km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Pörögtek a filmek a Savaria Filmszemlén

Pörögtek a filmek a Savaria Filmszemlén

11. alkalommal rendezték meg a Savaria Filmszemlét, amely három napon keresztül kínált programot a nagyközönség számára. Ingyenesen vetítették a beküldött alkotásokat, a mustrához kapcsolódó szakmai konferencián pedig a mesterséges intelligencia és a film kapcsolatáról beszéltek az előadók. Megemlékeztek András Ferencről, aki a kezdetektől a szemle zsűritagja volt. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező 81 éves korában hunyt el.

 

Szerdán kezdődött el a Savaria Filmszemle. Idén 174 alkotás érkezett a Kárpát-medence minden részéből, ami rekordnak számít. A versenyfilmeket több kategóriában várták a szervezők.


Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia Egyesületének elnöke elmondta, hogy a tematika három évente változik, tehát a művészeti akadémia művészeti ágazataihoz igazítják háromévente a kiírásaikat. Az idei esztendőben a fotó-filmművészet, a színházművészet és az irodalom volt a téma. Ezek mellett a Médiahatóság által támogatott és az online tér lehetőségei és veszélyei című ifjúsági kategóriát írták ki. 


"Egy életnyi tapasztalat" címmel hirdették meg az egyik legnépszerűbb kategóriát, ahová idősekről szóló filmeket vártak, és több diákfilmet is értékelt a zsűri. A szemlét idén is kiegészítő programok kísérték, író-olvasó találkozót és színházi előadást is rendeztek, a szakmát pedig konferenciával szólították meg. 


Kollarik Tamás, a Savaria Konferencia elnöke kiemelte, nagyon innovatív a Savaria Filmszemle szervező gárdája és minden évben újdonságokkal próbálkozik. Látszik a Filmszemle felhozatalán, hogy folyamatosan jelen vannak a médiában, folyamatosan keresik az új utakat. Szerinte egy nagyon izgalmas kezdeményezés a médiatudatosság témakörben megkeresni a fiatalokat, megkeresni az egyetemeket, megkeresni a középiskolákat. A filmek alapján kijelentette, hogy 1-2 valódi gyöngyszem is kikerült közülük.


A médiatudatosság fordulópontja alcímet viselő programon arról is szó esett, hogy a mesterséges intelligencia milyen hatást gyakorol a filmiparra.


Pénteken 16 órától kezdődik a filmszemle díjátadó programja, a gálára mi is visszatérünk majd. 

 

Forrás: SZTV
Fotó: Savaria Filmszemle/Facebook
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Elindult a Coop bolt előtti sétány felújtása a Derkovitson
A Váci Mihály utcai járda egy 500 méteres részét alig két éve újították fel a Paragvári utcától az élelmiszer üzletig, most a még hátralévő 220 méteres szakasznak kezdtek neki. A munkálatok várhatóan két héten át tartanak majd, közölte Horváth Soma alpolgármester, a Derkovits városrész önkormányzati képviselője.
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.