km/óra
  2020.11.29., vasárnap  •  Taksony napja
Rác Gábor: bizalomvesztés után nem lehet igazgatni egy nagy múltú intézményt!

Rác Gábor: bizalomvesztés után nem lehet igazgatni egy nagy múltú intézményt!

Egy hegedűtanár (Rác Gábor) kirúgása és az igazgatóhelyettes lefokozása lett a következménye egy különös minősítő vizsgának a szombathelyi Zeneiskolában. A történetnek azonban nincsen vége, kiderült az is, már korábban kezdődtek a feszültségek. A tankerület levélben reagált a múlt héten, most Rác Gábor kért szót, hogy válaszolhasson az őt ért vádakra.

Fodor István tankerületi igazgató levélben küldte el a Szombathelyi Tankerületi Központ álláspontját a Bartók Béla Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény körül kialakult helyzetről - ezt korábbi írásunkban közöltük, ez a Savaria Fórum hétvégi számában és online portálunkon jelent meg. 

A történésekről több alkalommal is beszámoltunk: 

Így robbant ki a botrány az igazgatóhelyettes minősítő vizsgája miatt.
 
Június közepén aztán a tankerület elbocsátotta Rác Gábort, a lépés ellen a szülők és szakmabeliek tiltakoztak, és online petíciót indítottak a hegedűtanár mellett.

Rác Gáborral interjút készítettünk, ebben olvasható a tankerület álláspontja is, amire az elbocsátott tanár az alábbiakban reagált.

Fontos tudni, hogy a törvények értelmében 15 napon belüli esemény miatt történhetett csak az én elbocsátásom. Június 15. előtt csak az ominózus mondatom jelent meg a sajtóban, emiatt a kirúgásom indoklása súlyosan erre a mondatra épül. Nem tagadom, hogy először kértem, majd követeltem az igazgató lemondását, ilyen bizalomvesztés esetén indokolt volt követelésünk. A buktatás azonban nem ürügy volt számomra, ahogy ezt Fodor úr állítja, hanem súlyos OK! Április 7-én tudattam ezt az álláspontomat Fodor Istvánnal, két kollégám társaságában, sokakat képviseltünk. Fodor úr először elismerte, hogy az igazgató súlyos hibát követett el! Később Fodor úr már Czenek urat támogatta, attól fogva háborúnak éltem meg az ügyet, ami még most is zajlik! A titkos szavazást nem engedélyezték, most pedig azzal rágalmaznak a nyugat.hu-n megjelent állásfoglalásban, hogy nyomást gyakoroltam kollégáimra, hogy a petíciót aláírják! Ez felháborító! Senkitől nem kértem, hogy írja alá támogatásomat, nem hogy agitáltam volna! Fodor Istvánt meggyőződésem szerint félrevezetik. Csak hamis dokumentumokat tudnak felmutatni ezzel kapcsolatban, ha egyáltalán vannak ilyen dokumentumok, amik az agitálást állítólag bizonyítják. Kalló Zsolt hegedűművész is mélyen fel van háborodva, együtt követeljük a dokumentumok bemutatását, a vádak visszavonását, a bocsánatkérést!

Tehát folytatódik az általam előre megígért sajtóbotrány, amit kijelentéseivel maga Fodor úr is gerjeszt. Politikai ügy is lett a szakmai-erkölcsi ügyből. Én a Fidesz erőteljes támogatójaként is elvárom, hogy ha az ellenzék kiáll egy igazság mellett, akkor a Fidesz azt ne automatikusan elutasítsa, hanem vizsgálja meg, és hozzon igazságos döntést! Ezt tartom egyetlen járható útnak. Példaértékű, hogy az Oktatási Hivatal az ügy miatt változtat az eljárásrendjén, hogy többé ilyen igazságtalanság ne fordulhasson elő náluk! Bízom benne, hogy az ellenzék mellett a Fidesz is képes elhatárolódni azoktól a cselekedetektől, melyek méltatlanok elveikhez. Bízom abban, hogy per nélkül oldódik meg a Zeneiskola ügye, ami egyre súlyosbodik, nemhogy rendeződne! Minden poszton alkalmas vezetőkre van szükség!
 
2017 nyarával kapcsolatban megdöbbentett sokakat Fodor úr nyilatkozata, rengeteg felháborodott e-mailt kaptam. A 2017-es események így történtek: Az akkori igazgató nem kívánt Pulay Teréz intézményvezető-helyettessel együtt dolgozni. Mikor Pulay szerződése lejárt, más helyettest szeretett volna. Nem volt kifogása Pulay tevékenysége ellen, csak mást választott. Akkor borult meg minden a Zeneiskolában, a lavina ott indult el. Én az Közalkalmazotti Tanács elnökeként kértem, hogy fontolja meg döntését az igazgató. Az igazgató új jelöltjét biztosítottuk arról, hogy alkalmasnak tartjuk a pozíció betöltésére, tehát nem ellene fogunk szavazni a véleménynyilvánító szavazáson, hanem Pulay mellett. A titkos szavazáson kiderült, hogy a tantestület több mint kétharmada nem ért egyet az igazgatóval. Ennek ellenére távoznia kellett Pulaynak, mikor szerződése lejárt. Csakhogy a másik igazgatóhelyettes (jelenleg már nyugdíjas) nem volt hajlandó együttműködni tovább egy ilyen döntést hozó igazgatóval, ezért ő is távozott székéből. Az így egyedül maradt igazgató mindenki megdöbbenésére váratlanul lemondott (nem vette át újabb 5 évre szóló kinevezését). Soha nem volt célunk az előző igazgatót megbuktatni!

Ezután Fodor úr maga hívta vissza Pulayt és a másik, korábban lemondását beadó igazgatóhelyettest, ők mentették meg az intézményt, képesek voltak azt ketten működtetni megfeszített munka árán! Fodor úr megköszönte nekik, hogy számíthatott rájuk, emiatt is érthetetlen a 2017-es eseményekkel kapcsolatos nyilatkozata! Fél év elteltével a másik igazgatóhelyettes nyugdíjba vonult, ezután Pulay és a most lemondott igazgatóhelyettes vitték az iskolát, ŐK KETTEN, elképesztő munkabírással! Tőlük már ennek a tanévnek az elején meg akart szabadulni a mostani buktató igazgató. Ez most sikerült is neki! Engem pedig kivágtak, a győzelme elsöprő! 19 évig külföldön volt, míg mi az országot, a Zeneiskola szolgálatában építettük 28-35 éven át! A jelenlegi igazgató először a Savaria Szimfonikusok, majd a Zeneiskola igazgatója akart lenni, ez utóbbi sikerült is neki.
 
Még nincs vége, lehet, hogy lesznek még lemondások, és tartom azt az állításomat, hogy ekkora bizalomvesztés esetén nem lehet igazgatni egy nagy múltú intézményt. Továbbra is kérem, követelem a jelenlegi zeneiskolai igazgató lemondását, lemondatását!

kapcsolódó cikkek
Zeneiskolai botrány: az igazgató lemondását követelik
Zeneiskolai botrány: az igazgató lemondását követelik
Az intézményvezető lemondását követelik a Bartók Béla Zeneiskola tanárai. Ő volt ugyanis az egyik bizottsági tag az igazgatóhelyettes mesterpedagógusi minősítő vizsgáján, és annyira lepontozta, hogy a jelölt végül nem felelt meg.
Folytatódik a zeneiskola ügye, a tankerület igazgatója is reagált
Folytatódik a zeneiskola ügye, a tankerület igazgatója is reagált
Tegnap megjelent cikkünkben írtunk arról, hogy az intézményvezető lemondását követelik a Bartók Béla Zeneiskola tanárai. Ma Fodor István tankerületi igazgató is reagált az ügyre.
Folytatódik a zűr a szombathelyi zeneiskola körül: elbocsátás és lefokozás (Frissítve: online petícióban tiltakoznak a szülők a kirúgás ellen)
Folytatódik a zűr a szombathelyi zeneiskola körül: elbocsátás és lefokozás (Frissítve: online petícióban tiltakoznak a szülők a kirúgás ellen)
Mai hatállyal elbocsátották állásából Rác Gábort, a Bartók Béla Zeneiskola hegedűtanárát, Pulay Teréz igazgatóhelyettest pedig lefokozták. Az információt kérdésünkre az egyik érintett, Rác Gábor erősítette meg.
Zeneiskola-ügy: a tankerület szerint a feszültség miatt kellett megválni a tanártól
Zeneiskola-ügy: a tankerület szerint a feszültség miatt kellett megválni a tanártól
A szombathelyi Zeneiskolában kirobbant szakmai vita következményeiről - lefokozás és elbocsátás - tegnap számoltunk be.Ma délután megérkezett a Szombathelyi Tankerület igazgatójának válasza. Fodor István levelét változtatás nélkül közöljük.
Rác Gábor: „Remélem, ősztől újra taníthatok”
Rác Gábor: „Remélem, ősztől újra taníthatok”
Leminősítés a mesterpedagógusi védésen, felháborodott tiltakozás, békülés, lefokozás, elbocsátás – többször írtunk már a Bartók Béla Zeneiskola körül kialakult helyzetről, ami végül Rác Gábor kálváriájává vált. A hegedűtanár nevét, arcát, szavait vállalva kiállt amellett, hogy erkölcsi nonszensz, amit az igazgató tett, ezért távoznia kell a vezetői székből. Rác Gábort június 15-i hatállyal elbocsátották állásából. Megkérdeztük, hogyan érez most az üggyel kapcsolatban.

Savaria Fórum 29. évfolyam 43. szám - 2020.11.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Telefonos info-vonalat indít a Markusovszky kórház a betegek hozzátartozóinak
Kurz: Ausztria a nyugati tartományokban kezdi a tömeges tesztelést
Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelést a nyugati tartományokban, Vorarlbergben, Tirolban és Salzburgban kezdik meg december elején.
A Markusovszky kórház proszektúrája betelt, külső telephelyek bevonásával oldják meg a halottak tárolását
A nyugat.hu számolt be egy olvasójuk levele nyomán arról, hogy megtelt a szombathelyi Markusovszky kórház proszektúrája. Kérdéseiket elküldték a kórháznak, ma a 24.hu-nak elismerték, hogy valóban így van.
Új helyére került a város adventi koszorúja
Ausztriában a tömeges tesztelés december 5-én kezdődik
Elkészültek a koronavírus-tömegteszt tervek Ausztriában. December elején a tanárok, majd a rendőrök tesztelését végzik el, ezt követi önkéntes alapon a lakosság tesztelése. A tesztek mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek, olvasható az orf.at-n.
legfrissebbek
Északkeleten több mint 5 centiméternyi hó is hullhat
Felragyogott a téren advent fénye
Már ég a Berzsenyi téren található adventi koszorú első gyertyája. A koronavírus-járvány miatt szűk körben, meghitt ünnepségen gyújtotta meg dr. Nemény András polgármester a gyertyát, mely a növekvő fényt szimbolizálja.
Kásler: az egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást
A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást, a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek - írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Facebook-oldalán.
Zúzmara, napfény, kék égbolt: lélegzetelállító fotók készültek a Kendig-csúcson
Zúzmarába öltözött a táj a Kőszeg-hegységben, a Kendig-csúcson, írja a Kőszegi Időjárás Előrejelzés Facebbok-oldal, amelyre egy káprázatos képsorozat is felkerült.
Szlávik: a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot
A koronavírus elleni vakcinák megjelenése után a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot, amihez célszerű oltópontokat felállítani - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.