km/óra
  2024.06.17., hétfő  •  Laura, Alida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Sikeres héten van túl Ekler Luca

Sikeres héten van túl Ekler Luca

Eseménydús héten van túl a paralimpiai bajnok Ekler Luca, aki előbb két aranyérmet szerzett Japánban, a para-atlétikai világbajnokságon, majd egy betétfutam keretében rajthoz állhatott az eugene-i Gyémánt Liga-versenyen is.

"Összességében nagyon élveztem a versenyzést. Kezdetben, a hosszú út és az átállás miatt kicsit nehezen indultak a helyszíni edzések, de a szervezők felkészültsége és kedvessége gyorsan túllendített ezen." - mondta a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapjának a Kóbéban rendezett vb-ről a TFSE atlétája.  
    
A T38-as kategóriában versenyző Ekler távolugrásban paralimpiai és világbajnoki címvédőként érkezett Japánba, ugyanakkor a 100 méteres síkfutásban korábban a vb-ezüstérem volt a legjobb eredménye. Ezúttal a második legjobb idővel kvalifikálta magát a szám döntőjébe, ahol nagyot futott, és 12.85-ös időeredményével a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
    
"A 100 méteres síkfutás közel sem a legerősebb számom, és számítani lehetett rá, hogy a paralimpiai évben sorra kerülő vb-n lesznek új, erős versenyzők. Ez így is lett, kaptam egy nagyon felkészült kolumbiai ellenfelet, de az előfutamok során nyújtott teljesítményünket látva már éreztem, hogy ha sikerül megcsinálnom azt, amit gyakoroltunk, össze fog jönni a vb-cím ezen a távon is" - nyilatkozta első 100 méteres vb-aranyérme megszerzését követően.
    
Távolugrásban magabiztos versenyzéssel, világbajnoki csúcsnak számító 5,63 méteres ugrással végzett az élen Szalma László mesteredző tanítványa.
    
"Sajnos végig nagy szembeszélben kellett ugranunk. Úgy gondolom, hogy szélcsendesebb időben vagy ellenkező irányú szélben a világcsúcs vagy akár a 6 méter is veszélyben lehetett volna. Remélem, hogy az elkövetkező időszak versenyein sikerül ezeket a mérföldköveket is átlépnem" - értékelt a 25 éves sportoló.
    
Ekler a vb után az Egyesült Államokba utazott, ahol az atlétika egyik fellegvárában, Eugene-ban Gyémánt Liga-versenyen futhatott, s a 100 méteres para betétfutamban ír és hazai riválisa mögött, 12.68 másodperces eredménnyel harmadik lett. A mezőnyben ő volt az egyedüli T38-as kategóriájú, az első és második helyezett T13-as.
    
Ekler Luca az augusztus 28-án kezdődő párizsi paralimpiára készül.

Fotó: World Para Athletics

 

kapcsolódó cikkek
Ekler Luca futhat az eugene-i Gyémánt Liga versenyen
Ekler Luca futhat az eugene-i Gyémánt Liga versenyen
A paralimpiai bajnok Ekler Luca meghívást kapott az eugene-i atlétikai Gyémánt Liga-versenyre.
Ekler Luca aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon
Ekler Luca aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon
Ekler Luca aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kobéban – írta az MTI.
címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
kapcsolódó cikkek
Ekler Luca futhat az eugene-i Gyémánt Liga versenyen
Ekler Luca futhat az eugene-i Gyémánt Liga versenyen
A paralimpiai bajnok Ekler Luca meghívást kapott az eugene-i atlétikai Gyémánt Liga-versenyre.
Ekler Luca aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon
Ekler Luca aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon
Ekler Luca aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kobéban – írta az MTI.
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)
Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.
A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, a Rába tetőzött már
A vártnál alacsonyabb szinten tetőzött a Rába: az előre jelzett 530 helyett hétfőn este 9 órakor 477 centiméteres csúcsot mértek Körmendnél. A belvárosi hidat tegnap lezárták, ma reggel pedig újra megnyitották. A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, felső folyásán elkezdődött az apadás, az alsó szakaszon még árad. A védekezési munkák zajlanak, nagy az összefogás a falvakban. Továbbra is több út járhatatlan a vármegyében.
A Rába és a Pinka áradása miatt ezek az utak továbbra sem járhatóak Vas vármegyében
A Rába és a Pinka kiöntése miatt összesen nyolc, belvíz okán pedig egy alacsonyabb rendű összekötő út járhatatlan az Útinform kedd kora reggeli tájékoztatása szerint. Mutatjuk, melyek ezek.
Rengeteg utat lezártak az áradás miatt a megyében
Az árvíz miatt egyre tovább bővül a lezárt utak listája a megyében.
Eligazol a Haladás futsalcsapatának meghatározó légiósa
A zöld-fehérekkel 3-3 magyar bajnoki címet és Magyar Kupa győzelmet nyert brazil Luiggi Longo külföldön folytatja pályafutását.
legfrissebbek
A melegben végzett munka veszélyeire figyelni kell
A következő napokban várható hőhullám miatt több oldalas, a melegben betartandó munkavédelmi szabályokat ismertető tájékoztatót tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztálya a minisztérium honlapján.
230 településen gyérítik a szúnyogokat a héten, Vas megyében egy helyen sem
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Foci Eb 2024: Románia-Ukrajna 3-0
A román válogatott 3-0-ra legyőzte az ukrán csapatot hétfőn a németországi labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának első mérkőzésén.
Zsúfolásig megtelt a szurkolói sátor a Sportház előtt
Zsúfolásig megtelt az Agora és a TDK által közösen kialakított szurkolói zóna szombaton a Sportház előtti téren. 15 órakor első Európa-bajnoki mérkőzését játszotta a magyar labdarúgó válogatott a németországi tornán. A szurkolói házban a drukkerek óriáskivetítőn követhették a Svájc elleni találkozót, amely 3-1-es vereséggel ért véget.
ÖkoPlusz Fesztivál a környezettudatosság jegyében
Nyolc helyszínen közel 100 programmal várta a látogatókat az ÖkoPlusz Fesztivál pénteken és szombaton a Kámoni Arborétumban. A természetközeli rendezvényt immár harmadszor szervezte meg a H+ Média és Kulturális Egyesület a környezettudatosság, az ismeretterjesztés és a szórakoztatás jegyében, minden korosztály számára.