km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Újabb tüntetést szervez péntekre Magyar Péter

A Belügyminisztérium elé, Pintér Sándor lemondását és a kormány távozását követelve, egy újabb kiskorú elleni, gyermekotthonban történt bűncselekmény gyanúja miatt.

"Megvédjük a gyermekeinket egy olyan kormánytól, ami kereszténynek hazudja magát, de két és fél hónap alatt arra nem volt képes, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól. Kitüntette a gyanúsítottat, kegyelmet adott az elítéltnek, és nem kért bocsánatot, helyette álságos alaptörvény-módosítást ígérget, miközben újra és újra megtörténik a szörnyűség az intézmények falai közt", mondta el Magyar Péter kedd esti pécsi tüntetésén több ezer ember előtt, erről a 444.hu írt.

Magyar arra utalt, hogy pár napja letartóztatták egy budapesti, XVI. kerületi gyermekotthon férfi dolgozóját, aki az ügyészség megalapozott gyanúja szerint 2023-ban abuzált egy kiskorút, akinek a felügyeletével ő volt megbízva, és egy szintén kiskorú ismerősét is szexuális cselekményre kényszerítette. 

A Tisza Párt Európa Parlamenti listavezetője Pécsen bejelentette, hogy emiatt pénteken 18.00 órára tüntetést szervez a Belügyminisztérium elé, hogy Pintér Sándor lemondását és a kormány távozását követelje.

Fotó: Magyar Péter országjárása komlói állomásán; forrás: Facebook/Magyar Péter

kapcsolódó cikkek
Kegyelmi botrány: Novák és Varga lemondásától Magyar Péter Partizán-interjújáig - repedezik a NER?

Csak kapkodták a fejüket, valósággal beleszédültek a hírfogyasztók az elmúlt napok hazai közéleti történéseibe, szombaton lemondott a köztársasági elnök, Novák Katalin, és a volt igazságügy miniszter, Varga Judit, akinek exférje, Magyar Péter olyan interjút adott vasárnap este a Partizánnak, hogy Rogán Antalnak és propaganda-felelős stábjának biztosan túlóráznia kellett. Összefoglaltuk, hogy mi történt hétfő estig a kegyelmi botrányban.
Nem szabadulhat a bicskei pedofil igazgató

V. János, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója, akit 2019-ben nyolc év börtönre ítélték jogerősen folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt, szeretett volna feltételesen szabadlábra kerülni, de az ítéletben eljáró büntetés-végrehajtási bíró a férfi meghallgatása után csütörtökön úgy határozott, hogy elutasítja a kérést, értesült a 24.hu.
Kegyelmi-botrány: K. Endre találkozott az egyik volt áldozattal, és vallomása megváltoztatására próbálta rávenni

K. Endre, a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese, a kegyelmi ügy egyik főszereplője, akit Novák Katalin elnöki kegyelemben részesített, az elmúlt két hétben kétszer is Budapesten járt, és találkozott az otthon egyik volt lakójával, a pedofil exigazgató egyik áldozatával, és arra próbálta rávenni, változtassa meg a rá vonatkozó vallomását.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre

Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.

Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.