Színes

Nem sikerült jól a főpróba, vereséget szenvedett a Haladás-Viktória az utolsó felkészülési mérkőzésén
Szabados György együttesének megvoltak a lehetőségei, hogy gólokat szerezzenek, azonban nem sikerült őket értékesíteni, az osztrákok pedig kihasználták a helyzeteiket, és 5-1-es győzelmet arattak a szombathelyiek fölött.

Két Emmy-jelölést kapott egy magyar producer közreműködésével készült amerikai film
A legjobb operatőri munka és a legjobb zeneszerzés kategóriában kapott jelölést a Hír- és Dokumentumműsorok Emmy-díjára a 306 Hollywood című egészestés amerikai dokumentumfilm, amely a halál és a gyász feldolgozásáról szól, és egy magyar producer közreműködésével készült.

Lovaggá ütötte II. Erzsébet királynő az egészségügynek tízmilliókat gyűjtő százéves katonát
Soron kívül a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelte pénteken a brit uralkodó Tom Moore-t, a brit hadsereg százéves veteránját, aki csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem segítésére.

Ketten érdemelték ki az Év Strandétele címet
Az Év strandétele címet megosztva kapta a balatonmáriafürdői Port Étterem BalaToros elnevezésű, újragondolt disznótorosa, valamint az idén megújult alsóörsi Fogas Bisztró Hal erőlevese gombóccal. Az Év felfedezettje pedig a balatonboglári Spéci Hotdog & Krumpli lett.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
programajánló