km/óra
  2021.09.21., kedd  •  Máté, Mirella napja
Véradóbuszt kapott az Országos Vérellátó Szolgálat

Véradóbuszt kapott az Országos Vérellátó Szolgálat

Véradóbuszt kapott az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), a vásárlást az Emberi Erőforrások Minisztériuma 20 millió forinttal támogatta.

 

A jármű pénteki átadásán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta: a koronavírus-járvány harmadik hullámának végén, az egészségügyi ellátások újraindításával a vér iránti igény ismét megnőtt, a biztonságos ellátáshoz napi 1600-1800 véradóra van szükség. Ezért a nemes célért, az emberek segítéséért, a műtétekhez szükséges vér összegyűjtéséért fogott össze egy állami és egy civil szervezet - közölte a miniszter.


A véradóbusz vásárlását az Emmi 20 millió forinttal támogatta, ezen felül további, megközelítőleg 20 millió forintból biztosítja a jármű üzemeltetését - tette hozzá Kásler Miklós.


Matusovits Andrea, az OVSZ főigazgatója azt mondta, a busz megkönnyíti a vérellátó szolgálat munkáját, ugyanis a jármű olyan helyekre is eljut, ahol az intézet és a kiszállásos véradások nehezen elérhetők.


Pribil Sándor, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, minden segítségre szükség van ahhoz, hogy a vér, a vérkészítmények eljussanak a kórházakhoz, ehhez kívánnak segítséget nyújtani, és kezdeményezésük sikerrel járt.


A kuratóriumi elnök elmondta, a buszon négy ágyon zajlik majd a véradás, és a levett vér biztonságos tárolása is megoldott.


A busz először Pest megyei kistelepülésekre indul majd, de távolabbi helyekre is szeretnének eljutni. Ezen kívül számos rendezvényen - családi nap, futóverseny - is ott lesz a busz, illetve tervben van egy balatoni nyári körút is. (MTI)

 

Fotó: MTI/Soós Lajos

Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Lecsapnak az oladi autórongálókra
A rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrök már a kezükbe vették az oladi városrészen elterjedt autórongálások ügyének megoldását.
Dr. Vincze Magdolna szombathelyi gyermekorvos szerint: "Ritka, hogy ilyen sokan betegednek meg"
Jellemzően 4-8 gyerek hiányzik most az óvodás csoportokból és az iskolai osztályokból felsőlégúti megbetegedések miatt Szombathelyen.
Január elsejéig hosszabbítanák meg a veszélyhelyzetet
A kormány a delta-mutáns terjedése miatt tesz a hosszabbításra javaslatot a parlamentnek.
122 osztály került karanténba Bécsben a tanév első hetében
A 2021/22-es tanév első hetében 270 tanuló és 39 pedagógus koronavírus-tesztje lett pozitív Bécs iskoláiban. Így 122 intézményben került legalább egy osztály karanténba. Christoph Wiederkehr oktatási tanáncsnok szerint minden a várakozások szerint alakul, olvasható az orf.at-n.
Ausztriában emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban ápoltak száma
Ausztriában a napi új koronavírusos megbetegedések számának emelkedése - késleltetve ugyan, de - magával hozta a kórházban ápoltak és az intenzív kezelésre szorulók számának növekedését is - derül ki az egészségügyi hatóságok legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
legfrissebbek
NKK: növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
Lassan, de továbbra is növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve hétfőn a honlapján.
Gól a Lövölde térről a mennyei megyeiben: kezdőrúgásból talált be a bucsui játékos
A második félidő elején elvégzett kezdőrúgásból talált be a hazai kapuba Podani Gábor, a vendégek játékosa a Balogunyom-Bucsu (4-2) megyei III. osztályú meccsen.
Futsal: remek mérkőzésen vette el a DEAC veretlenségét a Haladás
A rendkívül kiélezett, sok fordulatot hozó találkozón a szombathelyiek hátrányból tudtak fordítani, a győztes találatot Henrique szerezte.
Elegük lett a montenegrói vendéglátósoknak
Tiltakoznak a montenegrói cégtulajdonosok, mert a kormány bevezette, hogy a vendéglátóhelyek mellett a plázákba lépéskor is oltási igazolást kell felmutatni – adta hírül az MTI.
Húsz fok alatt marad a keddi hőmérséklet
A közepesen és erősen felhős időszakok között rövidebb napos időszakok lesznek a jellemzőek.