km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
SZKKA: új mezben a város csapata

SZKKA: új mezben a város csapata

Sajtótájékoztatóval egybekötött mezbemutatót tartott csütörtökön délelőtt a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA): a Volvo Alpok Autó Szombathely Zanati úti bemutatótermében dr. László Győző, városunk alpolgármestere is méltatta az NB I-es alakulatot. 

Pődör Zoltán, az egyesület ügyvezetője elsőként köszönetet mondott az önkormányzatnak, amely a legnehezebb időkben is kitartott a csapat mellett, illetve a szponzoroknak, akik ugyancsak ott állnak a szombathelyi kézilabdások mögött.


- Örömteli, hogy immár a harmadik szezonunkat kezdhetjük meg a világ legerősebb bajnokságában, ugyanakkor, ami ennél is fontosabb, hogy egy rendszert építettünk fel. Minden osztályban ott vannak a csapataink, így a legkisebbektől egészen a legmagasabb szintig sportolási lehetőséget tudunk garantálni a szombathelyi gyermekeknek. Ez természetesen a vállalkozók és az önkormányzat segítsége nélkül nem jöhetett volna létre, ezért pedig nagyon hálásak vagyunk. A koronavírus-járvány a világon mindent és mindenkit megérintett, nincs ez másként a versenysporttal sem, ám átvészeltük ezt az időszakot – reméljük, hogy az idei sokkal kiszámíthatóbb szezon lesz – mondta Pődör Zoltán.


- Amikor elfogadtuk Szombathely sportkoncepcióját, abban rögzítettük, hogy a város csapata az SZKKA, az egyik zászlóshajója a megyeszékhelynek. Látjuk, hogy milyen komoly szakmai munka folyik a klubnál, és ami örömteli, hogy valóban sokat számít az egyesületnél a helyi értékek gondozása. Több száz gyermek kézizik itt, ez pedig nagyszerű közösségépítő tényező – hangsúlyozta dr. László Győző, aki ugyancsak köszönetet mondott a vállalkozóknak, akik szponzorálják az egyesületet. 


Hazafi László, a Volvo Alpok ügyvezetője úgy fogalmazott: a kosarasok és a futsalosok mellett természetesen támogatják az SZKKA-t is, így tettek akkor is, amikor a koronavírus-járvány miatt szünetelt a bajnokság. 
Marosán György, a gárda vezetőedzője azt emelte ki: ahogy az elmúlt években, úgy az idén is mindent megtesznek a csapattal azért, hogy meghálálják a bizalmat. 


A rendezvényen részt vett még Kozma Norbert, a Kozma Szerszámáruház egyik ügyvezetője, a csapat részéről pedig Lilia Gorilszka csapatkapitány és Pődör Rebeka is.

Fotó:SZKKA

kapcsolódó galéria
címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.