km/óra
  2023.06.09., péntek  •  Félix napja
Dacia

Közélet

Drágulnak a megyei és autópálya-matricák
Drágulnak a megyei és autópálya-matricák
Emelkedik jövőre az autópálya-matricák díja - derült ki az autopalyamatrica.hu-nak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatásából -, mivel egy tavalyi rendelet szerint minden évben az inflációhoz igazítják a tarifákat, s az idén 4,9 százalék volt az augusztusban mért infláció a KSH kimutatása szerint.
Kutatók: sokkal többet ér három Pfizer-oltás, mint kettő
Kutatók: sokkal többet ér három Pfizer-oltás, mint kettő
Egy kutatás során a szakemberek azt tapasztalták, hogy a harmadik oltás 93 százalékkal csökkentette a kórházba kerülés esélyét.
Koronavírus: feljelentették a szerb kormányfőt
Koronavírus: feljelentették a szerb kormányfőt
Feljelentették a szerb kormányfőt és az egészségügyi minisztert szerb ellenzéki pártok, mert úgy vélik, a kormány nem kezeli megfelelően a koronavírus-járványt.
Könyörögni kell a járdáért
Könyörögni kell a járdáért
Legyen szó járdák balesetveszélyes hiányáról, utcafelújítások elmaradásáról, nem megépülő játszóterekről, a Savaria Fórumnak nyilatkozó Dr. Kecskés László szerint még sok bepótolnivalója maradt az önkormányzatnak.
Ötmillió felett a koronavírus halálos áldozatainak száma
Ötmillió felett a koronavírus halálos áldozatainak száma
Globálisan jelenleg a Covid-19 a harmadik leggyakoribb halálozási ok a szívbetegségek és a sztrók után.
A hétvégi fertőzésszám meghaladja a 11 ezret
A hétvégi fertőzésszám meghaladja a 11 ezret
152 koronavírus beteg hunyt el péntek óta.
Nem kímélték az állatokat ősszel a zalai vadászok
Nem kímélték az állatokat ősszel a zalai vadászok
Rekorderedménnyel zárult a gímszarvasbika vadászat Zala megyében; az őszi hónapokban 1266 példány került terítékre, csaknem kétszer annyi, mint az elmúlt év azonos időszakában - közölte Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője az MTI-vel.
Víztorony, parkok, fejlesztések – Sátory Károlyt kérdeztük
Víztorony, parkok, fejlesztések – Sátory Károlyt kérdeztük
Örül a körzetében a kormányzati támogatásokból elindított újabb fejlesztésnek Sátory Károly (Fidesz-KDNP), azonban szeretné látni a konkrét terveket is. Az előző ciklusban a Víztorony felújítását kezdeményező képviselő nyilatkozott a Savaria Fórumnak.
Bejelentés vagy bezárás
Bejelentés vagy bezárás
A szombathelyi vendéglátóhelyek harmada még nem tett eleget bejelentési kötelezettségének arról, mely üzlettípusba tartozik. Amíg ezt nem pótolják, a jegyző bezáratja az egységet. Már zajlanak az ellenőrzések.
Itt a friss magyar átlagfizetés
Itt a friss magyar átlagfizetés
A KSH szerint nőttek a bérek.
Második napja haladja meg a négyezret a fertőzésszám
Második napja haladja meg a négyezret a fertőzésszám
Jelenleg 230 koronavírusos beteg van lélegeztetőgépen.
Nyilvánosak a kötelező oltás részletei
Nyilvánosak a kötelező oltás részletei
A még beoltatlan dolgozóknak a munkáltató 45 napos határidőt állapíthat meg az első oltás felvételére.
A fővárosi intézményekben kötelező lesz a maszkviselés
A fővárosi intézményekben kötelező lesz a maszkviselés
November elsejétől kötelező maszkhasználatot rendel el a koronavírus-járvány terjedése miatt a fővárosi fenntartású intézményeknél Karácsony Gergely főpolgármester.
Ingatlancsomagról, buszmenetrendről és a Haladásról szólt a közgyűlés
Ingatlancsomagról, buszmenetrendről és a Haladásról szólt a közgyűlés
Horváth Zoltán nevezték ki az összevont Agora és Médiaközpont igazgatójának, döntöttek az ingatlancsomag eladásáról, és a Haladás tulajdonviszonyát is megtárgyalta az októberi szombathelyi közgyűlés.
Ferenc pápa megkapta a harmadik oltást
Ferenc pápa megkapta a harmadik oltást
Ferenc pápa az elsők között kapta meg az emlékeztető oltást a Vatikánvárosi Államban élők között Matteo Bruni szentszéki szóvivő szerdai bejelentése szerint. A szentszéki szóvivő elmondta, hogy a harmadik adag oltás beadását az előzetes tervek szerint október második felében kezdték el – számolt be az MTI.
Horváth Soma a Fogadóórában: új buszok, rendben tartott zöldterületek
Horváth Soma a Fogadóórában: új buszok, rendben tartott zöldterületek
A jövő év nagy változásokat fog hozni a szombathelyi városüzemeltetés terén. A részletekről, és persze a Derkovits-lakótelepről Horváth Soma alpolgármester beszélt a Szombathelyi Televíziónak.
Közel 10 millió Pfizer-vakcina érkezett már hazánkba
Közel 10 millió Pfizer-vakcina érkezett már hazánkba
A héten újabb, több mint 150 ezer adag Pfizer–BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra − tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. az MTI-t.
Ítélet született a veronai buszbaleset ügyében
Ítélet született a veronai buszbaleset ügyében
A balesetet okozó V. Jánost jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Államfői előválasztást szerveznek
Államfői előválasztást szerveznek
Az őszi előválasztást szervező Magyar György szerint már február 24-én eredményt hirdethetnek, ha sikerül előkészíteni a szavazást.
A magyarok ötöde váltana munkát
A magyarok ötöde váltana munkát
Minden ötödik dolgozó magyar gondolkodik azon, hogy más munkába kezdjen, vagy már keresi is az új lehetőséget.
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
programajánló
<<< 81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240   241-260   261-280   281-300   301-320 >>>