km/óra
  2024.10.16., szerda  •  Gál napja
Szombathely Portré: már csak egy hét!

Szombathely Portré: már csak egy hét!

Egy országosan is egyedülálló projekt indult, melyben minden szombathelyi vagy szombathelyi kötődésű ember részt vehet, csak egy fotó kell hozzá. Nem kell profi kép, elég egy telefonnal készített szelfi is, amivel jótékonykodsz és nyerhetsz is.

„Szombathely Portré 2024” címmel indított közösségteremtő akciót az önkormányzat az identitást erősítő program részeként: szombathelyiek arcképeiből fog kirajzolódni a Szombathely felirat a Göncz Árpád teret és az Iseumot elválasztó üvegfalakon.

A beküldött képek száma átlépte a 3 ezret, így már biztosan megvalósul a projekt az év első felében. A végső cél 5 ezer fotó összegyűjtése április 8-ig. A képeket a szombathelyportre.hu weboldalra lehet feltölteni, mindössze néhány percet vesz igénybe és szigorú kikötések sincsenek: csak név, e-mail cím és lakcímkártya kell hozzá. Ha pedig 18 év alatti személyről van szó, a szülő hozzájárulása szükséges.

A beküldők jótékonykodnak is, ugyanis az önkormányzat minden kép után 1000 forinttal támogatja a Zseboroszlán Alapítványt. Emellett nyereményjátékokat is hirdettek: amelyik ovi létszámarányosan a legtöbb képet küldi el, oda ellátogat Brandnyúl, a gyerekek kedvence, a legaktívabb iskolák pedig osztálykirándulásra nyerhetnek támogatást. A fődíj egy 300 ezer forint értékű, Ducati típusú elektromos roller.

A cél, hogy minél több szombathelyi küldjön magáról fotót. Nem kell profi kép, elég egy telefonnal készített szelfi is, de fontos, hogy jó minőségű legyen. Ez egy menő és egyedi ötlet, sehol máshol az országban nincsen hasonló, így érdemes benne részt venni! Legyél rajta te is Szombathely tablóján!

kapcsolódó cikkek
Álljunk össze egy nagy képre! – indul a Szombathelyportré

Egy országosan is egyedülálló, helyi identitást erősítő projekt indul a városban, melyben minden szombathelyi vagy szombathelyi kötődésű ember részt vehet, csak egy fotó kell hozzá. Nem kell profi kép, elég egy telefonnal készített szelfi is, amivel jótékonykodsz és még nyerhetsz is.
Szombathely Portré: a legtöbb fotót beküldő osztály támogatást nyerhet az osztálykirándulásához

Szombathely MJV Önkormányzata nyereményjátékot indít a városi iskolák diákjainak az identitás programot erősítő Szombathely Portré 2024 keretein belül.
Újabb nyereményjátékot hirdet a Szombathely Portré 2024

Már több mint 1000 fotó érkezett az identitás programot erősítő Szombathely Portré 2024-ra, most az iskolásoknak szóló nyereményjáték mellett a szombathelyi óvodásokat is ösztönözik képek beküldésére.
Szombathely Portré 2024: már 2500-an küldtek fényképet

Már az év első felében elkészülhet az arcképekből összeállított Szombathely felirat a Göncz Árpád téren. A Szombathely Portré 2024 program keretében április 7-ig várja az önkormányzat a lakók és a városhoz kötődést érző emberek fényképét a szombathelyportre.hu oldalon. Az egyedülálló kezdeményezésről az Agora Savaria Kulturális és Médiaközpont munkatársai kaptak tájékoztatást ma délelőtt.
Szombathely Portré 2024: Rollert sorsolnak ki a képet beküldők között

Átlépte a 2600-at a Szombathely Portré 2024-re beérkezett fotók száma, április 8-án pedig kisorsolnak egy 300 ezer forint értékű, Ducati típusú elektromos rollert azok között, akik arcképüket beküldték a Szombathely Portré 2024 felületén. A rollert ma délelőtt a Göncz Árpád téren mutatta be dr. Nemény András polgármester, valamint dr. Károlyi Ákos jegyző.
Szombathelyi Portré 2024: Brandnyúl már készül az ovis bulira

A gyerekekhez szólt Szombathely MJV Facebook-oldalán Brandnyúl és arra kért minden óvodást, rajtuk keresztül pedig szülőket, rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy küldjenek minél több képet a Szombathely Portré 2024 felhívásra.

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.

tematikus oldalak
legfrissebbek
Négy évet is várhat, aki Szombathelyen szeretne térdprotézis műtétet
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint van olyan beteg a szombathelyi Markusovszky kórház várólistáján, aki csak 2028 októberére kapott időpontot térdprotézis operációra, derült ki az RTL riportjából.
Az M86-os autóút felhajtóján fordult vissza és indult szembe a forgalommal a Suzuki idős sofőrje
A 112Press.hu olvasója, Kovács Krisztián örökítette meg autója fedélzeti kamerájával, hogy az előtte haladó, idős úr vezette Suzuki a 88-as főút felől, Sárvár irányából érkezve az M86-os felhajtójának végén, ahol a kocsik már rágyorsítanak, hogy felvehessék a pálya 110 km/h-s tempóját, megáll, megfordul, majd elindul a forgalommal szemben.
Újraélesztés világnapja: 24 ezer embert érint Magyarországon a hirtelen keringésmegállás évente
Az Újraélesztés Világnapjához kapcsolódó nyitórendezvényen számos szombathelyi iskola diákja sajátíthatta el vagy tanulhatta újra az életmentő mellkaskompressziót az AGORA Művelődési és Sportházban. Az egész napos eseményt dr. Nemény András polgármester nyitotta meg.
December 16-án nyithat a Szedreskert Bölcsőde
Ma megindult a Szedreskert Bölcsőde műszaki átadás-átvételének folyamata, tájékoztat a déli városrész közösségimédia csoportjában Tóth Kálmán, helyi önkormányzati képviselő.
Véget ért a 2024-es lomtalanítási szezon Szombathelyen
Ezért a SZOVA Nonprofit Zrt. arra kéri a szombathelyieket, hogy már ne pakoljanak ki lim-lomokat az utcára, mert kollégáik nem fogják azokat elszállítani.