km/óra
  2024.05.29., szerda  •  Magdolna napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
A fürdőkben március közepén a vendégforgalom néhány nap alatt eltűnt

A fürdőkben március közepén a vendégforgalom néhány nap alatt eltűnt

Javaslatcsomagot dolgozott ki a fürdőágazat koronavírus-járványt követő újraindításához a Magyar Fürdőszövetség, amelyet a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódva eljuttattak a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, és két minisztériumnak - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI-nek hétfőn.

 

Felidézte, hogy a járvány miatt a magyarországi fürdők az elsők között és rendkívüli gyorsasággal kerültek válságba. Az országszerte jól induló évben a legtöbb fürdő már a nyári főszezonra készült, majd március közepén a vendégforgalom néhány nap alatt eltűnt. A munkatársak és a megmaradt vendégek megóvása érdekében egy hét alatt szinte minden fürdő bezárt, bevételeik megszűntek.


Elmondta: a szövetség a 18 ezer munkavállalót foglalkoztató és közel 70 milliárd forint árbevételt generáló ágazat képviseletében üdvözli a kormány eddigi intézkedéseit. Az április 7-én bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv szándékával egyetértenek, a részletek kidolgozásához szakmai javaslatokkal járulnak hozzá. A turisztikai ügynökség mellett a javaslatokat az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) valamint Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszternek, a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport vezetőjének küldték meg.


Azt kérték a kormánytól, vegyék figyelembe, hogy a fürdők nem minősülnek kis- és középvállalkozásoknak (kkv), mert jellemzően köztulajdonban álló gazdasági társaságok vagy költségvetési intézmény formájában működnek. Javaslataik között szerepel, hogy a likviditási hitel-, garancia- és tőkeprogramok legyenek elérhetőek a kkv-nak nem minősülő fürdők számára is, vagy alkossanak a magyarországi fürdőágazatra speciális szabályokat. Kezdeményezték továbbá, hogy a kifejezetten a turizmus támogatására tervezett, 600 milliárd forint kerettel bejelentett fejlesztési és felújítási hitelprogramot ne csak a szállodák és éttermek számára tegyék elérhetővé, hanem a fürdőüzemeltetők számára is nyissák meg.


Közölték: a járulékcsökkentésről szóló kormányrendelet nem terjed ki költségvetési szervekre, ezért több fürdő, köztük olyan nemzetközi jelentőségű fürdőüzemeltető is, mint például a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, valamint a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, költségvetési intézményként nem tudja igénybe venni ezt a turisztikai szereplőknek is szánt válságkezelési eszközt. A szövetség erről módosító javaslatot nyújtott be.


A szektor újraindításához és fenntartható működéséhez a fürdőszövetség szerint "létkérdéssé vált", hogy a szálláshely-szolgáltatáshoz és a vendéglátáshoz hasonlóan a fürdőszolgáltatásokra is kiterjesszék július elsejétől az 5 százalékos áfát. A 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulást a szálláshely-szolgáltatókhoz és a vendéglátáshoz hasonlóan javasolják alkalmazni a fürdőszolgáltatásokra is - közölte a szervezet. A belföldi turizmusnak hatalmas lökést adna és ösztönözné a belföldi vendégek itthon maradását, ha a Széchenyi Pihenőkártyával igénybe vehető szolgáltatások között önálló zsebként létrejönnének a gyógyfürdőkúrák - írták.


Az idei szezonnyitásról azt mondta: ki lehet dolgozni azokat a szabályokat amelyekkel a fürdők a szállodákhoz, vagy a strandokhoz hasonlóan ki tudnának nyitni. (MTI)

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Vágányzár a Szombathely – Celldömölk, valamint Szombathely – Csorna vonalszakaszon
A Szombathely - Csorna állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a vágányzárban érintett vonatok mentrendje az alábbiak szerint módosul:  
“Jancsó, nekem te vagy a Haladás…” - érzelmes posztban búcsúzik a zöld-fehér példakép
Jancsó András rúgott bombagólt az NB I-ben a Gerával, Bödével, Dibusszal felálló Fradinak az Üllőin, de pályafutása legmeghatározóbb pillanatai mégis idén történtek, és mindkettő a pályán kívül. Hosszú posztban reagál a Szombathelyi Haladás 28 éves, megkérdőjelezhetetlenül lokálpatrióta labdarúgója a csapattal történtekre.
Kedden két fontos szombathelyi vasúti átjárónál sem működnek majd a jelzőlámpák
Biztosítóberendezés fenntartási munkálatokat végez május 28-án kedden két forgalmas szombathelyi vasúti átjárónál is a GYSEV.
Ha jövő héten IC-vel készült Budapestre, ennek nem fog örülni
Vonatok helyett pótlóbuszok járnak hétfőtől Szombathely és Csorna között, pályakarbantartási munkák miatt.
Vármegyei I. osztály: lezárult a bajnokság, a Királyé lett az ezüstérem a Haladás mögött, a harmadik helyet a Vép szerezte meg
A Sárvár a hatalmas vihar, jégeső miatt találkozója nagy részét műfüvön játszotta és 0-0-ra végzett a Csákánydoroszlóval, de a Söpte és Szentgotthárd is megosztozott a pontokon. A Haladás gólzáporos mérkőzésen hozta el a három pontot Táplánból, míg a Körmend, a Vasvár és a Szarvaskend egyaránt három gólt szerezve nyert hazai környezetben.
legfrissebbek
Szociális témákban ütköztette véleményét három képviselőjelölt a Szombathelyi Televízió stúdiójában
Pénzbeli támogatások, önkormányzati bérlakás rendszer, hajléktalan- és idősellátás - szociális témákban ütköztette véleményét három képviselőjelölt a Szombathelyi Televízió stúdiójában hétfőn. A vitát dr. Czeglédy Csaba, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke, független képviselőjelölt kezdeményezte, mellette Danka Lajos, a Mi Hazánk polgármester- és képviselőjelöltje, valamint dr. László Győző alpolgármester, az Éljen Szombathely képviselőjelöltje foglalt helyet.
Benke és Krivacsevics távozik a Falcótól
Távozik a magyar bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely férfi kosárlabdacsapatától a válogatott Benke Szilárd és Krivacsevics Márkó.
Lengyel kórus lepte meg koncertjével a járókelőket a szombathelyi Fő téren
A „Mali Kujawiacy” népdalokkal, polkával és egy Bagossy-feldolgozással örvendeztette meg hétfő délután a Fő téren járókat - írta meg a Nyugat.hu.
Vármegyei II. osztály, déli csoport: hetet rúgott a Rum, hatot a Gyöngyöshermán-Szentkirály és a Nárai, az Ikervár mérkőzése félbeszakadt
A Körmend és az Egyházasrádóc idegenben nyert, a Szentpéterfa hazai környezetben győzte le a Tanakajdot.
Lezárják a kámoni vasúti átjárót
Június 1-e és 4-e között félpályás, illetve egészpályás lezárás is lesz a kámoni átjárónál Szombathelyen, olvasható a GYSEV közleményében.