km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Bűnbarlangra csaptak le a rendőrök

Bűnbarlangra csaptak le a rendőrök

Tizenöt embert állítottak elő Miskolcon tiltott szerencsejáték szervezésével, prostitúcióval, valamint kábítószer-birtoklással összefüggésben tanúként, illetve gyanúsítottként - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

 

Dobi Tamás tájékoztatása szerint kedden egy miskolci ingatlanban tartottak ellenőrzést a nyomozók összehangolt akcióban. A rendőrök a lakásban három nőt igazoltattak, ők elmondták, hogy egy-egy szobát bérelnek, ahol prostitúciós tevékenységet folytatnak. A szobákat egy férfitól bérlik. A nyomozók azonosították a férfit, majd bejelentett lakcímén megjelentek, hogy elfogják. A lakásban éppen illegális kártyaparti folyt.
   

A rendőrök a tiltott szerencsejáték lebonyolításához szükséges bankjegyszámológépet, illetve kábítószergyanús anyagokat foglaltak le, és tizenöt embert állítottak elő. Tizenkét embert tanúként, míg két férfit és egy nőt gyanúsítottként hallgattak ki. Egy 27 éves nőt és egy 25 éves férfit kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.
   

Az eljárás során a nyomozók egy 28 éves férfit őrizetbe is vettek, őt prostitúció elősegítésével, kábítószer birtoklásával, valamint tiltott szerencsejáték szervezésével gyanúsítják, és kezdeményezték a letartóztatását. A bíróság ezt pénteken elrendelte - olvasható a sajtóreferens közleményében. (MTI)

 

Videó az előállításról: 

 

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.