km/óra
  2022.08.17., szerda  •  Jácint napja
Több mint 800 millió forintot kap a város hulladékgazdálkodási eszközökre

Több mint 800 millió forintot kap a város hulladékgazdálkodási eszközökre

806 millió forintot nyert a város az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázatán hulladékgazdálkodási és kezelési gépek vásárlásra, jelentették be a Városházán sajtótájékoztatón. Az összeget új szemétszállító gépkocsik, tömörítő és csurgalékvíz-tisztító berendezés vásárlására fordítják majd.

Horváth Attila alpolgármester jelentette be, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz beadott pályázat nyert, így 806 millió forintot kap a város, amelyet kukásautók és más műszaki eszközök, berendezések vásárlásra fordítanak.


-    Az előző városvezetés nyújtotta be az anyagot – mondta az alpolgármester -, ezért köszönet illeti őket, illetve a minisztériumot is, amiért megítélték a támogatást. 


A hulladékszállító autókon kívül az egyik legnagyobb tétel a tömörítőgép vásárlása a szeméttelepre, erről már Németh Ákos, a fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnok beszélt. Az elöregedett kukáskocsik egy részét lecserélik, a tömörítő berendezésének köszönhetően pedig kisebb helyet foglal majd el a hulladék.
 

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 31. évfolyam 28.szám - 2022.08.12.
Savaria Fórum 31. évfolyam 28.szám - 2022.08.12.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Elszenvedte első vereségét a szezonban a Haladás, hajrában szerzett góllal nyert a Szeged Szombathelyen
A mérkőzést a korábban a zöld-fehéreknél is megforduló Gajdos Zsolt döntötte el a 84. percben.
Megyei II. osztály, északi csoport: több csapatnál is kiszakadt a gólzsák az első fordulóban
A Bozsok kilenc, az Uraiújfalu fél tucat találatig jutott, a Lukácsháza és a Sé is ötször vette be ellenfele kapuját. Idegenben nyert az Alsóújlak, valamint az Újperint, a Spari pedig 1-1-es döntetlent játszott a Gércével.
Megújul a 11-es Huszár úti streetball pálya
Több mint húszmillió forintból újul meg a streetball pálya a 11-es Huszár úti tömbbelsőben. A beruházás uniós pályázatból és a szombathelyi önkormányzat támogatásával jöhet létre. Erről tartott sajtótájékoztatót Bokányi Adrienn tanácsnok, a körzet önkormányzati képviselője.
A generátor szíjának elszakadása vezetett egy felsőjánosfai gépjárműtűzhöz
A tűzesethez a körmendi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik elvégezték a jármű áramtalanítását, írja a vasi katasztrófavédelem honlapja.
Kiszáradnak a fák, miért nem locsolják többet?
A Szompark hivatalos Facebook-oldalán jelentette meg az alábbi közleményt.