km/óra
  2024.10.09., szerda  •  Dénes napja
Szombathely Portré 2024: Rollert sorsolnak ki a képet beküldők között

Szombathely Portré 2024: Rollert sorsolnak ki a képet beküldők között

Átlépte a 2600-at a Szombathely Portré 2024-re beérkezett fotók száma, április 8-án pedig kisorsolnak egy 300 ezer forint értékű, Ducati típusú elektromos rollert azok között, akik arcképüket beküldték a Szombathely Portré 2024 felületén. A rollert ma délelőtt a Göncz Árpád téren mutatta be dr. Nemény András polgármester, valamint dr. Károlyi Ákos jegyző.

Dr. Nemény András arról számolt be, hogy immár mintegy 2600-an küldtek fényképet a Szombathely Portré 2024 programba – ezzel a tervet teljesítették, így mindenképpen megvalósul még az év első felében az arcképekből összeállított Szombathely felirat a Göncz Árpád téren. A projekthez április 7-ég lehet csatlakozni: az önkormányzat várja a lakók és a városhoz kötődést érző emberek fényképét a szombathelyportre.hu oldalon. Dr. Nemény András elmondta: amelyik ovi létszámarányosan a legtöbb képet küldi el, oda ellátogat Brandnyúl, a gyerekek kedvence, a legaktívabb iskolák pedig osztálykirándulásra nyerhetnek támogatást 150, 100, illetve 50 ezer forint értékben, ugyancsak az önkormányzat jóvoltából.

Elhangzott: az önkormányzat ebben az évben indította útjára a szombathelyi identitást erősítő program részeként a Szombathely Portré 2024 elnevezésű programot. Ennek a lényege, hogy egy óriási szombathelyi tablót szeretnének létrehozni az Iseum melletti üvegfelületen, aminek a különlegessége az lesz, hogy távolról nézve a Szombathely feliratot fogja kirajzolni, ha közel lépünk, akkor pedig a szombathelyi közösséget alkotó szombathelyiek tablóképe válik láthatóvá.

Dr. Károlyi Ákos jegyző kiemelte, hogy az ötlet jótékony célt is szolgál: minden egyes beküldött fénykép után 1000 forintot adományoz az önkormányzat a Zseboroszlán Alapítványnak.

(Fotó: Lutor Kata)

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
A Miss Universe Hungary 2024 győztese, dr. Kenéz Nóra a céljairól, Szombathelyről és a szép lányok gimijéről
Szeret hazajárni Szombathelyre, szép emlékei vannak a Bolyairól, nem az influenszerkedést, hanem a tanulást ajánlja a fiatalabb generációnak, és szerinte a nőket megszépíti az intelligencia. Dr. Kenéz Nóra gyógyszerésszel, Magyarország idei szépségkirálynőjével beszélgettünk, aki már javában készül a mexikói világdöntőre, ahol méltóképpen képviselné az országot.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.