.
Burgenland nem hosszabbít a lezáráson
Április 19-én véget ér a regionális zárlat, Burgenland nem követi Bécs és Alsó-Ausztria példáját, ahol május 2-ig meghosszabbították a lockdown-t, jelentette be Hans Peter Doskozil tartományfőnök. A lakosságot azonban gyakrabban teszteltetnék, olvasható az orf.at-n.
Ausztria keleti tartományaiban április 18-ig hosszabbítanák meg a lezárásokat
Ausztria mindhárom keleti tartománya, Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland is a jelenleg érvényben lévő járványügyi korlátozások meghosszabbítása mellett foglalt állást a kedden koradélután megkezdett egyeztetések során. A tartományok a lezárások április 18-ig való meghosszabbítását kérik a kormánytól, olvasható az orf.at-n.
Megyei I. osztály: a Csepreg megszakította a Király SE tavaszi veretlenségi sorozatát
A Celldömölk a Vasvár, a Szentgotthárd a Rábapaty elleni magabiztos sikerrel tartotta otthon a három pontot. A Kőszeg kétgólos hátrányból mentette döntetlenre találkozóját, de a Jánosháza és a Lukácsháza is megosztozott a pontokon.
Orbán: hétfőn nyitnak az óvodák és az alsó tagozatosok visszaülnek az iskolapadba
Három és félmillió oltásnál nyithatnak a teraszok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Hétfőn az óvodák és az alsók nyitnak, a felsők csak május 10-én.
legfrissebbek
Híztak a magyarok a járvány alatt
Minden magyarnak átlagosan 2-5 kilóval nőtt a testsúlya a járvány alatt, miközben a mozgásszegény életmód miatt egyre többen küzdenek mozgásszervi panaszokkal.
E-autó futam érkezik a Hungaroringre
A Hungaroring is bekerült az idén rajtoló PURE ETCR-sorozat versenynaptárába.
A hetedik te magad légy: elhozta a kupát a Falco!
A Szolnok tükörsima legyőzése után a DEAC együttese ellen lépett pályára a Magyar Kupa fináléjában a Falco együttese. A debreceniek a másik vasi együttessel, a Körmenddel találkoztak a másik elődöntőben, és sima győzelem után kerültek a fináléba.
Uniós szabályozás védené a mesterséges intelligencia rendszereket
Az Európai Bizottság elsődleges célja, hogy korlátozza a magas kockázatú AI alkalmazások használatát.
Tudatos a brandépítés a Falconál
Tóth Kálmán, a Falco KC-t működtető gazdasági társaság felügyelőbizottsági elnöke még a kilencvenes években járt először Falco-meccsen, azóta fanatikus drukkere a sárga-feketéknek. A városi képviselő a helyszínen szurkolta végig a Magyar Kupa fináléját.