km/óra
  2022.12.02., péntek  •  Melinda, Vivien napja
Végső búcsút vettek Csollány Szilvesztertől

Végső búcsút vettek Csollány Szilvesztertől

A Farkasréti temetőben szerdán elbúcsúztatták, majd végső nyugalomra helyezték Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt, aki január 24-én, 51 éves korában hunyt el.

 

A megemlékezők közül elsőként az állami vezetés nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár búcsúzott, aki kiemelte: Csollány Szilveszter pályafutása motivációt jelentett a fiataloknak, a sportolóknak, és nem csak tornászoknak, hiszen példaként szolgált arra, hogy a tehetség megfelelő kitartással párosulva képes meghozni az áhított sikert.


"Akarattal, rendkívüli koncentrációval az arra hivatottak képesek rá, hogy pályafutásuk legfontosabb pillanataiban tökéleteset nyújtsanak, így emelkedhet valaki a legnagyobbak közé, így válhat valaki már életében is legendává. Ennek is köszönhető, hogy lelkünkben úgy jelennek meg ők, a legnagyobb bajnokok, mint a legnagyobb hősök, akik mindig győznek, akiknek semmi és senki nem árthat. És mégis, ma reggel ismét feketébe öltöztünk, hogy egy újabb hősünktől vegyünk búcsút, sokkal korábban, mint azt az élet rendje megkívánná" - mondta. Hozzátette: amit Csollány Szilveszter maga mögött hagyott örökül, az még generációk sokaságát formálhatja jobb emberré.


Az olimpiai család nevében a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás felidézte a sydneyi olimpia gyűrűdöntőjében Csollány gyakorlatának emlékezetes pillanatait. Hozzátette: a klasszis tornász kemény, már-már öntörvényű ember volt, aki a saját útját maga taposta ki, nem kötött kompromisszumokat, nem adta fel az elveit.


"Amíg lesz magyar sport, él a magyarok közössége és a büszke Magyarország, addig legszebb történetei között fogja felidézni Csollány Szilveszter életét" - mondta.


Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke a sportág nevében köszönt el sporttársától. Hangsúlyozta: napokkal a halála után is nehéz szavakat találni arra, hogy a sors őt is elragadta, mert amikor december elején megbetegedett, mindenki azt hitte, az ő felépülése nem lehet kérdéses.


"Az egész életed a nehézségekről szólt, sportolóként jártál mélységekben, de megráztad magad, és felértél a csúcsra, a legnagyobbak közé" - emelte ki. A Nemzet Sportolója, szintén olimpiai bajnok tornász felidézte Csollány karrierjének állomásait, és kiemelte: "igazi öntörvényű őstehetség volt, őserővel megáldva".


A megemlékezésen - amelynek utolsó részében soproni művészek előadásában vers, majd zongorakísérettel egy dal is elhangzott - a családtagokon, rokonokon, közeli barátokon, ismerősökön és tisztelőkön kívül megannyi ismert sportoló, közöttük olimpiai bajnokok, érmesek is részt vettek. Többek között Berki Krisztián, Kovács Katalin, Szabó Bence, Ábrahám Attila, Vári Attila, Gergely István, Märcz Tamás, Imre Géza, illetve a MOB elnöki pozícióból másfél hete távozott Kulcsár Krisztián is személyesen búcsúzott.


A soproni születésű Csollány a sportág alapjaival ötévesen, Győrben ismerkedett meg, majd 1986-ban a fővárosba költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, három esztendővel később pedig bekerült a felnőtt válogatott keretébe. A korosztályos versenyek érmei után 1990-ben már a nemzetközi felnőtt mezőnyben is dobogóra állhatott, az Európa-bajnokságon végzett harmadikként.


Kedvenc szerén, a gyűrűn a barcelonai olimpián hatodik lett, négy évvel később, Atlantában a dobogó második fokára állhatott. Utóbbi viadalra már az Egyesült Államokban - előbb St. Louisban, majd Sacramentóban - egyedül, edző nélkül készült, miközben dolgozott. Egy év múlva hazaköltözött, és Sydneyben magabiztos versenyzéssel, látványos gyakorlattal koronázta meg pályafutását.


Csollány december elején koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba. (MTI)

 

Fotó: MTI/Illyés Tibor
 

Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Gyermekszemekben ragyogó karácsonyi fények: látogatás a balogunyomi mesekertben
Szombathelyről érkezve már a 86-os útról szemünkbe tűnik Kurucz József karácsonyi fényekben pompázó balogunyomi portája, mely harmadik éve várja tárt kapukkal a látogatókat advent idején – mesekertnek nevezik a csillogó-villogó ragyogó udvart, s valóban: aki ide betér, akár egy órácskára is, maga mögött hagyhatja a hétköznapi valóságot.
Végrehajtást indított a NAV a Haladás futballcsapatát működtető cég ellen
Végrehajtást indított a NAV a Haladás NB II-es csapatát működtető gazdasági társaság, a Szombathelyi Haladás Kft. ellen, írja az mfor.hu
A Bolyai nyerte a Gólyaavatót
A szombathelyi Városi Diákönkormányzat (VDÖK) kedden rendezte meg a városi Gólyaavatót: az Agora Művelődési és Sportházban kilenc iskola diákjai vetélkedtek egymással. A jó hangulatú programot Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester nyitotta meg. A versenyen végül a Bolyai csapata végzett az első helyen.
Európa tetején a felnőttek között - interjú Szmolek Emánuel Kick-box versenyzővel
Szmolek Emánuel junior Európa-bajnokként, junior világbajnokként, valamint felnőtt világbajnokként utazhatott Törökországba a Felnőtt és Master Class Kick-box Európa-bajnokságra. A Controll SE kiválósága fantasztikusan versenyzett a kontinensviadalon, mindkét szabályrendszerben a döntőbe jutott és light-contact kategóriában arany, míg a kick-light mezőnyében ezüstérmet szerzett.
Tanár-diák demonstráció Szombathelyen: oktatás nélkül nincsen jövő
Hetek óta tartanak a tanár- és diákdemonstrációk szerte az országban, pénteken délután Szombathelyen rendeztek tanár-diák tüntetést a diákszervezetek. A Városháza előtt előbb több százan - zömében diákok - gyűltek össze, meghallgatták a felszólalókat, tanulókat, tanárokat, a szülők képviselőjét.
legfrissebbek
Szülők az erkélyen – a tűzoltók segítettek visszajutni a lakásba
Két hónap alatt háromszor kaptak riasztást a szombathelyi tűzoltók azért, mert kiskorú gyermek kizárta a szülőjét a folyosóra vagy az erkélyre. Két esetben csak az ablaküveg betörésével tudtak behatolni a lakásba. Legutóbb a Barátság utcában egy édesanya rekedt az erkélyen. Ne hagyjuk egyedül a gyermeket, de ha mégis kis időre kimegyünk a lakásból, legyen nálunk pótkulcs, vagy legalább egy mobiltelefon - ezt tanácsolják a tűzoltók.
Több mint hetven iskola, majdnem hétszáz tanár tiltakozik a tanárkirúgások ellen
Pénteken délben megközelítőleg ezren, diákok és szülők vegyesen gyülekeztek a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium előtt, hogy így tiltakozzanak az iskola tanárainak kirúgása ellen.
Kevesebb paradicsom termett Magyarországon és globálisan is
Az unió első számú termelője Olaszország, ahol 10 százalékkal csökkenhet a termés.
Vádat emeltek egy öltözőkre szakosodott tolvaj ellen
Az ügynek 25 sértettje van, akik többnyire iskolás gyerekek.
Fizetős lesz a szombathelyi Hunyadi úti Lidl parkolója
Egy óra várakozás után 1500, két óra után 2500 forintot fizettet az áruház, de ezzel az összeggel már egész napra itt maradhat az autó.