km/óra
  2024.02.24., szombat  •  Szőkőnap napja
Styl: 150 ember kerülhet utcára

Styl: 150 ember kerülhet utcára

A cég továbbra sem írt alá szerződést az MVM-mel, 42 napja aggregátorról termelik az áramot a Styl szombathelyi gyárában, ami nem fenntartható. A dolgozók csak a bérük egy részét kapták meg novemberben, ha nem érkezik gyorsan legalább 100 ezer eurós összegű segítség, 150 ember kerülhet utcára.

Erről az ugytudjuk.hu-nak beszélt a a gyárat működtető cég, SVR Design Ruhaipari Kft. általános igazgatója. Radics Tibor elmondta, 42 napja, hogy az áramszolgáltató felmondta a szerződésüket, ez pedig eddig közel 100 millió forintos veszteséget eredményezett. A vezető nem titkolta, hogy a novemberi dolgozói bérekből fejenként csak 50 ezer forintot tudtak kifizetni. 

A cég jelenleg úgy üzemel, hogy ha egy megrendelés befut, azt a gyár legyártja, a megrendelőnek szállítanak, megérkezik az áru ellenértéke, ekkor van pénz a kasszában. Ebből rendeznék a béreket, de mivel komoly veszteséget termelnek az áram miatt, így nem tudnak fizetni. Felmondott már az ügyvezető, a műszaki vezető és a gazdasági vezető is. Azonnali 100 ezer euróra lenne szükségük ahhoz, hogy talpra tudjanak állni, ellenkező esetben 150 ember fog hamarosan utcára kerülni, mondta. 

Illusztráció: pixabay.com

kapcsolódó cikkek
Közgyűlési értékelő - így látták a testületi ülést a képviselők
Közgyűlési értékelő - így látták a testületi ülést a képviselők
A hulladékgazdálkodás változásai, a védőnői szolgálat állami kézbe kerülése, a szombathelyi labdarúgás helyzete és a közösségi közlekedés további fejlesztése volt a legnépszerűbb téma a közgyűlést követő sajtótájékoztatókon. A városvezetés tagjai, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, és a Pro Savaria képviselője értékelte a tegnapi ülésen született döntéseket.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.
Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.
tematikus oldalak