km/óra
  2023.12.04., hétfő  •  Borbála, Barbara napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
WSSZ: ki veheti át a stafétabotot?

WSSZ: ki veheti át a stafétabotot?

Csütörtökön (október 8-án) 14 órakor ülésezik Szombathelyen az a szakmai bizottság, amely javaslatot tesz a Weöres Sándor Színház új igazgatójának személyére. Mint ismeretes, Jordán Tamás (1943), a WSSZ alapító direktora, Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, nem pályázik újra.

 

A WSSZ 2021. február elsején megüresedő igazgatói posztjára, mint az immár szélesebb körben ismert, ketten pályáztak: Harsányi Sulyom László (1958) rendező és Szabó Tibor (1957) Jászai-díjas színész, a WSSZ egyik alapítója. Az új direktor személyére – az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény értelmében – szakmai bizottság tesz javaslatot, akinek a kinevezéséről a szombathelyi közgyűlés várhatóan az októberi, soron következő ülésén dönt.  


A szakmai bizottságot a munkáltatói jogkör gyakorlója, dr. Nemény András, Szombathely polgármestere kérte fel a pályázatok véleményezésére. Úgy tudjuk, hogy kilenctagú a grémium. Értesüléseink szerint a következő személyek alkotják: Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója, Szabó K. István rendező, Szász Zsolt dramaturg (Nemzeti Színház), Szente Vajk színész-rendező, a Kecskeméti Katona József Színház főrendezője. Őket az előadó-művészeti bizottságok delegálták. Dr. Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét személyes küldöttje, dr. Fülöp Péter helyettes államtitkár – aki a Kaposvári Csiky Gergely Színház ügyvezető igazgatója is – képviseli.  A WSSZ álláspontját („a munkavállalók és az előadó-művészeti szervezetnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztatottak által egyszerű többséggel választott egy képviselője”) Vlahovics Edit, a WSSZ egyik alapító színművésze jeleníti meg. A Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. dolgozói már szavaztak arról, hogy a két direktor-aspiráns közül kinek a pályázatát támogatják. A teátrum 82 szavazásra jogosult dolgozója közül 77-en adták le a voksukat. Az anonim, urnás szavazást a színház választási bizottsága rendezte, az eljárást közjegyző felügyelte. (Mindazok a munkavállalók szavazhattak, akik a szavazás napján – szeptember 25-én – munkaviszonnyal rendelkeztek.) A 77 érvényes voks közül 55-öt Szabó Tibor, 22-t Harsányi Sulyom László kapott.  


A szakmai bizottság tagja a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDosz) képviseletében Savanyu Gergely, az országos elnökség tagja, a soproni Petőfi Színház művésze. A WSSZ fenntartójának két képviselőjeként tagjai lesznek a grémiumnak: Horváth Soma és dr. László Győző alpolgármesterek.


A hatályos rendelet értelmében „a bizottság véleményének megfogalmazásához a tagok többségének jelenléte szükséges”. Csak személyesen lehet szavazni. (Akadályoztatás esetén tilos például levélben voksolni.) „Támogatottnak azt a pályázatot kell tekinteni, amely a jelen lévő bizottsági tagok többségének támogató szavazatát megkapja.” A szakmai bizottság zárt ülésén nem dönt, „csupán” véleményezi, hogy melyik pályázat felel meg a szakmai minimumnak.  Nyílt lesz maga a választás, igennel vagy nemmel lehet szavazni. (De akár mindkettő pályázatra lehet igent, vagy mindkettőre nemet mondani.) „A döntést a szakmai bizottság pályázatonként elkészített összegző véleményével és a szavazás részletes eredményével együtt a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni.” „A munkakör betöltéséről – a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve – a kinevezési jogkör gyakorlója a szakmai bizottság ülését követő harminc napon belül, önkormányzati fenntartó esetén a következő képviselő-testületi ülésén dönt”. 


Jordán Tamás, a WSSZ alapító igazgatója tavasszal, miután megválasztották a nemzet színészének, ekképp beszélt lapunknak a direktorváltás kapcsán: „…valaki más lesz helyettem. Remélhetőleg olyan, aki vagy már most a színház tagja, vagy közel van a Weöres Sándor Színházhoz”. 

 

Szenkovits Péter 
Fotó: Nagy Jácint


 

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
legfrissebbek
2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása
Jövőre felújítják Szombathely egyik legrosszabb állapotú utcáját, a Csaba utcát. Erről Putz Attila (Éljen Szombathely!), a keleti várorész önkormányzati képviselője adott hírt, amikor azt írta, hogy ma megtörtént az első tervegyeztetés az ügyben.
Szombathely közlekedéssel kapcsolatos kihívásaira kerestek megoldást a városházán
December 4-én, hétfőn délután rendezték meg az EIT Urban Mobility TICER projekt gálarendezvényét a szombathelyi városháza nagytermében.
Maxi-Dubajt álmodott Orbán Viktor Rákosrendezőre
A Burzs Kalifa beruházójával építtetne új milleneumi városközpontot Rákosrendező pályaudvar 130 hektáros, állami tulajdonú, jelenleg rozsdaövezeti besorolású területén a kormány. Ezt Lázár János építési és közlekedési minszter jelentette be.
Még nem véglegesek az új választókerületi határok Szombathelyen
A népesség csökkenése miatt Szombathelyen módosítani kellett a választókerületeket, a jegyző elkészítette az új felosztást. A kihirdetés után 15 napig volt lehetőség a jogorvoslatra, városunkban a a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Társaság a Szabadságjogokért és a Választási Földrajz segítségével megtámadta a jegyzői határozatot. A törvényszék megsemmisítette a beosztást, mert az nem tartalmazott érdemi indoklást, írja a telex.hu.
Heroint szállított a HA-SKA jelzésű gépen, őrizetbe vették a legendás magyar pilótát
8.1 millió eurót érő heroinnal bukott le Dublinban két magyar férfi múlt pénteken, a helyi nyomozók szerint az idősebb pilóta Európa-szerte hozta-vitte a heroin-, kokain- és kannabisz-szállítmányokat.