km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Szombaton Sárváron lép pályára az SZKKA

Szombaton Sárváron lép pályára az SZKKA

Délután 3 órától a Sárvár Arénában a Tempo lesz az ellenfél. A héten Kulcsár Dorottyával szerződést hosszabbított a klub.

A csapat hivatalos honlapja számolt be a hírről: "A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia számára az utánpótlás-nevelés és az NB I-be visszajutás mellett ugyanolyan lényeges, hogy a legfontosabb értékeinket megőrizzük és a saját nevelésű fiatal játékosainkat a klubnál, Szombathelyen tartsuk. Sikeresen építjük a jövőt, ugyanis örömmel jelenthetjük be, hogy Kulcsár Dorottya 1+1 évvel meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését klubunkkal, így a következő szezonban is biztosan az SZKKA-t erősíti.

A 2002-es születésű átlövő 2015-ben igazolt Szombathelyre, majd a ranglétrát végigjárva a 2019/2020-as szezonban az NB I-ben is bemutatkozott. Kulcsár egyéves fővárosi kitérő után 2022 nyarán tért vissza klubunkhoz, a mostani idényben pedig a csapat meghatározó játékosaként eddigi 16 bajnoki meccsén 52 gólnál jár.

- Nagyon örülök, hogy a következő szezonban is itt játszhatok Szombathelyen. Szeretek itt lenni, szeretnék még minél többet fejlődni és sikereket elérni a csapattal. Az idény hátralévő részében mindent megteszünk azért, hogy jövőre az NB I-ben szerepelhessünk – nyilatkozta a hosszabbításról Kulcsár Dorka. "
(Fotó: szombathelyikezilabda.hu)

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.