km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Hibás app miatt kerültek börtönbe a postások

Hibás app miatt kerültek börtönbe a postások

A brit posta könyvelőrendszere másfél évtizeden át okozott súlyos pénzügyi hiányosságokat.

 

Nehezen hihető botrány tört ki a brit posta háza táján, az állami szolgáltatás 2000 és 2014 között 736 postást jelentett fel a csalás és lopás miatt, miután a Fujitsu által készített Horizon könyvelőrendszere szerint pénz ragadt a kezükhöz – írta meg a Verge. Ugyan az 1999-es bevezetését követően gyorsan feltűnt, hogy baj van az alkalmazással, időnként biztosan rosszul számol, azonban ezt az illetékesek a bőrük és megítélésük mentése érdekében eltitkolták, helyette százával hurcoltatták meg az ártatlan postásokat.

 

Az Origo szemléje szerint a Horizon sok esetben ráadásul nem kicsiket tévedett, egy postás azután követett el öngyilkosságot, hogy a szoftver szerint közel 100 ezer fontot veszített el érthetetlen módon. Pár hónappal később az utódján is hiányokat kezdtek számonkérni. Volt olyan, aki terhesen került börtönbe, más a saját vagyonából próbálta kifizetni a nem létező hiányt, noha ehhez jelzáloghitelt kellett felvennie az otthonára. A lopási vádak az igazságtalan börtönbüntetések mellett gyerekeket választottak el a szüleiktől, házasságokat tettek tönkre, ártatlanok kiközösítéséhez vezettek. Egyesek később más állásokról is lemaradtak a büntetett előéletük miatt.

 

Közel két évtizednyi heves tagadás után a posta elismerte a hibát, állítása szerint különösen a Horizon használatának első évtizedében voltak súlyos gondok a rendszerrel.

 

A cikk szerint decemberben hat, most pedig további harminckilenc lopás miatt bűnösnek talált postás ítéletét semmisítette meg az eljáró bíróság, ám ezzel még nem ért véget az ítéletek utólagos korrekciója. A posta 2019-ben 555 személynek fizetett kártérítést a Horizon hibái miatt, az utána felállított kárrendező rendszerében pedig már 2400-nál is többen álltak elő kártérítési igénnyel.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Katonatörténeti kiállítás, tárlatvezetéssel
Az egykori szombathelyi tűzoltók és katonák életéről, munkájáról sok relikviát őriznek a város katonatörténeti kiállításában, melyet a közösségi tér szervezésében sokan megnéztek a múlt héten, írja a Jászai Utcai Közösségi Tér Facebook-oldala.
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.