km/óra
  2024.10.07., hétfő  •  Amália napja
Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra

Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra

Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra. Parkok, parkolók, túraútvonalak lezárásáról döntöttek, helyenként korlátozták a településre belépők körét, vagy elrendelték bizonyos üzletek és a piacok bezárását.

 

A kormány a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló csütörtöki rendeletében felhatalmazta a polgármestereket, hogy a Nagypéntektől húsvét hétfőig tartó időszakra a településükre szigorúbb szabályokat határozzanak meg. A települések vezetői közül többen is azt kérték, a helybéliek csak indokolt esetben hagyják el otthonukat, a máshol élők pedig látogatásukat halasszák a járvány utáni időszakra.


Újpesten a kerület közterületei csak áthaladásra, illetve egyéni sportolásra használhatók hétfő éjfélig. Lezárták a Népszigetet a forgalom elől, az átjárás a kerületek között azonban megengedett, át lehet jutni Óbudára a hídon keresztül. Az önkormányzat által fenntartott piac- és vásárcsarnok területén kötelező az egészségügyi maszk - ennek hiányában a kendő vagy sál - viselése.


Budán, a Normafán péntektől valamennyi parkolót lezárták, a szabálytalan parkolást pedig szigorúan szankcionálják. Nem használhatók a játszóterek, a szabadtéri fitneszpark és a tűzrakóhelyek. Nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem, zárva tartanak a területen lévő vendéglátóhelyek, nem üzemel a Libegő sem.


A debreceni önkormányzat lezárta a látogatók elől a Békás-tavat is magába foglaló, kerítéssel körbevett nagyerdei parkerdőt, valamint az Ötholdas Pagony játszóteret, és kiemelten ellenőrzik a Nagyerdei Stadion környékét.


Szegeden a patikák, élelmiszer- és dohányboltok kivételével a város minden üzletének és piacának be kell zárnia péntektől húsvét hétfőig.


Győrben - az élelmiszert, az illatszert, a vegyi árut, a gyógyászati segédeszközt árusító üzletek, a gyógyszertárak, az üzemanyag-töltőállomások, valamint a termelői piac kivételével - nem nyithatnak ki a boltok. A városban húsvéthétfő éjszakáig több parkban, parkolóban sétányon megtiltották a tartózkodást, számos közterületen csak az áthaladás engedélyezett.


Pannonhalmán húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták.


Miskolc polgármestere, Veres Pál péntektől hétfőig lezáratta a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolókat.


Pécsen hétfő éjjelig lezárták a megyeszékhely forgalmas közparkjait, szabadidőparkjait, a mecseki parkerdő teljes területét, valamint a város azon közterületeit és parkolóit, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel. A város két legnagyobb bevásárlóközpontjában a patikákon, drogériákon és élelmiszerboltokon kívül nem tarthatnak nyitva üzletek.


Orfű belterületén péntektől hétfő éjjelig nem működnek a Pécsi-tó környékén lévő parkolók. A tó körül csak orfűi lakosok, érvényes horgász engedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhatnak.


Hosszúhetény polgármestere elrendelte a települése környékén lévő erdei utak lezárását péntek reggeltől hétfő éjjelig. A Hosszúhetényt Püspökszentlászlóval és Kisújbányával összekötő utakon csak a helyi lakosok és az utak menti telkek tulajdonosai közlekedhetnek.


A baranyai Óbányára és Mecseknádasdra hétfő éjfélig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, ingatlantulajdonnal rendelkezők, valamint igazoltan munkavégzés vagy rokonlátogatás céljából érkezők léphetnek be.


Pécsváradon már korábban lezárták a nem helyi lakosok elől a kedvelt üdülő- és kirándulóhelynek számító Dombay-tó közvetlen körzetét.


Nyíregyházán Kovács Ferenc polgármester elrendelte a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók átmeneti lezárását. Sóstógyógyfürdőn és a Bujtoson nem használhatók a kerékpártárolók és a tűzrakóhelyek sem.


Veszprémben hétfő éjfélig kizárólag az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, vegyi árut, tisztítószert árusító üzletek, a vásárcsarnok és az üzemanyag-töltőállomások lehetnek nyitva. A népszerű kirándulóhelyeken - Gulya-domb, Séd-völgy, Benedek-hegy és a parkerdő -, a játszótereken és a kültéri sporteszközöknél megtiltották a tartózkodást, a város sétálóutcáján és több más közterületen csak áthaladni lehet.


Gyöngyösön az összes mátrai parkolót lezárták, a Mátrában pedig kötelezővé tették a maszk és kesztyű viselését.


Hévíz polgármestere, Papp Gábor közleményben arra szólított fel mindenkit, hogy "most senki ne jöjjön Hévízre!". Kifejtette: az üzletek zárva vannak, a gyógytó nem fogad vendégeket - és a meleg vizű kifolyójában is tilos a fürdés -, a tó körüli sétányt már napokkal ezelőtt lezárták, és ha szükséges, a parkolókat is le fogják.


Zalaegerszegen péntektől lezárták a város kedvelt erdei és tóparti kirándulóhelyeinek parkolóit.


Tatabányán megállást tiltó táblát helyeztek el a Turul emlékműhöz vezető útra, és nem használható a szobor körüli parkoló. Lezárták a Tatabánya és Tata közötti kerékpárutat, az óvárosi Ligetet, a Május 1. parkot, a Vértes Center bevásárlóközpontban szombaton csak a drogéria lehet nyitva.


Tatán lezárták az Angolparkot és az Öreg-tó partját, ami érinti a tatai vár és az Esterházy-kastély környékét, az Építők parkját és az Öreg-tóhoz bevezető utakat.


Kesztölc és Piliscsév polgármestere megtiltotta a kék túra útvonalának helyi szakaszán a túrázást, Kesztölcre csak az ott állandó lakcímmel, tartózkodási hellyel rendelkezők és életvitelszerűen ott élők mehetnek be.


Salgótarjánban szigorítják az ellenőrzéseket, beleértve a turisták városkörnyéki úticéljait.


Pásztón péntek délutántól kedd reggelig lezárják a mátrakeresztesi Fakanál csárda melletti parkolót.


Balassagyarmaton kiemelten ellenőrzik a Nyírjes és az Ipolypart környékét, és ha megnő az autóforgalom, hétfő estig lezárják a parkolókat. (MTI)

 

Fotó: Rendőrök járőröznek a Feneketlen-tónál, Budapesten 2020. április 7-én. MTI/Mónus Márton
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak