km/óra
  2024.10.08., kedd  •  Koppány napja
Tavaszi utómunkálatokkal fejeződik be a győri fővonal felújítása

Tavaszi utómunkálatokkal fejeződik be a győri fővonal felújítása

Tavaszi utómunkálatokkal fejeződik be a győri vasúti fővonal felújítása, emiatt több ütemben módosul a menetrend a következő hónapokban – közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.

A társaság közleménye szerint április közepétől július elejéig több ütemben vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást végeznek, továbbá Biatorbágyon folytatják a peronaszfaltozást is.

Emlékeztettek arra, hogy a tavaly decemberi menetrendváltást megelőző három hónapban felújították a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát.

„Ezen a 29 kilométeren a megfelelő hőmérséklet mellett végezhető utómunkálatokkal fejeződik be a pályarekonstrukció” – tették hozzá.

Jelezték: azért időzítették mostanra a munkálatokat, mert a hézagnélküli vágányok kialakítását, hegesztését úgy kell végrehajtani, hogy az úgynevezett semleges hőmérsékleti zónában, azaz +15 és +28 Celsius-fok között történjen.

A MÁV hangsúlyozta: a vonatok többsége a munkavégzés ideje alatt is közlekedni fog, és nem lesz szükség pótlóbuszok beállítására.

„Az egyvágányú közlekedés következtében jellemzően az indulási és érkezési idők módosulnak, illetve néhány járat kimarad vagy nem a teljes útvonalán közlekedik” – írták, kiemelve: a karbantartás során legfeljebb 5-10 – esetenként 10-20 – perccel hosszabb eljutási idővel kell majd számolni.

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a karbantartás első fázisában, április 15-től 27-én hajnalig a Biatorbágy és Herceghalom közötti munkálatok érintik az S10-es, S12-es és G10-es járatokat, a szombathelyi Savaria és a soproni InterCityket, továbbá a nemzetközi vonatokat is (railjet, EuroCity, EuroNight, Dráva és Mura IC) – olvasható a közleményben.

A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy jegyváltás és utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a menetrendi változásokról a MÁV felületein.

 

(MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
A Miss Universe Hungary 2024 győztese, dr. Kenéz Nóra a céljairól, Szombathelyről és a szép lányok gimijéről
Szeret hazajárni Szombathelyre, szép emlékei vannak a Bolyairól, nem az influenszerkedést, hanem a tanulást ajánlja a fiatalabb generációnak, és szerinte a nőket megszépíti az intelligencia. Dr. Kenéz Nóra gyógyszerésszel, Magyarország idei szépségkirálynőjével beszélgettünk, aki már javában készül a mexikói világdöntőre, ahol méltóképpen képviselné az országot.