km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Teljes engedélyt kapott a Pfizer-vakcina

Teljes engedélyt kapott a Pfizer-vakcina

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelete (FDA) megadta a végső engedélyt az amerikai-német fejlesztésű, mRNS-alapú koronavírus elleni vakcina forgalmazásához.

 

Az FDA végső felhasználási engedélyt adott a Pfizer/BioNTech oltóanyagának az Egyesült Államokban hétfőn. A Comirnaty néven forgalmazott, kétdózisú koronavírus elleni oltóanyagra még tavaly decemberben adott az amerikai hivatal vészhelyzeti alkalmazási engedélyt, azóta csak az Egyesült Államokban több mint 204 millió adagot adtak be belőle. Most a 16 éves, illetve ennél idősebb korosztály számára korlátozások nélkül engedélyezték a használatát, elsőként az ott használt vakcinák közül.

 

A Pfizer még májusban kérte a végső engedélyt az FDA-tól, nem sokkal azután, hogy vészhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott a vakcina használatára akár a 12 éves korosztályban is. A felügyelet a szokásos tíz hónapnál ezúttal jóval gyorsabban döntött, és a várakozások szerint akár az év végéig megadhatja a 12-16 éves korcsoportra vonatkozóan is a végső felhasználási engedélyt a Pfizer számára (amelynek ehhez először hat hónapnyi adatgyűjtésre és azok kielemzésére lesz szüksége, amit várhatóan még az ősszel be is fejezhet).

 

Az FDA engedélye, amellett, hogy növelheti a vakcina iránti bizalmat a lakosság körében, arra is lehetőséget teremt az amerikai gyógyszergyártó számára, hogy közvetlenül az orvosoknál és egészségügyi szolgáltatóknál reklámozza az oltóanyagát. A Comirnaty-nak adott új jogosítványok ráadásul az megerősítő oltási kampánynál is előnyhöz juttatják a Pfizert: a gyógyszergyártónak adott végső engedély ugyanis arra is lehetőséget teremt az orvosok számára, hogy az ellenanyagot a használati útmutatóban feltüntetettektől eltérő módon, azaz nem csak a SARS-CoV19 típusú vírus elleni védettség megszerzése érdekében, hanem emlékeztető oltásként is használják. A Pfizer/BioNTech oltóanyaga az egyetlen koronavírus elleni vakcina az Egyesült Államokban, amelyet a megerősítő oltásokhoz igénybe vehetnek.

 

A Pfizeréval azonos elven működő Moderna vakcinájának végső engedélyezéséhez a gyártó még az adatokat gyűjti, a Johnson & Johnson pedig még be sem adta a végső engedélyezési kérelmet.

 

Az FDA által a Pfizernek adott zöld lámpa az amerikai gyógyszercég részvényeinek árfolyamát a New York-i tőzsdén több mint 3 százalékkal, 50,54 dollárra, a BioNTech Nasdaqra bevezetett papírjainak jegyzését pedig több mint 10 százalékkal, 384 dollárra hajtotta fel. 

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.