km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Oroszország: Vlagyimir Putyin akár 2036-ig elnök maradhat

Oroszország: Vlagyimir Putyin akár 2036-ig elnök maradhat

A választásra jogosultak közel 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról, a többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek között lehetővé teszik, hogy Vlagyimir Putyin elnök 2036-ig elnök maradhasson - közölte a Rosszija 24 hírtelevízió az orosz Központi Választási Bizottságra hivatkozva szerda este, az országos urnazárást követően.

 

A leadott szavazatok 65 százalékának feldolgozása alapján az alaptörvény megváltoztatásának támogatottsága 77,15 százalékon állt, 21,89 százalék pedig ellene szavazott. A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet exit pollja 71,3 százalékos támogatottságot mért, s a központ 70 százalékos többséget jelzett előre az "igenek" javára. A 85-ből az egyetlen régió, ahol az alkotmánymódosítást leszavazták, a Nyenyec Autonóm Terület volt. Az Interfax hírügynökség szerint a "nem" szavazatok ott 54 százalékos többségbe kerültek.


A módosított alkotmány - amellett, hogy elfogadása esetén konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket vezet be, illetve módosít a hatalmi ágak viszonyán - a hivatalban lévő elnök esetében eltörli az újraválaszthatóság eddigi korlátozását, és újabb két ciklust engedélyez számára.


Putyin elnöki vagy kormányfői minőségben immár 20 éve áll Oroszország élén.


A módosított alaptörvényt a szövetségi és a regionális parlamentek már megszavazták. Mivel a változások a kezdeményezők szerint az 1993-as jelcini alkotmány alapvető rendelkezéseit nem érintik, népszavazást kiírni róluk a vonatkozó szabályok értelmében nem lett volna kötelező, Putyin azonban kezdeményezte, hogy tartsanak népi bizalmi szavazást az ügyben.


A 206 módosításról szóló szavazást a Covid-19-járványra hivatkozva, a torlódások elkerülése érdekében egy egész hétre elnyújtották. A voksolást eredetileg április 22-én kellett volna megtartani, és a fertőzésveszély miatt halasztották nyárra.


Ellenzéki aktivisták és sajtóforrások szerint számos szabálysértés történt, de a Központi Választási Bizottság szerint a szavazás eredményét befolyásoló jelentős esemény nem volt. (MTI)

 

Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.