km/óra
  2021.01.24., vasárnap  •  Timót napja

bűnügy

Kezdődik az évszázad maffiapere Olaszországban
Kezdődik az évszázad maffiapere Olaszországban
Szerdán kezdetét vette az elmúlt évtizedek legnagyobb maffiapere Olaszországban, amelyben több mint 400 gyanúsított foglal majd helyet a vádlottak padján, és többek között gyilkosság, zsarolás, drogcsempészet, illetve lopás vádjával néznek majd szembe – írja a Reuters.
Börtön vár a Buckingham-palotát fosztogató alkalmazottra
Börtön vár a Buckingham-palotát fosztogató alkalmazottra
Nyolc hónap börtönre ítélték a londoni Buckingham-palota egyik alkalmazottját, aki többtucatnyi érmet, dedikált fotókat és egyéb tárgyakat lopott II. Erzsébet királynő lakhelyéről.
Vádat emeltek a NAV ex-vezetője ellen
Vádat emeltek a NAV ex-vezetője ellen
A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen.
Letartóztatták a gumikesztyűkkel csaló férfit
Letartóztatták a gumikesztyűkkel csaló férfit
Nem végleges végzésével letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki korábban már letartóztatott társával tízmillió darab gumikesztyű szállításának ígéretével közel harmincmillió forinttal károsított meg egy céget - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Szexuális erőszak és kiskorúak veszélyeztetése miatt letartóztattak egy férfit Pécsen
Szexuális erőszak és kiskorúak veszélyeztetése miatt letartóztattak egy férfit Pécsen
Letartóztattak szerdán egy baranyai férfit, aki a gyanú szerint nevelt gyermekeit rendszeresen bántalmazta és egyikükkel szexuális cselekményeket folytatott.
Tizenegy évet kapott az ismerősét felgyújtó férfi
Tizenegy évet kapott az ismerősét felgyújtó férfi
Pálinkafőzés közben felgyújtotta ismerősét Mezőcsáton egy férfi, ügyében szerdán döntött a Miskolci Törvényszék: 11 év szabadságvesztésre ítélték.
Közel négyszáz gyermekkereskedőt buktattak le Európa-szerte
Közel négyszáz gyermekkereskedőt buktattak le Európa-szerte
Az emberkereskedelem felszámolására a közelmúltban végzett művelet során 388 gyermekkereskedőt állítottak elő és 249 feltételezett áldozatot azonosítottak Európa-szerte - közölte az Europol.
Számszeríjjal végeztek az orosz kolbászkirállyal
Számszeríjjal végeztek az orosz "kolbászkirállyal"
Álarcos betörők számszeríjjal végeztek Vlagyimir Marugovval, az orosz "kolbászkirályként" emlegetett, ismert hús- és építőipari vállalkozóval Moszkvához közeli hétvégi házában - közölték hétfőn orosz hírügynökségek. A bűncselekmény egyik gyanúsítottját elfogták.
Csaknem három év börtönre ítéltek egy lakáskiadással trükköző férfit
Csaknem három év börtönre ítéltek egy lakáskiadással trükköző férfit
Üzletszerűen elkövetett csalás miatt két év és nyolc hónap börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki lakáskiadással trükközve csaknem egymillió forintos kárt okozott több mint húsz embernek.
Elítéltek egy brazil drogfutár nőt Budapesten
Elítéltek egy brazil drogfutár nőt Budapesten
Első fokon 1 év 9 hónap börtönbüntetésre ítéltek és 4 évre kiutasítottak Magyarország területéről egy brazil drogfutár nőt - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken.
Bíróság előtt a 17 ember halálát okozó szeszhamisítók
Bíróság előtt a 17 ember halálát okozó szeszhamisítók
Hamisítás, csalás és 17 áldozat halálát okozó szándékos emberölés vádjával bíróság elé állítottak két iraki és egy jordániai állampolgárt Romániában, akik beismerték, hogy 70 százalékban metilalkoholt, valamint vizet és kék tojásfestéket tartalmazó folyadékot palackoztak és adtak el "egészségügyi szeszként".
Szabadlábon védekezhet a sikkasztással gyanúsított milliárdos
Szabadlábon védekezhet a sikkasztással gyanúsított milliárdos
Bírósági döntés nyomán szabadlábon védekezik a korábban őrizetbe vett, jelentős sikkasztással gyanúsított lengyel milliárdos, Ryszard Krauze, valamint ügyvédje, Roman Giertych volt lengyel kormányfőhelyettes.
Nicolas Sarkozy-t bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítják
Nicolas Sarkozy-t bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítják
Bűnszövetkezetben való részvétellel is meggyanúsították négy napig tartó újabb kihallgatása után Nicolas Sarkozy volt francia államfőt 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében.
Lesittelik a volt maldív alelnököt pénzmosás miatt
Lesittelik a volt maldív alelnököt pénzmosás miatt
Húszéves börtönbüntetést szabtak ki a Maldív-szigetek volt alelnökére, aki elismerte, hogy az egykori államfő utasítására pénzmosást és sikkasztást követett el.
Hekkerek nyúlták be egyetemi dolgozók bérét
Hekkerek nyúlták be egyetemi dolgozók bérét
Adathalász hekkerek lopták el több svájci egyetem alkalmazottainak bérét – jelentette vasárnap a Sonntagszeitung című svájci lap.
Közel négyszáz embert csaptak be internetes csalók
Közel négyszáz embert csaptak be internetes csalók
A Pásztói Járási Ügyészség több mint 370 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat egy férfi és különös visszaeső élettársa ellen, aki interneten hirdetett, nem létező termékekkel összesen mintegy 9,5 millió forintos kárt okozott.
Dózsa György úti baleset: négy évet kapott M. Richárd
Dózsa György úti baleset: négy évet kapott M. Richárd
Négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
18 autópálya-rendőr keveredett korrupciós ügybe
18 autópálya-rendőr keveredett korrupciós ügybe
hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt a Győri Ügyészség börtönbüntetést kért az autópálya-rendőrökre.
Egymillió forintra emelte a késes támadó nyomravezetői díja
Egymillió forintra emelte a késes támadó nyomravezetői díja
A korábbi ötszázezer forintról egymillióra emelte a jegyvizsgáló nő késes támadójának nyomravezetői díját a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), miután a rendőrség egy hónapja hiába keresi a tettest.
Szökésben lévő bankrablót fogtak el a rendőrség fejvadászai
Szökésben lévő bankrablót fogtak el a rendőrség fejvadászai
Szökésben lévő bankrablót fogtak el a rendőrség fejvadászai Budapesten - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu-n.
1-20   21-40